Mi is ez valójában?

Kérdés:  Sok hónapja gyötrődöm azzal, hogy kinek is mondhatnám el, hogyan is, miként. Rátaláltam erre az oldalra, illetve egyik ismerősöm ajánlotta.
16 éves vagyok, körülbelül 1 éve szörnyű félelem vesz körül a semmiből, mikor semmi probléma nem adatik meg épp, rettegek, görcsbe áll a gyomrom, tehetetlennek érzem magam. Majd egyszer csak, mintha a valóság álom lenne, az álom/álmok pedig valóság, mintha ami épp most történik, hogy írok, nem igazi és nem velem történik. Koordinációs nehézségek, fejfájás, émelygés, rosszullét, remegés (néha).
Egy régebbi ismerősöm láttán, akivel nagyon jó kapcsolatban állok, csak nem beszélhetek vele (nővérnek ment/apácának), kiváltott pánikrohamot belőlem, rettenetes "élményt" éltem meg. Illetve, szorongás és gyógyszerfüggőség (ami végképp nem volt igaz, Frontin) miatt a pszichológusom továbbküldött pszichiáterhez, majd ő pszichiátriára, a Heim Pál pszichiátriára, zárt osztály.
Szörnyű volt, még rettentőbben érzem magam és mintha a valósággal a kapcsolatom még jobban eltávolodott volna tőlem. Sajnos nem tudom más szavakkal kifejezni ezt az érzést, ami körülvett.
Emocionális zavart diagnosztizáltak, viszont nekem szinte mindenben hazudnom kellett, azért, csak azért, hogy mielőbb kikerüljek, így hát nem volt teljesen tiszta, ha viszont ezt elmondtam volna, teljesen őszintén, biztosan eltolták volna a kitűzött dátumot, amikor hazamehetek.
2 napja értem haza és úgy gondoltam, a legjobb, amit egyelőre tehetek, ez lesz, hisz félek ismét eljátszani azt, hogy a pszichiáteremnek őszintén elmondjam ezt, mert ismét nem szeretném ezt eljátszani. Tegretor gyógyszert írtak fel.

félelmi reakció, kórházi kezelés, bizalom hiánya | Az Orvos válaszol - Dr. Bezzegh Éva 2015 ;20(novemberi)   InforMed | Bezzegh, É.
Válasz:  Köszönöm a bizalmadat hogy őszintén elmondtad a panaszaidat, így anonim módon-nincs benne kockázat, viszont sajnos segíteni sem lehet. Ha valóban javulást szeretnél állapotodban, és nem visszakerülni a kórházba, akkor ambuláns lenne érdemes-személyesen jelentkezni pszichiáternél, pszichológusnál, őszintének lenni-és terápiára járni. Megértem, hogy nem volt jó a kórházban, de ennél csak az a rosszabb, ha egy betegség nem gyógyul meg vagy elhatalmasodik.
www.bezzegheva.hu
dr@bezzegheva.hu

Kapcsolódó cikkek a Pszichés problémák, elmebetegségek rovatban olvashatók.

2015-11-23 19:36:24
| félelmi reakció, kórházi kezelés, bizalom hiánya
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop