Nem bírok a fiammal

Kérdés:  18 éves a fiam, általános iskolában nagyon jól tanult, fel is vették egy középiskolába, ahová szeretett volna járni. Első évben még nem volt gond vele, majd jött az első szerelem, nem tanult. 10. osztályban megbukott, nem ment el pótvizsgázni sem, hiába könyörögtünk neki. Átment egy másik középiskolába, majd ott is megbukott, pedig fizettem neki a különórákat. Most még mindig 10-es, pedig már 18 éves, úgy veszem észre, hogy most sem nagyon tanul.
Egyszerűen tanácstalan vagyok, nem tudom, mit kezdjek vele? Itthon nyugodt körülmények vannak, kiegyensúlyozott a családi légkör, de már nem tudom, hová forduljak segítségért. Ő azt mondja, hogy nem tud tanulni, nem marad meg a fejében semmi.
Válaszát előre is köszönöm!

tanulási nehézség, depresszió, kivizsgálás, pszichiáter | Az Orvos válaszol - Dr. Bezzegh Éva 2010 ;15(októberi)   InforMed | Bezzegh, É.
Válasz:  Látatlanban sajnos nem tudom megmondani, hogy depresszió, személyiségváltozás vagy más probléma húzódhat meg a fia viselkedése hátterében. Lehetne abból kiindulni, amit ő mond, hogy nem marad meg a fejében semmi és ennek megfelelően pszichológiai, pszichiátriai vizsgálatra elkísérni aztán majd kiderül mi a probléma és hogyan lehet rajta segíteni.

Kapcsolódó cikkek a Figyelemzavarok, hiperaktivitás rovatban olvashatók.

2010-10-26 23:32:24
| tanulási nehézség, depresszió, kivizsgálás, pszichiáter
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop