hirdetés
A kaliforniai egyetem és a Harvard-egyetem vizsgálata, amelyben 784 férfi vett részt (65 év fölött), további bizonyítékokkal szolgált arra, hogy a lassú hullámú alvás az egészséges anyagcsere és a szív szempontjából is nagy jelentőséggel bír.
A britek átlagosan napi 37 percet töltenek az alvásra való készülődéssel, különféle hangok és zenék hallgatásával, netán a báránykák számolgatásával, bár utóbbival egyre kevesebben.
Mindenki ismeri a kialvatlanságot, ilyenkor szédelgünk és nyűgösek vagyunk. Arról azonban sokaknak fogalma sincs, hogyan hat a kialvatlanság a nemi életére, a memóriájára, a kinézetére, általános egészségi állapotára, sőt, még arra is, hogy le tud-e fogyni. Az alábbiakban a kialvatlanság néhány súlyos hatását ismertetjük.
Kutatások bizonyítják, hogy biológiai óránk az élet során változik, különböző életszakaszokban különféle alvási mintákat követünk. A kamaszok például nem tehetnek róla, hogy nem tudnak korábban elaludni, így aztán a felkelésre is nehezen lehet őket rávenni. Szintén ismert probléma az idősek alvászavara.
Az alvási apnoé enyhébb formáját otthon is kezelhetjük. Enyhének akkor nevezzük a kórképet, ha óránként 5 vagy annál kevesebb légzésleállás fordul elő.
Szerencsés ember az, aki fáradtan ágybabújik, rögtön elalszik és végigalussza mélyen az éjszakát. A jó alvás után több az energia és jó a hangulat.
| 2 | | | | | | | | |
hirdetés
Az alvászavarok jellemzője az elalvás, a tartós alvás, az ébren maradás nehézsége, illetve alvás közben kóros viselkedés, például rémálmok vagy alvajárás.
Mindenki ismeri a kialvatlanságot, ilyenkor szédelgünk és nyűgösek vagyunk. Arról azonban sokaknak fogalma sincs, hogyan hat a kialvatlanság a nemi életére, a memóriájára, a kinézetére, általános egészségi állapotára, sőt, még arra is, hogy le tud-e fogyni....
A legnyilvánvalóbb okon kívül, azaz hogy nem alszunk eleget, számos betegség okozhat alvászavart, vagy éppen a fáradtság lehet az egyetlen tünete az ételallergiának vagy egy húgyúti fertőzésnek. Lássuk a lehetséges okokat és megoldásukat!
Alvászavar alatt az alvás során fellépő, normálistól eltérő eseményeket értjük.
Az alvási apnoe a súlyos alvászavarok csoportjába tartozik. A betegnek alvás közben ismételt légzéskihagyása van (apnoe), ami elég hosszú ahhoz, hogy csökkentse a vér és az agy oxigénszintjét és növelje széndioxid tartalmát.
Az álmatlanság elalvási nehézséget jelent, vagy a folyamatos alvás zavarát, illetve olyan alvászavart, amely miatt az emberek felébredéskor úgy érzik, mintha nem aludtak volna eleget
1 | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | |
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
ARCHÍVUM
hirdetés




Copyright InforMed 2002 Kft.