A szemgolyó az emberi szervezet egyik legérdekesebb, legdifferenciáltabb szerve.
Nagysága a testfelület kb. 1,5%-át teszi ki, a környezeti tájékozódásban való
fontossága azonban körülbelül 80%-os jelentőségű.
Működését legszemléletesebben a fényképezőgép működéséhez hasonlíthatjuk. A
fényképezőgép lencséje az emberi szemben a szaruhártyának, a csarnokvíznek és
a szemlencsének felel meg (törőerő összegződik), a blendét a szivárványhártya
alkotja, a blendenyílás a pupillának felel meg, a fényképezőgép lencséje és
a film közötti távolság az üvegtesti teret adja, a film pedig az ideghártyát
(retina) reprezentálja.
A szemgolyó keresztmetszete 1. sugártest, 2. szivárványhártya,
Az emberi szem működése itt
még nem ér véget, hiszen ily módon csak a fény felvevésére és átalakítására
alkalmas érzékszerv (receptor) lenne.
A fény fotonenergiáját a retinában lévő idegelemek elektromos és kémiai ingerületté
alakítják, majd ezeket az ingerületeket a tényleges idegrendszer vezető elemei
(látóideg) az agy nyakszirti lebenyének meghatározott részeihez vezetik, ahol
az elektromos információ bonyolult idegi mechanizmusok révén dekódolódik és
képi információvá alakul.
A szemünk optikai tulajdonságai alapján fordított állású képet készít környezetünkről,
ezt az agy visszafordítja, amelyet a csecsemő néhány hónapos korára tanul meg,
így tudatunkban egyenes állású kép keletkezik.
A szemgolyó, ahogyan nevéből is következik, gömb alakú; átmérője
átlagosan 24 mm, súlya 7,5 g, a 7 különböző csont által alkotott csontos szemüregben
foglal helyet. Szerkezete rugalmas, relatív víztartalma magas, alakja passzívan
követi a csontos szemüreg alakját.
Fala három rétegből áll: a külső rostos réteg, amelynek részei
az ínhártya és a szaruhártya. A középső réteg részei a szivárványhártya, a sugártest
és az érhártya. A legbelső réteget az ideghártya, azaz a retina alkotja. A fénytörés
szempontjából a legfontosabb részei a szaruhártya és a szemlencse.
Az ínhártya (sclera) fehér színű és nagy víztartalmú, kevés
eret tartalmazó viszonylagosan rugalmas szövet. Fehér színét érszegénységén
kívül tömöttsége, valamint a kötőszövetes rostok szabálytalan lefutása okozza.
A szaruhártya (cornea) ezzel szemben normális körülmények
között teljesen átlátszó, ereket egyáltalán nem, vizet csak kismértékben tartalmaz.
Táplálkozása passzív anyagcserefolyamatok révén, diffúzióval történik a felszínét
borító könnyfilmből, a mögötte lévő elülső csarnokvízből és a széli hurokérhálózatból,
ezért anyagcseréje igen lassú. A szaruhártya óraüvegszerűen borul az ínhártyára,
feladata a környezetből érkező fénysugarak áteresztése, illetve elsődleges fókuszálásának
(éles kép keletkezésének feltétele) elvégzése. Ennek az átlátszó szövetnek a
vastagsága kb. 0,5 mm a szaruhártya középpontjában és a szem szövetei között
legnagyobb a törőereje, átlagosan 40,0-43>0 dioptria, 5 anatómiai rétegből áll.
A szaruhártya szövettani metszete 1. többrétegu, el nem szarusodó laphám, 2. Bowman-hártya, 3. stroma (alapállomány), 4. Descemet-hártya, 5. endothel sejtréteg
Ennek a szövetnek az érdekességét az adja, hogy alkotóelemei ugyanolyan kötőszöveti
rostokat tartalmaznak, mint a szervezet egyéb helyein lévő kötőszövet (például
ínhártya, ízületi porcok, inak stb.), azonban ezek a kollagénrostok hihetetlen
rendezettségben és szabályossággal, párhuzamos lefutást mutatva helyezkednek
el egymás mellett, ezért a szaruhártya nem veri vissza a fényt, hanem majdnem
százszázalékosan átengedi azt.
A kollagénlemezek között a szaruhártya alapsejtjei, az ún. keratocyták nyugalomban
vannak, csak sérülés, savak, lúgok, egyéb káros környezeti hatások révén kerülhetnek
anyagcsere szempontjából aktív állapotba. Amennyiben egyéb kóros körülmények
hatására erek nőnek a szaruhártya szövetébe, az átlátszóságát elvesztheti. Az
átlátszóságot nemcsak az ereződés veszélyeztetheti, hanem az is, ha a szaruhártya
legbelső részét bélelő, ún. endothelsejtek sérülnek vagy elpusztulnak, és nem
tudják ellátni feladatukat, nevezetesen azt, hogy a szaruhártya állományából
aktív anyagcseretranszport-folyamatok révén kipréseljék a vizet. Ilyenkor többletvíz
kerül a szaruhártya állományába, a szövet megduzzad, ödémássá válik, a fénytörést
biztosító kollagénlemezek széttolódnak, és ahelyett, hogy átengednék a fényt,
azt kórosan megtörik. Az ilyen szem nem "csillog" többé, és látásélessége is
jelentősen romlik.
Fontos tény továbbá, hogy a szaruhártya rendkívül sok idegi elemet tartalmaz,
ezek ún. "szabad idegvégződések", s a legkisebb érintésre vagy felszíni hámsérülés
hatására valóban a szabad felszínre kerülnek és heves pislogási ingert, illetve
könnyezést váltanak ki.
A szivárványhártya (iris) színe határozza meg a szem színét.
A szivárványhártya színét a pigmenttartalom befolyásolja, kék szemszín esetén
a pigmenttartalom alacsony, a barna szemű emberekben pedig magas.
A fényképezőgép analógiájával élve a szivárványhártya a blendének felel meg.
A pupilla átmérője a fényviszonyoktól függ, napfényes időben
a pupilla szűk, ilyenkor kevesebb fény kerül a szembe, borús időben a pupilla
átmérője nagyobb, a szembe több fény jut. A pupilla átmérőjének változása egyébként
aktív izomtevékenység következménye, ez az izomtevékenység akaratunktól függetlenül,
automatikusan történik.
A sugártest (corpus ciliare) a csarnokvíz termelésében játszik
szerepet, ez a speciális összetételű folyadék felelős a szem belnyomásáért,
illetve a szaruhártya táplálásáért.
A sugártestben lévő izomból finom rostok indulnak a szemlencse felszínére,
amelyek a lencse domborúságát képesek fokozni, vagy csökkenteni, ezáltal akaratunktól
függetlenül a szem fókuszpontját a végtelenből (optikailag 5,0 m-nél nagyobb
távolság) a közeli olvasáshoz (30,0 cm-es távolság a szem és az olvasott szöveg
között) szükséges 30,0 cm-re változtatni.
A szemlencse mindkét felszínén domború, ezért alakja egy bikonvex optikai
lencsének felel meg. A szemlencse normális körülmények között kristálytiszta,
ereket és idegeket nem tartalmaz. Vastagsága átlagosan 4,0 mm, átmérője 9>0-10,0
mm, súlya kb. 0,2 g. Víztartalma közel 65%-os, fehérjetartalma 35%. Átlagos
törőereje +20,0 dioptria körül van. A szembe bejutott és a szaruhártya által
már elsődlegesen összerendezett fénysugarak további szabályozását végzi, vagyis
a fénysugarakat egy pontba gyűjti, amely a fókuszpontnak felel meg. A szem esetén
ez a fókuszpont az éleslátás helyén, a sárgafoltban van, vagyis a szembe jutó
fénysugarak egészséges szem esetén a retina (ideghártya) sárgafoltjának területében
találkoznak. Ilyenkor azt mondjuk, hogy a keletkező kép éles, jól fókuszált.
A szemüveg nélkül is jól látó emberek szemében a "végtelenből" (5,0 m-nél nagyobb távolság) érkező párhuzamos sugarak a retinán (sárgafolt) egyesülnek (emmetropiás szem)
Az érhártya rendkívül sok kiseret és festéktartalmú sejtet tartalmaz.
A dús érhálózat az ideghártya táplálásában vesz részt.
Az ideghártya vagy retina a szem legfontosabb idegeleme, amelynek 10
rétege a fény elektromos ingerületté történő transzformálását végzi
A retina szerkezeti képe 1. pigmenthám, 2, pálcikák és csapok rétege, 3. külső határhártya, 4. külső magvas réteg, 5. külső rostos réteg, 6. belső magvas réteg, 7, belső rostos réteg, 8. ganglionsejt réteg, 9. idegro
Az idegelemek az éleslátás helyén, a sárgafolt területén koncentrálódnak, ennek
a területnek a mérete egy gombostűfej nagyságához hasonlítható, kb. 1,5 mm átmérőjű
retinarész. Az éleslátás területén csak csapokat találunk, melyek a színlátásban
elengedhetetlen fontosságúak. A retina perifériás területein a pálcikák dominálnak,
amelyek a gyengébb fényviszonyok között, az ún. szürkületi látásban működnek.
Mindkét idegi elem más-más fényhullámhosszra érzékeny, a pálcikák a gyengébb
fényviszonyok mellett, a csapok az erősebb fényviszonyok mellett kapcsolnak
be. A retina egész területéről kiinduló idegi elemek rostjai a látóidegfőben
szedődnek össze, amely azután elhagyja a szemgolyót.
A szemgolyó hátsó részétől az agy nyakszirti lebenyéig hosszú utat kell megtennie
az ingerületnek. Bonyolult kapcsolórendszerek révén többszörös átkapcsolódás
alakul ki a látórendszerben, amelyet egy szigetelt elektromos
kábelrendszerhez lehet hasonlítani. Az agyban az érkező elektromos impulzus
kémiai transzmitterek révén dekódolódik, és a legbonyolultabb számítógéprendszereknél
is összetettebb módon képi információvá alakul. Ez a leképező rendszer egyéb
agyi központokkal is összeköttetésben van, ezért a látott képi információt meg
tudjuk fogalmazni, memóriánkkal tárolni, mozgásunkat koordinálni, illetve módosítani
tudjuk.
Látásunk szabályozásában megemlítendő még a 6 külső szemizom,
amelyek a szemgolyó falán tapadnak és akaratunktól függő módon a szemgolyó mozgatását
végzik, vagyis anélkül, hogy a fejünket elmozdítanánk, tekintetünkkel bizonyos
környezeti mozgásokat követni tudunk.
A 6 szemizomból 4 egyenes lefutású, ezért ezeket külső egyenes szemizmoknak
nevezzük, kettő ferde lefutású, ezért ezeket külső ferde szemizmoknak hívjuk.
A szemet a káros külső behatásoktól védeni is szükséges, ezt hivatottak ellátni
a felső és alsó szemhéjak (akaratunktól független pislogási
reflex), a pillaszőrök, a könnymirigyek és az általuk termelt könnyfilmréteg,
amely a szaruhártya felszínét bevonja.
A könnyfilm egyenletesen beborítja a szaruhártya felszínét, amely a jó minőségű
fénytöréshez elengedhetetlen. Ennek meglétét akaratunktól függetlenül a reflexes
pislogás biztosítja, amikor szemünk már úgymond "kezd kiszáradni", egy
újabb pislogással egyenletes könnyfilmréteget viszünk fel a szaruhártyára, melynek
hatására a pislogási inger megszűnik és a fénytörés minősége is javul.
Oldalak: 1
Nagy, Z. Zs.; Szemünk világa SubRosa Kiadó
2002-12-12 20:35:51
Metakereső
Főoldal
)
)
)
)
Levél a szerkesztőségnek 
