hirdetés


Négymillió fontnyi (1,4 milliárd forint) egészségügyi kiadástól kímélték meg tavaly Glasgowt a kerékpárral munkába járó emberek - állapította meg egy helyi szervezet.
Az ötévesnél kisebb gyerekek bámulatos érzékkel sajátítják el az új technológiákat. Legyen az okostelefon, táblagép vagy játékkonzol, gyakran látni, milyen önbizalommal nyomkodják a gombokat és kezelik ösztönösen a képernyőt.
Arról, hogy sajnos mi minden kerül és van az ivóvizeinkben, már talán nem kell senkit sem felvilágosítani, nap mint nap hallunk erről a hírekben. Ezen elrémisztő információk után sokan csak ásványvizet isznak, mások pedig saját maguk szűrik a csapvizet. Melyik a jobb? Írásunkból kiderül.
Az alábbi tápláló falatok erősítik a csontokat, megelőzhetnek egyes krónikus betegségeket, javítják a látást, még az elmét is tisztán tartják. De azt tudta-e, hogy bizonyítottan segítenek leadni a kilókat?
Bárhol a világon megosztottak a táplákozási szakemberek és a diéta-bizniszben tevékenykedők abban, hogy mely módszerrel lehet a legeredményesebben megszabadulni a felesleges kilóktól, abban azonban nincs kétség, hogy testsúlygyarapodás akkor következik be, ha az enegiabevitel nagyobb a szervezet által felhasznált energiánál.
A csíráztatott magvak, hüvelyesek, az áztatott dió-, mogyoró-, és mandulafélék népszerű élelmiszereknek számítanak az egészséges életmódot, vegetáriánus vagy vegán táplálkozást folytatók körében.
1 | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | |
hirdetés
A fogyni vágyók általában elhisznek minden ígéretet, amit hallani szeretnének. Százával léteznek csodadiéták, kiegészítők, méregtelenítő kúrák. Dr. Michelle May táplálkozástudományi szakember, sikeres könyvek szerzője elmondja, melyik diéta nem ér semmit, és megsúgja a ...
Egyes reklámok szerint „egészségesebben élhet a kismama”, ha már igen korán megtudja, hogy babát vár. Valóban így van ez?
Nem kell beletörődnünk abba, hogy soha nem találjuk a kulcsot, vagy elfelejtjük, miért is mentünk le a boltba. Szakemberek szerint bármilyen idősek vagyunk,tehetünk valamit azért, hogy jobb legyen az emlékezőképességünk.
Nem könnyű elterjeszteni az egészséges táplálkozás alapelveit a mai világban. A gyerekeknél pedig szinte lehetetlen. Szerencsére vannak kíméletes lehetőségek is, amivel a szülők rávehetik gyermekeiket az egészséges és változatos táplálkozásra. Lássunk néhány módszert!
Háziállataink sokszor irigylésre méltó életet élnek, ám a lustálkodáson kívül más szokásokat is érdemes ellesni tőlük. A lista olyan hosszú, hogy cikkünket két részletben közöljük.
A kilókkal folytatott küzdelem során legjobb törekvéseinket is tévútra viheti néhány egyszerű hiba. Ha a mérleg csak nem akar kevesebbet mutatni, minden bizonnyal elkövettük az alábbi hibák valamelyikét.
1 | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | |
1 | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | |

hirdetés




Copyright InforMed 2002 Kft.