Hirtelen szívhalál

Kérdés:  Egy kedves ismerősöm, aki 61 éves, 6 héttel ezelőtt kilátástalan szerelmi bánatára panaszkodott. Azt mondta, reménytelen szerelem gyötri, aggódva nyugtattam, hiszen már öngyilkosságról is beszélt.
Elmondta, majd szétszakad a mellkasa, majd kiugrik a szíve, remeg az egész teste. Nem tud enni, nem tud aludni, nem tud odafigyelni a munkájára. Nem tud pihenni és helyt kell állnia otthon, mert családos ember, és a munkahelyén. Úgy érzi, nem bírja tovább, azt hitte erős, de tévedett. Gyengének érezte magát, mindene fájt. És könyörgött szerelmének az életéért.
De a házasságából az eladósodottság miatt nem tudott kilépni. Pedig szeretett volna. Lelki nehézségeken ment keresztül és szörnyű testi tünetei voltak. Nekem azt mondta, nem tud és nem is akar erről a szerelemről lemondani, inkább belehal.
Sajnos nem gondoltam, hogy nagyon nagy a baj, orvoshoz kellett volna küldenem, sajnos a családja nem vett észre semmit ezekből a jelekből.
Két hete hirtelen szívhalál végzett vele. Bánt, mert nekem elmondta, mennyire rosszul van.
Ön szerint, a 6 héttel ezelőtti tünetek lehettek az infarktust megelőző tünetek? Meg lehetett volna őt menteni, ha akkor orvoshoz megy? Lehetett ez a végzetes szívhalál csupán szerelmi bánat miatt?
Előre is köszönöm kedves válaszát!

infarktus, hirtelen szívhalál | Az Orvos válaszol - Dr. Szendei Katalin 2015 ;20(áprilisi)   InforMed | Szendei, K.
Válasz:  A szorongás a már meglevő szívpanaszait ronthatta, és ha akkor, amikor a panaszai jelentkeztek, orvoshoz fordul, talán még élhetne.

Kapcsolódó cikkek a Koszorúérbetegségek (angina, infarktus, szívhalál, kockázat) rovatban olvashatók.

2015-04-29 03:06:23
| infarktus, hírtelen szívhalál
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop