Veszélyforrások a bevásárlóközpontban Kisgyermekek számára elsősorban a bevásárlókocsik és a mozgólépcsők jelenthetnek veszélyforrást, olvasható két új tanulmányban.
Figyelmetlenül vezetnek a tinik Friss kutatási eredmények szerint az amerikai fiatalok ismerik a figyelemelterelődés kockázatait vezetés közben, ám míg sofőrként nem aggódnak ezek miatt, utasként annál ijesztőbbnek találják, ha a vezető telefonál, SMS-t ír vagy eszik a volán mögött.
Úszás egyéves kortól Az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiája új irányelveket adott ki a gyermekek vízbefúlásának megelőzésére. A program kidolgozásánál figyelembe vették az egyre népszerűbb felfújható medencék veszélyeit, valamint azt, hogy számos bizonyíték áll rendelkezésre, miszerint a bölcsődés korú gyerekek számára h...
Halálos vezetési szokások - mire jó a vezetési rutin? Nemrég egy kutatás során arra keresték a választ német és francia szerzők, hogy miért történnek halálos balesetek olyan sofőrökkel, akik ismerős utakon vezetnek. A közlekedési hatóságok által is támogatott kutatás során 16 rutinos és 16 kezdő autóvezető vezetési stílusát elemezték.
Kövér autóvezetők és a biztonsági öv Egy amerikai vizsgálat szerint a testméretek növekedésével arányosan csökken a biztonsági öv használata. Sajnos, előfordul, hogy a kövérek használnák ugyan a biztonsági övet, de az autógyárak nem minden esetben gyártanak hosszabb övet vagy a meghosszabbítást.
A mozgólépcső veszélyes az idősek számára Egy nemrégiben közzétett jelentés szerint 1991 és 2005 között megduplázódott azoknak a 65 évesnél idősebb emberek száma, akiket mozgólépcsőn ért baleset, emiatt az Egyesült Államokban közel 40 000 sérültet láttak el a sürgősségi osztályokon.
Előkészületben a vezetés közben mobiltelefonálást tiltó törvény az Egyesült Államokban Az Egyesült Államokban mindössze öt államban tilos a mobiltelefonálás vezetés közben, de az országos közlekedésbiztonsági tanács szerint országosan kötelezővé kellene tenni. A tanács azt tervezi, hogy határozott lobbitevékenységet fejt ki mind az 50 államban és Washington DC-ben, el akarják érni, ho...
Autószörf Az Egyesült Államokban közel 60 halálesetet okozott már az úgynevezett „autószörf” a CDC beszámolója szerint. Ez a tevékenység az intézet meghatározása szerint „olyan izgalmat kereső tevékenység, ami során egy olyan autó külső részén utazunk, amit valaki más vezet”.
Halálos vezetési szokások - mire jó a vezetési rutin? Nemrég egy kutatás során arra keresték a választ német és francia szerzők, hogy miért történnek halálos balesetek olyan sofőrökkel, akik ismerős utakon vezetnek. A közlekedési hatóságok által is támogatott kutatás során 16 rutinos és 16 kezdő autóvezető vezetési stílusát elemezték.
Az orvosok is azt ajánlják: ne mobilozz vezetés közben Az
orvosoknak a dohányzás elleni és a biztonsági öv használata melletti tanácsadás mintájára figyelmeztetniük kellene betegeiket, hogy ne küldjenek szöveges üzeneteket és ne használják mobiltelefonjukat autóvezetés közben - írja egy amerikai orvos a New England Journal of Medicine című szak...
Szemüveggel csökkenthető az időskori utcai elesés kockázata Egyszerű és hatásos megoldást javasolnak ausztrál tudósok az időskori utcai elesések kockázatának csökkentésére: bifokális vagy multifokális lencse helyett tegyenek fel szimpla távollátó szemüveget, amikor elmennek otthonról.
Ha autót vezetsz, ne írj, ne olvass, ne beszélj Másfél milliónál több baleset történik az Egyesült Államokban azért, mert az autó vezetőjének figyelmét leköti, hogy telefonál, SMS-üzenetet olvas vagy ír. Az amerikai ortopéd sebészek most megelégelték az ebből eredő túlmunkát, és országos mozgalmat szerveztek az értelmetlen baleseti kockáza...
Csak óvatosan a fürdéssel Az otthoni medence melletti partik, a tengerparti nyaralások hozzátartoznak
a nyár örömeihez. Gyerekek és felnőttek egyaránt enyhülést keresnek a hőség
elől a medencékben, tavakban és minden friss vízben. A vízbefúlás veszélye azonban
reális, újra számba kell venni a biztonságra vonatkozó t...