|
hirdetés
|
Nagyon kényelmesnek tűnik: nem kell sorban állni, végtelen sok lehetőség közül tudunk választani, és senki sem lát minket. Nem meglepő hát, hogy az interneten bátrabban - és gazdagabban - rendelünk ételt. Ha a gyereket megtanítjuk néhány alapvető illemszabályra, biztosítjuk számára az elismerést és a sikerélményt. Minden felnőtt észreveszi a jó modorú gyereket. Négymillió fontnyi (1,4 milliárd forint) egészségügyi kiadástól kímélték meg tavaly Glasgowt a kerékpárral munkába járó emberek - állapította meg egy helyi szervezet. Már gyermekkorban fontos megtanulni a helyes ülést, mert ha rögzül a rossz testtartás, az izmok elkezdenek zsugorodni (az alsó végtag izmai is, a mellkas izmai is, mely a légzésre is kihat). Görnyedt lesz a testtartás, kialakul az úgynevezett C alakú ülés (a medence hátra billen, a mellkas összenyomott helyzetbe kerül, a fej előre helyeződik). A helytelen ülés melegágya a derékfájásnak, a porckorongsérvnek, a hát, a nyak és a váll fájdalmainak. Mérföldkőnek számító eseményre került sor 2013. 05.16-án a legendás Somerset House-ban, mely a Londoni Divathét otthona is. Ezzel egy új fejezet nyílik a globális divatmárka, az F&F életében. Az ötévesnél kisebb gyerekek bámulatos érzékkel sajátítják el az új technológiákat. Legyen az okostelefon, táblagép vagy játékkonzol, gyakran látni, milyen önbizalommal nyomkodják a gombokat és kezelik ösztönösen a képernyőt. hirdetés
Ne hagyjuk, hogy legyűrjön minket a rosszkedv, teljesen a hatalmába kerítsen a depresszió, a szorongás a határidők és a befizetetlen csekkek miatt, van mit tenni ellene!
Sokan veszik igénybe az aromaterápiás kezeléseket a stressz csökkentése, fájdalomcsillapítás és relaxáció céljából. Tajvani kutatók most a módszer esetleges veszélyeire hívják föl a figyelmet.
Május utolsó vasárnapja hivatalosan is a gyerekeké, de a most következő tanácsokat minden szabadtéri programra készülve érdemes betartani. Ne csak az elemózsiára legyen gondunk, és arra is gondoljunk, hogyan fejezzük majd be a napot!
Az alternatív gyógyászati megoldások egyre nagyobb teret hódítanak az egészségpiacon. Egy felmérés arról számol be, hogy a vevők hogyan választanak az elérhető számtalan gyógymód között.
Számos tanulmány szól a tea- és kávéfogyasztás jótékony hatásairól. Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy elsősorban mely betegségek megelőzésére ajánlják.
Néha meglepően egyszerű módon is védekezhetünk a zavaró ráncok ellen. Lássunk néhány egyszerűen megvalósítható módszert!
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | ›ι »
|
Friss hírek
hirdetés
Címkefelhő
allergia
bulvár
cukorbetegség
daganat
depresszió
diabetes
diabétesz
diagnosis
diéta
dohányzás
egyetem
egészségpolitika
egészségügy
elhízás
emlőrák
fejfájás
fertőzés
fogamzásgátlás
fogamzásgátló
folyás
fájdalom
genetika
gyerek
gyermek
gyulladás
gyógyszer
hasmenés
hiv
hüvelyfolyás
hüvelygyulladás
influenza
kezelés
klinikum
kórház
meddőség
megelőzés
menopauza
műtét
orvos
pénisz
rák
stressz
stroke
szex
szorongás
szívbetegség
szülés
terhesség
védőoltás
hirdetés
|
|||||||||||
|
|
||||
|
A-D
E-F
G-H
I-N
P-R
S-Z
|
|
|||
| Friss hírek | Betegségek | Életmód-wellness-természetgyógyászat
| IM site-ok | Egészségpolitika | Szakmai oldalak | Orvost keresek | MediFórum
| Médiaajánlat | Magunkról | Partnerek| Adatvédelem | Regisztráció
| IM site-ok | Egészségpolitika | Szakmai oldalak | Orvost keresek | MediFórum
| Médiaajánlat | Magunkról | Partnerek| Adatvédelem | Regisztráció
Az InforMed által nyújtott információ célja, hogy segítse a látogatók és orvosuk közötti kapcsolatot, nem pedig, hogy pótolja!
Portálunk megfelel azegészségügyi információk
megbízhatóságát és hitelességét
garantáló HONcode előírásainak.
Ellenőrzés










