Felnőttkori becézés

Kérdés:  A véleményét szeretném kérni a következő esetre: nemrégen elhunyt férjemmel kicsi kora óta Bubókának becéztük az unokánkat. Sosem tiltakozott ellene, sőt, tetszett neki. Időközben felnőtt fiatalember lett és én a becenevet időnként máig használom. Unokám sem tett említést, hogy zavarná.
A napokban egy családi összejövetelen a vőm kijelentette, hogy nyomatékosan megkér, a fiát ne szólítsam már a becenevén, mert nagykorú 19 éves fiatalember lett és zavarja a megszólítás. Erre rákérdeztem, ehhez neki mi köze van, ha valaki ezt szóvá teheti, ő, az unokám lehet. Különben is a becenevet csak családi körben használom. Erre megjegyezte, hogy ő az apa, és ehhez joga van.
Szó, szót követett, rákérdeztem az unokámra ott az apja előtt, mi erről a véleménye, azt felelte, időnként kellemetlen csak. Parázsvita kerekedett a vőm és köztem, sírva felálltam és távoztam. Mélyen megbántva éreztem magam, annál inkább, mert a becenevet még két éve elhunyt férjem találta ki és a szóval úgy éreztem mindig, hogy a férjemmel együtt szólítjuk meg az unokánkat.
Ön szerint olyan nagy bűnt követek el a becézéssel, hogy az gátolhatja az unokámat a nagykorúvá válásban?
Üdvözlettel!

harag, halál, veszteség feldolgozása | Az Orvos válaszol - Dr. Bezzegh Éva 2015 ;20(augusztusi)   InforMed | Bezzegh, É.
Válasz:  Leveléből azt érzékelem, hogy nagyon megbántódott veje közbelépése okán, talán azért is, mert érzelmileg nagyon érintett az elhunyt férje által kitalált becenév okán. Hogy a megbántódásán úrrá tudjon, lenni vagy mögé nézzen, szerintem érdemes lenne erről személyesen is elbeszélgetnie valakivel, aki nem családtag, akár pszichológussal is. Itt már - érzésem szerint - régen nem az unokájáról vagy a vejéről van szó, hanem magáról és az érzésekről, amit férje halála okozott.
www.bezzegheva.hu
dr@bezzegheva.hu

Kapcsolódó cikkek a Lelki egészség, önismeret, stressz rovatban olvashatók.

2015-08-17 22:22:27
| harag, halál, veszteség feldolgozása
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop