Meddőség - Postcoitalis teszt

Kérdés:  Tanácsát szeretném kérni postcoitalis, vagy immunológiai vizsgálatot illetően. Meddőségünknek okát nem sikerült eddig feltárni, így júliusban homológ intrauterin inszeminációra került sor, amely méhen kívüli terhességet eredményezett. A 3 hetes kórházi bennfekvés után végül a jobb oldali petevezetőmet múlt héten el kellett távolítani a már 3 centis képlet miatt, amely nem egy élő terhesség volt: egészen korai stádiumban megrekedt a fejlődés, csak a HCG termelődött és növekedett.
A laparoszkópos műtét során egyúttal azt is megnézték, hogy a bal oldali petevezetőm teljesen átjárható, így van még esélyem. Az orvosok lehetségesnek tarják, hogy az inszemináció következményeként jött létre a méhen kívüli terhesség, mivel az előző átjárhatósági vizsgálat (katéterrel feljuttatva a kontrasztanyagot, ultrahanggal nyomonkövetve) nem mutatott rendellenességet.
Postcoitalis tesztet eddig nem végeztettünk, de lehetséges, hogy termelek spermium ellenes anyagot, ami miatt eddig nem lettem terhes, hiszen inszeminációval majdnem sikerült. A műtét miatt viszont most hónapokig védekeznünk kell.
A szervezet immunreakcióját ki lehet iktatni, ha hónapokig óvszerrel védekezünk, majd csak ezután élünk igazi házaséletet, amikor egy ovulációkor jut a sperma a méhnyakhoz? Ha igen, akkor mennyi ideig tanácsos így védekezni? Esetleg elkerülhetetlen a PCT, és ha bebizonyosodik, hogy tényleg ez okozza a meddőséget, akkor egy újabb mesterséges megtermékenyítés?
Előre is köszönöm válaszát!

meddőség | Az Orvos válaszol - Dr. Petróczi István 2009 ;14(szeptemberi)   InforMed | Petróczi, I.
Válasz:  A méhkürt átjárhatósága még nem jelent jó működést. A méhkürt belsejében csillószőrös hengerhám van, ami segíti a spermiumoknak a petefészekhez, majd a megtermékenyült petesejtnek (ellenkező irányban) a méhűrbe vándorlását. Nos ha ez a funkció tönkremegy, akkor hiába átjárható a méhkürt, meddőség alakul ki, illetve a petesejt nem jut a méhűrbe, hanem a kürtben marad és ágyazódik be. (= méhen kívüli, kürt terhesség)
Tehát az átjárhatóság sajnos kevés. Immunológiai ok helyett nekem erre van gyanúm.
Én inkább a lombik módszert javaslom, jobbak az esélyeik.
Üdvözlettel:
dr. Petróczi István

Kapcsolódó cikkek a Meddőség rovatban olvashatók.

2009-09-23 22:14:50
| meddőség
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop