Terhesség - Hasi görcs

Kérdés: 7 hónapja méhen kívüli terhességem volt, amit konzervatív úton kezeltek, de mivel a méhen belüli vetélés lehetősége is felmerült abrasio is történt. Azóta most először lett megint pozitív az otthoni HCG tesztem. Előtte kb. 1,5 héttel csináltam az utolsó tesztet, ami negatív volt, úgy számolom a terhesség ez alapján 2-3,5 hetes lehet.
A panaszom az, hogy több napja olyan alhasi görcseim vannak, mintha meg akarna jönni a menstruációm, ez a görcs naponta csak 2 alkalommal jelentkezik, de néha olyan erős, hogy le kell feküdnöm, ekkor szűnni szokott. Szerencsére 5 perc múlva enyhülni szokott, és 20 perc alatt meg is szűnik, mindig hányinger és székelési inger kíséri, de ez most nem olyan érzés, mint, ami a méhen kívüli terhességnél volt.
Tegnap voltam nőgyógyásznál, a vaginális UH sem méhen belül, sem méhen kívül nem látott terhességet. 2 hét múlva kontroll. Ez valamelyest megnyugtatott, de az orvosom nem mondott semmit a görcsökre, azt sem, hogy normális, azt sem, hogy abnormális. Vérzés, vagy barnás folyás szerencsére nem volt. Olvastam a neten, hogy a terhesség első trimeszterében szoktak spontán méhizom összehúzódások lenni. Lehet, hogy nálam ez ilyen viharosan jelentkezik? Másrészről attól tartok, hogy azért görcsölök, mert el fogok vetélni. Szokott ilyen korai terhességnél ilyen erős görcs jelentkezni vetéléskor? Magnéziumot szedhetek, hogy enyhüljenek a görcseim?
Köszönettel!

terhesség, rizikófaktor, méhen kívüli terhesség | Az Orvos válaszol - Dr. Petróczi István 2009 ;14(májusi)   InforMed | Petróczi, I.
Én inkább a méhen kívüli terhesség ismétlődésétől félnék!
További vizsgálatokat kellene végezni a tisztázáshoz!
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a vérzéskimaradás okairól írottakat.
Ha megkeres, szívesen segítek, rendelőim címe és telefonom a honlapomon található.
Üdvözlettel: dr. Petróczi István

Kapcsolódó cikkek a Rizikófaktorok rovatban olvashatók.

2009-06-06 17:09:22
| terhesség, rizikófaktor, méhen kívüli terhesség
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop