Köhögés az egész családban egy időben

Kérdés:  Augusztus elejétől elkezdett egyszerre köhögni a családom, de főleg én, az anyuka és a lányom. Nagyon erős fejfájásaink voltak, elő nap én lázas is voltam és a fejfájástól hánytam is, mind a négyünknek az első héten volt nagyon erős köhögése, még éjszaka is, de majd az éjszakai köhögés elmúlt.
A garatból váladék folyt nekünk, hörgőinkből is váladékot köhögtünk fel és a torkunk fájt, viszketet és gombócérzés van benne. Hosszas kálvária: háziorvos, ÁNTSZ, tüdőgondozó, majd orr-fül-gégész, köpet- és torokváladék negatív (egyelőre, főként engem és lányomat vizsgálják), Fromillid, Curam duo és Zinnat gyógyszerterápián túl vagyunk, de hiába.
Most kiderült, hogy nekem homloküreg-gyulladásom a kislányomnak arcüreg-gyulladása van és továbbra is reggelente a hörgőből is váladék jön. Most Sumamedet és Levofloxacint kapunk. Majd eszembe jutott ma, hogy mit csinálhattunk egyszerre, hogy nátha szövődménye nélkül kaptunk homloküreg és arcüreg-gyulladást?
Augusztus elején rokonoknál voltunk, ahol én és a kislányom egy nem működő szaunába bementünk szétnézni, ami egy nedves pincében volt lent és állítólag pár éve beázott a pince, benne a szauna is, ami állítólag bepenészedett, csak újrahúzták. Ahogy emlékszem a férjem nem jött le velünk, de ő is ezekkel a tünetekkel küzdd, nem lehet, hogy penész okozza a problémánkat? Ha igen, mi a teendő, hogy ezt kiderítsem, és ne betegedjen meg súlyosan a családom?
Nagyon köszönöm válaszát!

köhögés, gyógyszer, köhögéscsillapítás | Az Orvos válaszol - Dr. Kaszó Beáta 2014 ;19(szeptemberi)   InforMed | Kaszó, B.
Válasz:  Leírása alapján nem valószínű, hogy a penészgomba okozná tüneteiket. Valamilyen egyéb (leginkább atípusos légúti) fertőzés valószínű, mely vérvétellel vizsgálható.

Kapcsolódó cikkek a Köhögés, fulladás, nehézlégzés, cianózis rovatban olvashatók.

2014-09-23 03:03:42
| köhögés, gyógyszer, köhögéscsillapítás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop