Hirdetés

Nem járnak rendszeres szűrésre a magyarok

Nem járnak rendszeres szűrővizsgálatokra a magyarok, pedig elhízással kapcsolatos gondokkal, magas vérnyomással, ízületi és érrendszeri problémákkal is küzdenek - írja Népszava csütörtöki számában Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramjának eredményeire hivatkozva.

szűrés, szűrővizsgálat, elhízás, magas vérnyomás |

MTI Hírek13 | MTI

Az adatokból kiderül, hogy az elmúlt hét év alatt érdemben nem változott a háziorvosi, szakorvosi szűréseken megjelenők aránya. A tavaly a programban vizsgált személyek esetében háziorvosi szűrésen évente mindössze 17,6 százalék jelent meg, míg ötéves gyakorisággal is csupán 21,1 százalék. A szakorvoshoz ennél többen látogatnak el (23,4 százalék évente, 31,2 százalék ötévente).

Az adatok szerint a nők egyértelműen nagyobb arányban vesznek részt szűrővizsgálatokon, mint a férfiak. A szűrésen részt vett több mint százezer adatait megadó férfi 42 százaléka, valamint a nők 25 százaléka küzd magas vérnyomással, miközben egészségesnek gondolja magát.

Magyarországon a várható élettartam az egyik legrövidebb az Európai Unióban: csak 76 év. Magyarország a dohányzásban és az egy főre jutó alkoholfogyasztásban, valamint a túlsúlyproblémákat illetően tartozik az európai élmezőnybe, de itt a legmagasabb az ezer főre jutó rákbetegségek száma is.

szűrés, szűrővizsgálat, elhízás, magas vérnyomás

2017-04-21 11:58:12

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop