Hirdetés

Beleőszülünk a génjeinkbe

Az, hogy a korosodó hölgyek mikor kezdenek őszülni, szinte kizárólag attól függ, hogy az örökléses tényezők mikor indítják el a hajszálak fehéredését. Nemzetközi kutatócsoport, ikreken végzett vizsgálatának eredményeit a PLoS One tudományos folyóirat közölte.

genetika, haj, őszülés |

MTI Hírek 2009 ;6

Általában mindenki szeretne fiatalabbnak látszani, mint amit a születési bizonyítványa mutat. Ez a gyengébb nem tagjaira még jobban érvényes. Most angol, dán, holland és német kutatók David A. Gunn vezetésével részletes vizsgálatot végeztek azzal kapcsolatban, hogy mitől látszanak egyes hölgyek fiatalabbnak a koruknál.

A tudósok már korábban is sorba szedték, melyek a korosodás jól látható, külső jellemzői: a kopaszodás, az őszülés, a szem alatt megjelenő ráncok és bőrlazulásos területek, foltok a bőrön és a bőrfelszínen sokfelé megjelenő, laza ráncok, a bőrfelszínen egyes részeinek elszíneződése. A nemzetközi munkacsoport kihasználta, hogy Dániában több mint 200 iker lánytestvér pontos nyilvántartása létezik, így többek között ezek részletes vizsgálatát végezték el.

Vannak egypetéjű ikrek, akiknek genetikai adottságai teljesen azonosak, egyneműek, ránézésre csak ritkán lehet őket megkülönböztetni, ők azok, akik az iskolában bármikor fölállhatnak, hogy egymás helyett feleljenek olyan kérdésre, melyre csak egyikük tudja a választ. A kétpetéjű ikrek genetikája nem azonos, lehetnek különböző neműek és általában hasonlóak, de nem megkülönböztethetetlenek.

A közhit szerint sok külső kellemetlenség, a stressz, a táplálkozás okozza, hogy vannak, akik mindebbe hamar beleőszülnek, míg mások sokáig örülhetnek eredetű hajszínűknek. A kutatók azt nézték, hogy az 59-81 éves dán, egypetéjű ikrek hogyan őszültek, volt-e erre a folyamatra hatása annak, hogy felnőtt korukban hogyan táplálkoztak, milyen életük volt.

Az derült ki, hogy a nőnemű egypetéjű ikrek őszülése, letkörülményeiktől szinte teljesen függetlenül csak genetikai azonosságuktól függött. Ezek a lánytestvérek, bárhol és bárhogyan is éltek, egyszerre kezdtek őszülni. A nem egypetéjű ikrek viszont már nem egyformán mutatták a kor előrehaladásával járó változásokat.

"Tanulmányunk érdekes bepillantást jelent abba a folyamatba, hogyan is őszülnek meg a nők, s az eredmény arra utal, hogy a környezeti tényezők szerepe nem annyira fontos, amennyire azt korábban hittük" - mondotta Gunn.
genetika, haj, őszülés

2009-12-18 14:59:18

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop