Hirdetés

A sejtek belsejébe hatolnak a kutatók az új rendszerbiológiai központban

A drezdai Max Planck Sejtbiológiai és Genetikai Intézetben (MPI-CBG) jön létre az első, több tudományterületet összefogó rendszerbiológiai központ a világon: 2016-ig 26 millió eurót terveznek befektetni a sejtek titokzatos belső világát kutató állomásba.

sejt, genetika |

MTI Hírek 2012 ;9

"Egy élő sejtben több tízezer molekula található, ezek összjátékát kívánjuk rendszerként megérteni" - magyarázta az amerikai Gene Myers, a bázis alapító igazgatója, aki kulcsszerepet játszott az emberi örökítőanyag megfejtésében.

A Die Welt című német lap internetes kiadása szerint egymás mellett kutatnak majd biológusok, kémikusok, fizikusok és más szakterületek képviselő, hogy közelebb kerüljenek a fehérjéket, szénhidrátokat és más anyagokat előállító sejt gépparkjának működéséhez.

A kutatások eredményeként a szövetek regenerációjáról is bővülhetnek az ismeretek. A regeneráció mestere a Mexikóban élő axolotl nevű szalamandra, amelynek leválasztott végtagjai teljes mértékben újra ki tudnak nőni. A kutatók álma, hogy e képességet az ember számára is elérhetővé tegyék. Úgy vélekednek, hogy a regenerációs készség az ember esetében talán csak elnyomásra került az evolúció során, és bizonyos körülmények között újra működésbe lehet hozni.

Míg korábban az axolotl volt az MPI-CBG "kabalaállata", ma már a laposféregről vagy a vadászgörényről is el lehet ugyanazt elmondani. Előbbi ugyanis akár 180 részre osztható úgy, hogy mindegyik darabkából egy egész féreg fejlődjön ki - közölte Elisabeth Knust, a központ munkatársa. - Meglepő módon ehhez nincs szüksége a sejtosztódásért felelős külön szervre. A vadászgörény pedig a legkisebb emlős, amelynek az emberéhez hasonló szerkezetű agya van, ami kiváló tanulmányozandó alannyá teszi a neurobiológusok számára.
sejt, genetika

2012-09-04 10:15:32

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop