Tüdőgyulladás vagy bronchitis

Kérdés:  Az alábbi lelettel kapcsolatban kérném segítségét, magyarázatát. Tegnapi nap folyamán voltunk 2 éves kisfiammal röntgenen, amelyen ezt a leletet kaptuk: "Kp. rekeszállás. A bal rekeszfél az ellenoldalinál mérs. magasabban áll, a rekesz és a lép közé interponalodott gázos bal flexura emeli meg. Lat sinusok szabadok. A tüdő rajzolat hiperaemias. Perihilarisan és a szívrekesz szögletekben kis reticulonoduláris rajzolat fokozódás van. Infiltratum nem látható. A kp- árnyék életkornak megfelelő. Előzménye az volt, hogy 2 héttel ezelőtt elkezdett lázasodni. 3 napig volt lázas, nagyon nehezen lehetett neki lejjebb vinni, akkor is max. 38 fokig.
Akkor úgy tűnt utána jobban lesz. Fel is kerestük a gyerekorvos, mivel már el is kezdett köhögni (ő azt mondta - akkor vizsgálat nélkül - hogy biztos influenza, ezért nem ad rá semmit, ha megint elkezdene lázasodni, kezdjem el adni az antibiotikumot - Sumamed, volt otthon mivel már többször volt hörghurutja - ha nem javul vigyem vissza).
Amikor visszavittük hétfőn, már alaposan megvizsgáltam majd írt másik antibiotikumot - Curam duo és mondta, hogy csütörtökön menjünk el röntgenre - ennek leletét írtam meg.
Ott azt mondták, hogy "csak" bronchititis, ma pedig az orvos azt mondta, tüdőgyulladás, így még egy adag antibiotikumot felírt és mondta, hogy mivel valószínűleg sokáig el fog tartani a köhögése, lehet, szükséges lesz elmennünk pulmonológushoz is - apukája allergiás, sokat fullad, majdnem asztmásan, így valószínűleg örökölhette ezt a doktornő szerint.
A röntgenlelet alapján Ön hogy vélekedig? Bronchitis vagy tüdőgyulladás, és valóba szükség lehet befúvóra a későbbiekben a kicsinek?
Köszönettel várom válaszát!

tüdőgyulladás | Az Orvos válaszol - Dr. Kaszó Beáta 2017 ;22(februári)   InforMed | Kaszó, B.
Válasz:  A leletben szereplő-"infiltratum nem látható" azt jelenti, hogy nincs tüdőgyulladás. Ugyanakkor van olyan hörghurut is, amire kell antibiotikum, tehát a kezelést nem (csak) a röntgen határozza meg. Az asztmát nem a tüdőgyulladás okozza, de az előfordul, hogy a tüdőgyulladás olyan tünetet (hörgőgörcs) is kivált, amire hörgőtágító ("befúvó") kell. Ezt vizsgálattal lehet megállapítani. Hogy később asztmás lesz-e a gyermek, azt nem lehet megjósolni.

Kapcsolódó cikkek a MERS, SARS (atípusos tüdőgyulladás) rovatban olvashatók.

2017-02-12 22:40:25
| tüdőgyulladás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop