A Bach-féle virágterápia

A virágterápiát Dr. Edward Bach angol orvos dolgozta ki a múlt század elején. Már pályafutása kezdetén feltűnt számára, hogy nagyon sok megbetegedés mély lelki diszharmóniára, intenzív, illetve hosszan tartó stresszhelyzetekre, valamint "negatív lelkiállapotokra" és helytelen életszemléletre vezethető vissza.

|
Minden emberi lény egy megismételhetetlen, egyedülálló teremtmény, léte pedig nem véletlenek szüleménye, hanem annak célja van. Életünk útja teljesen személyre szabott, amit más nem járhat helyettünk, ez azonban többnyire sajnos nem tudatosul bennünk. A hétköznapok sodrásában hűtlenné válunk saját egyéniségünkhöz, szem elől tévesztjük egyéni lelki fejlődésünket, mindez pedig a többi emberrel való kapcsolatunkra is komoly kihatással van. Aki ugyanis nincs békében önmagával, hogyan is tudna békében lenni embertársaival és a világgal?

Ez az önmagunkhoz való hűtlenség sokféle "negatív lelkiállapotban" tükröződik: félelem, szorongás, kisebbségi komplexusok, bátortalanság, szomorúság, türelmetlenség, elégedetlenség, agresszió stb. Az ilyen helyzetek arra hívják fel figyelmünket, hogy valami nincs rendben velünk, valamin változtatnunk kell! Ha pedig ez nem történik meg időben, ezek a "negatív energiák" ellenünk fordulnak és megbetegítenek bennünket; egy szép napon gyomorfekély, szívpanaszok, magas vérnyomás, asztma, rák stb. alakul ki.

Bach 1906-ban kezdte orvosi tanulmányait és kutatásait. 1918-tól egy homeopátiát is alkalmazó klinikán dolgozott, ahol érdeklődése egyre inkább a betegek lelki- és hangulati állapotának, illetve személyiségjegyeinek tanulmányozására irányult. Már korábban megállapította, hogy bizonyos gyógyszerek jellemző pszichés állapotokkal hozhatók kapcsolatba. A homeopátia hatására mesterségesen előállított szerek helyett igyekezett betegeit mindinkább természetes anyagokkal kezelni. Hosszas kísérletezgetések után végül 1929-ben így jutott el Walesben különböző növények virágaiból előállított esszenciákhoz. 37-féle virágból készített tiszta forrásvízzel kivonatot, és ezek mindegyikének hatását adott "negatív lelkiállapotokhoz" rendelte.

A Bach-féle virágesszenciák természetes és szelíd módon enyhítik és harmonizálják ezen "negatív állapotokat". Segítenek akut és krónikus lelki problémák (vizsgadrukk, félelmek, depresszió, megrázkódtatások, csalódottság, ingerlékenység, agresszió, apátia, túlterheltség, feledékenység, alvászavarok, rémálmok...) enyhítésében vagy megoldásában. Támogatják a személyiségfejlődést, negatív tulajdonságaink (irigység, büszkeség, intolerancia, kishitűség...) "levetkőzését" és helyettük pozitívak "felöltését". Azaz: fontos szerepet játszanak a betegségeket kiváltó helyzetek kiküszöbölésében is. A virágesszenciák önállóan nem alkalmasak pszichés vagy testi betegségek gyógyítására, viszont minden gyógymódot hatékonyan támogatnak.

Dr. Balaicza Erika

|
2006-02-16 12:07:10


+ További hírek
+ További egészségpolitika
hirdetés
^