Fogamzásgátló mellett kimaradt a vérzés

Kérdés:  Január 11-e óta szedem a Mistral nevű fogamzásgátló tablettát, jelenleg a negyedik levénél tartok. A második megvonásos vérzésem alatt inkább barnás színű folyásom jött, a követező vérzésnél viszont már nem tapasztaltam ilyesmit, rendes volt. Az utolsó hét napos szünetben azonban nem jött meg; a 4. napon szó szerint két pöttyöt találtam az alsóneműmben, a 7 nap le is telt, és a betegtájékoztatót elolvasva folytattam a következő levél szedését.
A tájékoztató szerint egy vérzés kimaradása még nem jelent gondot; minden tablettát pontosan szedtem be, sosem felejtettem el, egyszer történt meg, hogy 70 perccel később vettem be a szokásosnál, de azt hiszem, nem ezen múlhat a dolog.
A tájékoztató továbbá azt írta, hogy akkor van ok aggodalomra, ha a vérzés elmaradása másodízben történik meg (tehát két egymást követő vérzés kimarad, akkor forduljak orvoshoz).
Az a helyzet, hogy az utóbbi napokban volt olyan érzésem, mintha meg akarna jönni: tapasztaltam egy pici hányingert, olyan érzést, mintha hasmenésem lenne - ezeket rendszerint akkor érzem, mielőtt megjönne.
Doktor úr, remélem nem tettem rosszat azzal, hogy folytattam a tabletta szedését! A stressznek egyébként lehet bármiféle befolyásoló ereje a vérzésre? Az utóbbi időben alaposan ki voltam téve stressznek, és mielőtt elkezdtem volna szedni a tablettát, akkor sem volt pontos a ciklusom.
Egyébként terhességi tesztet is készítettem - negatív lett; persze nem volt okunk feltételezni a párommal, hogy terhes lennék, hiszen mint említettem, minden tablettát beszedtem. Az pedig, hogy az allergiámra szedek még gyógyszert és vitaminokat, semmilyen hatással nem lehet a tablettára.
Normális, ha a fogamzásgátló szedésének elkezdésekor alhasi fájdalmaim voltak rövid másodpercekre? Én ezt annak tudtam be kezdetekkor, hogy a szervezetem dolgozik az új anyaggal. Most, miután kimaradt egy vérzésem is volt hasonló alhasi nyilallás-érzésem pár rövid másodperc erejéig, aztán abbamaradt.
Remélem, mindez nem jelent semmi rosszat!
20 éves vagyok, idén 2013. január 12-én kezdtem mg a tabletta szedését, azelőtt sosem szedtem.
Tisztelettel köszönöm válaszát!

fogamzásgátló, fogamzásgátlás | Az Orvos válaszol - Dr. Petróczi István 2013 ;18(májusi)   InforMed | Petróczi, I.
Válasz:  Tabletta mellett a kimaradás nem terhességet jelent, nyugodt lehet. A tabletták csökkentik a vérzést, sőt, sok nő ezért szedi őket, vagy használja az injekciót, noha nincs is partnere. Ha nagyon hiányzik ez a megvonásos vérzés szedhet másik tablettát, de szerintem egy gonddal kevesebb.
Ha gondolja, menjen el vizsgálatra, de ezt fogják mondani.
A magyarázatért olvassa el honlapomon (www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a fogamzásgátló tablettáról és a fogamzásgátló injekcióról írottakat.
Üdvözlettel:
dr. Petróczi István

Kapcsolódó cikkek a Fogamzásgátlás rovatban olvashatók.

2013-05-27 05:30:44
| fogamzásgátló, fogamzásgátlás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop