A csont a fogzománc után testünk legszilárdabb része, mely e mellett még rugalmas
is. Ez sajátságos szerkezetének köszönhető: a csontok erős rostokból állnak,
melyek közé lerakódik a kalcium, ezáltal a csont olyanná válik, mint a legtökéletesebb
vasbeton. A csontok rugalmasságát a különböző szerves anyagok biztosítják.
Az
összetételnek ezen kettősségét nagyon egyszerű kísérlettel igazolhatjuk: ha
a csontot sósavba tesszük, ez kioldja belőle a mészsókat, és a csont gumiszerűen
hajlékonnyá válik. Ha láng fölé tartjuk, akkor a szerves állomány elégése következtében
a csont törékennyé válik. Ezen szerkezetnek köszönhetően a csontnak igen nagy
a teherviselő képessége, és kis fokban hajlik is, anélkül hogy eltörne.
A csontnak külső, tömör, vastag rétege, és belső, hálózatos, lazább rétege
van. Felszínén helyezkedik el a csonthártya (perioszteum), melyek erei, idegei
a külső tömör zónán áthatolva érik el a csont belsejét, biztosítva annak táplálását.
Az első pillanatra talán furcsának tűnik, de a csont állandóan változik, megújul.
A folyamatos fel- és leépülés biztosítja, hogy a vázrendszer állapota a test
változó igényeinek megfeleljen: a testtel együtt növekszik és szakadatlanul
megújul. A gyermek csontja "puha", az életkornak megfelelő terheléshez alkalmazkodott,
ezért nem képes hosszú ideig elviselni nagyobb megterhelést.
Az első évek során lassan kialakul a teherbíró "felnőtt" csont. Ehhez sok kalciumra
van szüksége a fejlődő szervezetnek. Megközelítőleg a 30-35. életévre alakul
ki a maximális csonttömeg - ha a megfelelő körülmények biztosítottak -, majd
ezután minden embernél elkezdődik a lassú, korral együttjáró csontleépülés (csontfogyás).
Idős korban (70 éves kor felett) a csontozat teherbíró képessége sokkal kisebb,
mint fiatal életkórban, és megnő a csonttörés veszélye. Ez azonban nem jelenti
automatikusan azt, hogy idős korban mindenképpen bekövetkezik a csonttörés.
Ízületek
A test csontjai ízületekkel kapcsolódnak egymáshoz. Az ízület mozgásképességünk
feltétele és biztosítéka: például a térdízület és csípőízület a rugalmas, zavartalan
járást, a vállízület az öltözködést teszi lehetővé. A csontvégek egymás melletti
könnyű, súrlódásmentes elcsúszását a felszínüket borító sima és rugalmas porcsapka
teszi lehetővé, melynek vastagsága néhány tized mm-től 2 mm-ig terjedhet. Az
ízület mozgása során a két porcfelszín úgy csúszik egymáson, mint a korcsolyázó
a jégen. A porc épségének rendkívül fontos szerepe van az ízület zavartalan
működésében. A simaság mellett legfontosabb tulajdonsága a rugalmasság, amely
a porc belsejében lévő víztartalomtól függ. Az ép porcszövet víztartalma kb.
50 százalék, ami az életkor előrehaladásával fokozatosan csökken. A porc ugyanakkor
kemény is, ami a sajátságos rostos, hálózatos felépítésből adódik.
Az ízületeket kívülről erős kötőszöveti tok veszi körül, amelyet még szalagok
is erősítenek. Az ízületi tokon belüli világ nagyon színes: a tok belső felszínét
ízületi belhártya (szinovium) béleli, melynek legfontosabb feladata az ízületi
folyadék termelése. Az ízületi (szinoviális) folyadék az ízület kenőanyaga,
védője, lökésgátlója. A porcszövetnek nincs vérkeringése, ennek ellenére élő
szövet, ugyanis a porcsejtek táplálkozása a ízületi folyadékból történik átszivárgás
(diffúzió) útján. Ennek fenntartója az ízület mozgása, rendszeres terhelése,
amely szinte belepumpálja a porcba a szükséges tápanyagokat. Minthogy az ízületi
folyadék tulajdonképpen a vérplazma szűrlete, minden, ami a vérben változást
okoz (táplálkozás, betegség), érinti az ízületi folyadék összetételét is. Ha
az ízületi folyadék mennyisége, minősége, sűrűsége megváltozik, az ízület mozgása
fájdalommal jár. Ha a porcsejtek táplálása zavart szenved, azok pusztulni kezdenek,
és a porc lassan leépül, "kopik".
Izmok
A testünk súlyának felét kitevő vázizmok biztosítják testünk mozgását.
A belső szervek ún. simaizmai csak lassú összehúzódásra képesek, ezzel szemben
a harántcsíkolt izmok (vázizmok) összehúzódása gyors egymásutánban megy végbe,
mely után az izmok ellazulnak, megpihennek. Minden izom kötőszövet által összetartott
izomrostokból, izomnyalábokból áll. Egy-egy izomrost 0,01-0,1 mm széles és 5-12
cm hosszú. Az izomrostok működéséhez energia kell, amelyet a vér által szállított,
izomban lévő szőlőcukor és oxigén szolgáltat.
A működés közben felhalmozódott anyagcseretermékek az izmokban a fáradtság
érzetét keltik, ami pihenéskor a megfelelő vérellátás következtében hamar megszűnik.
Ha az izmok vérellátása csökken - például tartósan görcsösen összehúzódott állapotban
vannak -, az izomsejtek nem jutnak kellő tápanyaghoz és oxigénhez. Mindez izomfájdalomhoz,
gyengeséghez, az izom rugalmasságának csökkenéséhez vezet.
Az izmok élettani működése az összehúzódás és az elernyedés. Érdekes, hogy
az egyes izmok akár eredeti hosszuk egyharmadára is képesek összehúzódni. Az
izmok rendszerint párban mozognak: amikor az egyik izom összehúzódik, az ellentétes
párja elernyed. Ez teszi lehetővé az ízületek, illetve törzsünk mozgását.
Az izmok összehúzódása és az így kialakuló testmozgás az agykéregből kiinduló
idegingerületek hatására jön létre. Ez azt is jelenti, hogy az ép beidegzés
alapvető feltétele az izmok megfelelő működésének és fontos tényezője az izom
rugalmasságának. Vagyis az izom és annak beidegző idege egy rendszert, egy egységet
képez.
Ha valamilyen sérülés vagy betegség következtében a központi idegrendszer (az
agy és a gerincvelő) vagy a perifériás idegrost megsérül, az izom képtelen lesz
a megfelelő működésre (járványos gyermekbénulás, koponyasérülés stb.).
Az izmok ereje, fejlettsége, teherbíró képessége a rendszeres használat függvénye.
Rendszeres mozgás, sportolás, kocogás, úszás, tornázás hatására az izmok megvastagodnak,
megerősödnek, míg mozgásszegény életmód, illetve hosszabb fekvés esetén az izmok
gyengülnek, elvékonyodnak, terhelhetőségük csökken.
Izmaink két végponton rögzülnek a csontokon: az egyiket eredésnek, a másikat
tapadásnak nevezzük. Az izom természetes működése az összehúzódás, melynek során
az eredési és a tapadási pont közelebb kerül egymáshoz: ennek eredménye a mozgás.
Az izmok inak közvetítésével tapadnak a csontokhoz. Az inak igen nagy húzószilárdságúak,
de alig nyújthatóak.
Az ízületek közelében az inakat védőburok, ínhüvely veszi körül, mely elősegíti
az ín könnyű mozgását. Az ínhüvely szerkezete és felépítése nagyon hasonló az
ízületi hártyáéhoz, úgyhogy betegségei is hasonlóak (például ínhüvelygyulladás).
Ahol az ín kemény csontos alapon vagy csontkitüremkedés felett halad el, külön
védőrendszer biztosítja szabad mozgását és védelmét. Ezeket nyálkatömlőknek
(burza) nevezzük, melyek tulajdonképpen kisebb-nagyobb zsákocskák, tömlők, melyeket
az ízületi nedvhez hasonló folyadék tölt ki.
A nyálkatömlők ürege gyakran összeköttetésben áll az ízületi üreggel. Leggyakoribb
betegségük a gyulladás (burzitisz), melyet fizikai túlterhelés, megerőltetés
vagy fertőzés okozhat.
Oldalak: 1
Genti, Gy.; Reumás mozgásszervi betegségek SubRosa Kiadó
2007-11-04 21:44:43
Metakereső
Főoldal
)
Levél a szerkesztőségnek 
