Hízni szeretnék, de fogyok - 35 éves nő

Kérdés: 35 éves, 2,5 éves gyermek boldog anyukája vagyok. Évek óta tartó súlyproblémákkal küzdök (170 cm-hez 46-48 kg társul). Fáradékonyság, idegesség és hol étvágytalanság, hol pedig evési kényszer jellemez, de ez a súlyomra semmilyen hatással nincs, gyakori az émelygés, az evés mennyiségétől függetlenül hetente csak 1-2-szer van székletem (nem tudom, hova tűnik el bennem az étel), nagyon kevés folyadékot fogyasztok. Az erős fejfájások okát sem tudták a szakemberek feltárni. Évente végzünk a háziorvosommal a laborvizsgálatokat, mely lényegében semmi elváltozást nem mutat, minden lelet normális, a pajzsmirigy is. Szinte minden orvos elképedve, és kissé ironikusan néz rám, mikor azzal fordulok hozzájuk, hogy hízni szeretnék, mert ez nekem fizikailag rossz.
A terhességem alatt 18 kg-ot híztam, akkor nagyon jól éreztem magam testileg, de a szülés utáni első hónapban ez mind eltűnt, szinte a versenysúlyom alá is zuhantam. Nemrég egy hasi ultrahangon 14 mm-es haemangiomát találtak, mely viszont állítólag nem okoz ilyen panaszokat.
Jelen pillanatban tanácstalanul állok, gyakorlatilag egyedül a problémámmal. Tisztában vagyok vele, hogy lényegében semmilyen konkrét információt nem tudok leírni, hisz egyetlen eddigi vizsgálat sem hozott eredményt. Mégis kérném, hogy amennyiben tud, szíveskedjen valamilyen segítséget adni, mi okozhat ilyen tüneteket, szükséges endokrinológiai vizsgálat, vagy milyen irányban induljak el?
Előre is köszönöm!

depresszió | Az Orvos válaszol - Dr. Boncz Ágota 2009 ;14(januári)   InforMed | Boncz, Á.
Amikor a leletek negatívak, felmerül a depresszió lehetősége. Forduljon pszichiáterhez, sokat tud segíteni!

Kapcsolódó cikkek a Depresszió és mánia rovatban olvashatók.

2009-01-20 20:01:51
| depresszió
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop