hirdetés
Előfordul, hogy a fuldoklásnak éppen az a legbiztosabb jele, hogy az illető nem úgy néz ki, mint aki bajban van. Csak úgy, mintha taposná a vizet és épp felnézne. Nem úgy, mint a tv-ben.
A D-vitamin hiánya a krónikus betegségekben, például reumás artritiszben (ízületi gyulladás) szenvedők számára is gondot jelenthet. A D-vitamin elegendő mennyiségű bevitele fontos az egészség szempontjából, sőt, a hangulatunkat is javíthatja.
Az alábbiakban a gyakori sportsérülések közül a futballpályán előfordulókra hívjuk fel a figyelmet, és szólunk a megelőzésről is.
A talpi bőnye gyulladása, plantar fasciitis, tehát a saroktáji fájdalom sok embert érint, aki fut, kosarazik, sétál vagy bármilyen más aktív tevékenységet folytat. A talpi bőnye izgalma az egyik leggyakoribb túlerőltetési sérülés, főleg ahogy az ember öregszik.
A gyulladásos rheuma és a szív-keringési betegségek közötti összefüggésre mutattak rá a Német Belgyógyászati Társaság (Deutsche Gesellschaft für Innere Medizin, DGIM) kongresszusán. A rheumatoid arthritis első sorban a csontokat és az ízületeket támadja, azonban az egész testre kiterjedő gyulladásos reakció is kíséri, mely érinti az ereket is.
Igaz, hogy elsősorban a gyermek- és serdülőkorban tehetünk sokat az erős és egészséges csontokért, de még felnőtteknél sem késő, és könnyebb, mint gondolnánk.
1 | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | |
hirdetés
Egy közelmúltban végzett vizsgálat szerint a brit felnőttek 75 százaléka nem ismeri az elsősegély alapjait, mégis sokan mondják, hogy ha balesetet látnának, megpróbálnának segíteni.
A rheumatoid arthritis (rövidítve: RA), régebbi nevén krónikus progresszív polyarthritis (rövidítve: PCP) sok izület gyulladását jelenti, a betegség közismertebb neve a reuma. A betegség főleg a fiatal, középkorú nőket támadja meg – előfordulása három...
A köszvény az arthritis (ízületi elfajulás) egyik fajtája, amelyet az ízületekben lerakódó húgysav okoz. A húgysavháztartás felborulása miatt kialakult apró kristályok fájdalmas rohamokat okozhatnak. Igen gyakori betegség.
Hátfájást nemcsak a hirtelen rossz mozdulat vagy a nagy súly emelése okozhat. Meglepő, mennyi apró rossz szokás vezethet fájdalmas állapothoz.
A Bechterew- kór leggyakrabban a 20-45 közötti férfiakat támadja meg, fokozatosan jelentkező tünet-együttesekkel. Gyógyításához fontos a betegség korai felismerése.
Az alábbiakban a gyakori sportsérülések közül a futballpályán előfordulókra hívjuk fel a figyelmet, és szólunk a megelőzésről is.
1 | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | |
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
ARCHÍVUM
hirdetés




Copyright InforMed 2002 Kft.