Az új-zélandi tudósok kutatásaiból kiderült, hogy érzékszerveink szoros kapcsolatban vannak a DNS-ünkkel, és a kisebb génvariációk meghatározhatják, szeretjük-e a márványsajt szagát, vagy ki nem állhatjuk a korianderét. Ez még nem lenne meglepő, az érdekes az, hogy a kutatás során sikerült az érzékelési élményeket a DNS meghatározható szakaszaihoz kötni. Még ha ugyanabban a környezetben élünk is, nagymértékben a génjeinktől függ, hogyan szaglunk, látunk, tapintunk vagy hallunk.

A génalapú érzékelési különbségeknek talán a legjobb példája a színvakság, a genetikailag sérült szem nem jól látja a vörös, a kék és a zöld színt.

Mivel génjeinkbe van kódolva az a mechanizmus, amelyet a külvilág érzékelésénél alkalmazunk, az észlelés ennek megfelelően egyénenként eltérő. Tudjuk, mi a zöld, és milyen illata van a rózsának, de vajon a zöld ugyanolyan-e mindenki számára? Lehet, de az is lehet, hogy nem. Amit az egyik ember zöldnek nevez, elérhet attól, amit a másik annak lát.

A gének és az érzékelés kapcsolatának kutatása nem öncélú. Az, ahogyan az emberek az ízeket és a szagokat érzékelik, közvetlenül összefügg azzal, hogy mit esznek, így a táplálkozástudománynak is fontos része lehet a fenti kutatás. Közegészségügyi vonatkozása van annak is, hogy kiderült, a mentolos cigaretta nagyobb kockázatot jelent, mert sokan kedvelik a zamatát.

Healthland Time