hirdetés
Az amerikai nemzeti toxikológiai program (US-National Toxicology Program) kutatói állatkísérletekben a máj és a pajzsmirigy rákos elfajulását észlelték az időskori elbutulás (demencia) öngyógyításában világszerte alkalmazott Ginkgo biloba kivonat alkalmazása esetén.
Az agykárosodások különféle formái közül legtöbben az Alzheimer-kórtól félnek. A betegség lassú, fokozatos lefolyású, és jelenleg nem gyógyítható. Elöregedő társadalmakban nincs jele annak, hogy kevesebben betegednének meg, ellenkezőleg.
Alzheimer-betegség esetén nem egyik napról a másikra következik be az emlékezetvesztés, hanem a szellemi funkciók fokozatos hanyatlásáról van szó. A betegség stádiumainak ismerete lehetővé teszi, hogy a beteg és családja időben fel tudjon készülni és meg tudja szervezni a gondozást.
Amerikai kutatók összeállították az Alzheimer-kór kialakulásának több évtizedes, sokáig láthatatlanul futó idővonalát.
A Neurology című folyóiratban megjelent tanulmány az Alzheimer-betegség és a demencia közti különbség pontos megállapítása céljából végzett vizsgálatról számol be.
Egy kutatás szerint az elbutulás (demencia) kockázatát nemcsak a kognitív képességek romlásával kapcsolatba hozott tényezők javításával lehet csökkenteni, hanem más területekével is, amelyeket általában nem szokás összefüggésbe hozni az elbutulással.
1 | | | | | | | |
hirdetés
A hanyatló szellemi teljesítménnyel, emlékezetzavarral, feledékenységgel, zavartsággal, megváltozott személyiségvonásokkal jellemezhető pszichés állapotok hátterében közös okként emelhető ki az idegsejtek működésének, funkcionálásának súlyos ...
A kór ezen korábbi vagy gyakrabban későbbi - 60 év feletti - életszakaszban fellépő tüneteit latin szóval demenciának nevezzük.
Elborult tudatállapottal, a tér- és időérzékelés elvesztésével, zavarodottsággal, felfokozott mozgáskésztetéssel, nyugtalansággal járó visszafordítható pszichés zavar.
A fogalom egyszerűsített magyar megfelelője az elbutulás.
Életünk során tanuljuk a bennünket körülvevő világot és saját személyiségünket. A tanulási folyamatban fontos szerep jut az emlékezetnek.
A demencia többnyire gyógyíthatatlan. A takrin nevű gyógyszer segít egyes Alzheimer-kóros betegeknek, de súlyos mellékhatásai vannak. Általában donepezillel helyettesítik, amelynek kevesebb a mellékhatása, és egy évre vagy még tovább is lassíthatja...
| | | | | | | | | | 32 |
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
ARCHÍVUM
hirdetés




Copyright InforMed 2002 Kft.