|
hirdetés
|
Bejárta a világsajtót a hír, miszerint Angelina Jolie kettős emlőeltávolításon esett át. Ezzel kapcsolatban szakértők rámutattak, a mellsebészet sokkal egyszerűbb lett, a nők előtt több választási lehetőség áll - mint ahogy az a közelmúltban egy chicagói orvoskongresszuson is elhangzott. A tudomány mai állása szerint lehetetlen megmondani, ki fog mellrákot kapni, vagy attól meghalni. Feltételezik, hogy azok a nők, akiknél nagy a kockázata a mellrák kialakulásának, de átestek az emlőeltávolító műtéten, nem fognak meghalni emlőrákban. A legtöbb nő, aki túlélte az emlőrákot, a diagnózist követő 10 évben nem teljesíti a fizikai aktivitás irányelveit, annak ellenére, hogy a testmozgás csökkenti a halálozás kockázatát, javít a túlélés esélyein és az életminőségen, tudhatjuk meg egy vizsgálat eredményéből. Egy Japánban kifejlesztett új eljárásnak köszönhetően az emlőmegtartó műtéten átesett mellrákos nők képesek lehetnek "újranöveszteni" az eltávolított mellszövetet. A menopauza tüneteinek enyhítésére alkalmazott hormonterápiával (HTR) kapcsolatban az utóbbi években több tanulmány vetett fel kérdéseket, a bizonytalanságot most egy számos orvoscsoport részvételével megfogalmazott konszenzusos közlemény oszlatja el. A hüvely gyulladásos megbetegedése váladékozást, viszketést és fájdalmat okozhat. Oka gyakran a hüvely baktériumflórája normális egyensúlyának felborulása, de lehet fertőzés is. Hüvelygyulladást okozhat a menopauza utáni csökkent ösztrogénszint is. hirdetés
A gátizom-gyakorlatokat a technikát kifejlesztő nőgyógyász után Kegel-gyakorlatoknak, intimtornának hívják. A gátizom-gyakorlatok a stressz inkontinencia hagyományos kezelésére alkalmazhatók, arra, hogy a vizelési inger által kiváltott inkontinenciára is hatás...
Legyen az a tizenéves akár fiú, akár lány, egy nem várt és nem kívánt terhesség vagy egy nemi úton terjedő betegség hirtelen örökre megváltoztathatja az életét.
A meddőség nem a nők problémája. Valójában a meddőségért fele-fele arányban felelősek a férfiak és a nők. Pontosabban: az esetek 40 százalékában a nő, 40 százalékában a férfi meddő, a fennmaradó 20 százaléknál mindketten, vagy ismeretlen az ok. Ezért ...
A hüvely gyulladásos megbetegedése váladékozást, viszketést és fájdalmat okozhat. Oka gyakran a hüvely baktériumflórája normális egyensúlyának felborulása, de lehet fertőzés is. Hüvelygyulladást okozhat a menopauza utáni csökkent ösztrogénszint is.
Lehet bármennyi a dolgunk, ne halogassuk a rendszeres orvosi ellenőrzéseket, mert a szűréseken való részvétellel sok kellemetlenséget kerülhetünk el.
A perimenopauza az a fiziológiai állapot, amikor a nők szervezete elkezdi az átmenetet a menopauzába. Ebben az időszakban az ösztrogénszint hullámzik, ami rendszertelen havi vérzést okoz, valamint egy sor kellemetlen más tünettel is jár: hőhullámok, hangulatingado...
|
Friss hírek
hirdetés
Címkefelhő
allergia
bulvár
cukorbetegség
daganat
depresszió
diabetes
diabétesz
diagnosis
diéta
dohányzás
egyetem
egészségpolitika
egészségügy
elhízás
emlőrák
fejfájás
fertőzés
fogamzásgátlás
fogamzásgátló
folyás
fájdalom
genetika
gyerek
gyermek
gyulladás
gyógyszer
hasmenés
hiv
hüvelyfolyás
hüvelygyulladás
influenza
kezelés
klinikum
kórház
meddőség
megelőzés
menopauza
műtét
orvos
pénisz
rák
stressz
stroke
szex
szorongás
szívbetegség
szülés
terhesség
védőoltás
hirdetés
|
||||||||||||||||||||
|
|
||||
|
A-D
E-F
G-H
I-N
P-R
S-Z
|
|
|||
| Friss hírek | Betegségek | Életmód-wellness-természetgyógyászat
| IM site-ok | Egészségpolitika | Szakmai oldalak | Orvost keresek | MediFórum
| Médiaajánlat | Magunkról | Partnerek| Adatvédelem | Regisztráció
| IM site-ok | Egészségpolitika | Szakmai oldalak | Orvost keresek | MediFórum
| Médiaajánlat | Magunkról | Partnerek| Adatvédelem | Regisztráció
Az InforMed által nyújtott információ célja, hogy segítse a látogatók és orvosuk közötti kapcsolatot, nem pedig, hogy pótolja!
Portálunk megfelel azegészségügyi információk
megbízhatóságát és hitelességét
garantáló HONcode előírásainak.
Ellenőrzés













