Több, mint fél évvel ezelőtt meghúzódott egy ín a jobb combomban. A húzódás után egy hétig izomlázhoz hasonló érzést tapasztaltam - fáradékony volt a jobb lábam. Ezek után kemény fizikai munkát végeztem és begyulladt a már említett jobb lábam. A háziorvos azt tanácsolta, hogy egy hétig feküdjek otthon hideg vizes borogatással. Egy hét után visszamentem kontrollra, mert semmi javulást nem tanúsított a lábam, és ezek után fizioterápiás-kezelést javasoltak, el is végeztem, de még mindig dagadt volt, kidülledt erekkel tarkítva és forró is volt. Jól tudom, hogy gyulladt lábra fizioterápiás-kezelést nem szabad alkalmazni, de az orvos javaslata volt. Most napjainkra (fél évvel később) barnás-lilás foltok jelentek meg a lábfejemen és ugyancsak 3-4-szer vastagabbak az erek a lábamon, mint normál esetben, valamint dagad folyamatosan, ha nem pihentetem. Ezen beteges fél év alatt 3 Doppler-filmet is készítettek a lábamról, és vérrögöket diagnosztizáltak a térdem hátsó része tájékán. Mára már csak egy van, köszönhető a vérhígító gyógyszernek, de mint már mondtam, csak elkeserítően fest a jobb lábam. Továbbra is gyógyszeres kezelés alatt állok. Ha ez az utolsó rög is eltűnik, számíthatok arra, hogy teljesen regenerálódik a vérkeringés a jobb lábamban?
Kedves érdeklődő, általánosságban tudok csak válaszolni. A megbetegedett vénás érrendszer teljesen nem jön rendbe, bizonyára állandó karbantartást igényel majd a keringés biztosítása, az alsó végtagi vénák megfelelő kiürítése. Segíthet polcolás, rugalmas pólya viselése, értorna, a láb átnyomogatása, a láb vénáinak összepréselése a lábizmok rendszeres összehúzásának segítségével.