Hetek óta tartó hányás

Kérdés:  Édesanyám 70 éves, gyomorproblémája van, vagy valami ilyesmi lehet, mert már lassan egy hónapja hány. Január 29-én kezdődött nála hányással, hasmenéssel. A hasmenés csak egy napig volt, kb. 2 napig volt láza is, ami elmúlt, de a hányás azóta is megvan.
Általában éjszaka, hajnalba hány, de az is előfordul, hogy minden előzmény nélkül a nap bármely szakában. Savlekötő gyógyszert szed rendszeresen, amióta van ez a problémája azóta már gyógyszercseréje is volt, most még plusz kapott valami Almagel nevezetű szert is, de a helyzet változatlan.
Amit eszik, iszik nagy nehezen annak a nagy része távozik is. Nagyon kicsiket eszik, iszik, mert rögtön teltségérzete van. A széklete ehhez mérten minimális, de állítólag normális állagú, színű.
Jövő héten lesz gyomortükrözése, 2 éve is volt neki és teljesen negatív volt a vizsgálati eredmény.
Előzmények: 2001-ben volt egy rosszindulatú melldaganata, amit megműtöttek, utána kemoterápia és sugárkezelés - ebből rendbe jött.
2015 januárjában lett egy tüdőgyulladása, ami nagyon legyengítette és kb. ekkor derült ki, hogy a hasán megjelentek apró göbök, amiből vettek szövetmintát - az eredmény az előző melldaganat bőráttéte. Azóta valami hormon tartalmú gyógyszert szed rá, ami úgy néz ki, hogy működik.
Ezzel a több mint 3 hetes hányással hova vigyem? A körzeti orvosnál 4 alkalommal volt emiatt. 45 kg volt, most kb. 42 kg. Nagyon aggódunk, mert nagyon nincs a szervezetének tartaléka, teljesen le van már gyengülve.
Előre is köszönöm válaszát!

hányinger, hányás | Az Orvos válaszol - Dr. Szendei Katalin 2017 ;22(februári)   InforMed | Szendei, K.
Válasz:  Természetesen, ha az előzményekben többször is szerepel rosszindulatú daganatos megbetegedés akkor onkológussal kell konzultálni sürgősen.

Kapcsolódó cikkek az Emésztési zavarok rovatban olvashatók.

2017-03-13 05:33:41
| hányinger, hányás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop