Hirdetés

Megemelkedhet a vércukorszintje, ha kevés vizet iszik

Azoknál az embereknél, akik kevés vizet isznak, nagyobb kockázattal alakul ki abnormálisan magas vércukorszint - állapították meg francia kutatók.

vazopresszin, vércukorszint, vízháztartás, cukorbetegség |

InforMed Hírek9   InforMed | MTI

A francia nemzeti kutatóintézet, az INSERM munkatársai által lefolytatott tanulmányba bevont emberek közül nagyobb eséllyel volt magas vércukorszintjük azoknak, akik napi fél liternél kevesebb vizet ittak, mint azoknak, akik ennél többet.

Mint Lise Bankir kutatásvezető elmondta, biológiai okokkal is megmagyarázható az összefüggés, noha eredményük a vizsgálat jellege miatt nem ok-okozati kapcsolatot igazolt a vízbevitel és a vércukorszint között. A kutató szerint a hiányzó láncszem a vazopresszin nevű hormon lehet, amely a szervezet vízvisszatartásának szabályozásában segít.

Vízhiányos állapotban a vazopresszin szintje megemelkedik, ezáltal a vese vizet tartalékol. Bankir és kutatócsoportja úgy véli, hogy a magas vazopresszinszint egyúttal a vércukorszint emelkedését is magával vonja. A tanulmány 3615 normál vércukorszinttel élő felnőtt bevonásával készült, akiknek az életkora 30 és 65 év között volt a vizsgálat kezdetekor. A követés kilenc éve alatt 565 résztvevőnél alakult ki magas vércukorszint (diabéteszt megelőző állapot) és 202 embernél 2-es típusú cukorbetegség.

Az adatok elemzésekor kiderült, hogy a napi fél liter víznél kevesebbet ivó embereknek 28 százalékkal nagyobb kockázatuk volt arra, hogy vércukorszintjük magas legyen, mint az ennél több vizet ivóknak.

A tanulmányt a Diabetes Care című orvosi folyóiratban tették közzé.
vazopresszin, vércukorszint, vízháztartás, cukorbetegség

2011-10-27 06:37:30

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop