Hirdetés

Háromdimenziós állvány az őssejtek szaporításához

Amerikai tudósoknak sikerült az élő szervezethez az eddigieknél jobban hasonlító tartószerkezetet kikísérletezni, amelyen az őssejtek szaporodni kezdtek, és agysejtekké fejlődtek.

genetika, őssejt, 3D |

InforMed Hírek5   InforMed | Dobos, L.

Az MIT kutatója, Shuguang Zhang és olasz kollegái olyan tartószerkezetet állítottak elő, amely egy nap majd teljesen helyettesítheti a sejtek tenyésztésére eddig alkalmazott Petri-csészét. Az úttörő munkát végző tudós apró aminosav-töredékekből önmagukat strukturáló vázakat hozott létre. A szerkezet fehérje-nanoszálai ötezerszer vékonyabbak az emberi hajszálnál, és húszezerszer kisebb pórusaik vannak, mint a tű foka.

A kutatóknak sikerült felnőtt egér őssejtjeiből egészséges telepet létrehozniuk a háromdimenziós vázszerkezeten, és így kiküszöbölniük a kétdimenziós rendszerek minden hátrányát.

Azon túl, hogy pontosabb képet kaphatnak a sejtek szaporodásáról és viselkedéséről a szervezetben, az új szintetikus szerkezet jobb mikrokörnyezetet is biztosít a regeneráló orvostudományban használt sejtkultúrák számára. A vázszerkezetet minden mellékhatás nélkül, közvetlenül be lehet ültetni a szervezetbe.

– Eljött az ideje, hogy elmozduljunk a kétdimenziós laboratóriumi sejtkultúráktól olyan rendszerek felé, amelyek jobban hasonlítanak arra a környezetre, melyben a sejtek a szövetekben és szervekben élnek – mondja Zhang.

A sejtnek a szervezetben felelhető normális környezete apró szálacskák, rések és pórusok bonyolult hálózata, amelyeken keresztül bejut az oxigén, a hormonok és a tápanyagok, valamit távozhatnak a salakanyagok. A tudósok tisztában voltak vele, hogy a sima felületeken a sejtek anyagcseréje, génexpressziója és szaporodási mintái csökkentek. Eddig azonban csak a laboratóriumi üvegedények álltak rendelkezésükre, valamint egy zselatinszerű fehérje, amelyet az egerek daganatsejtjei választottak ki. Ez azonban növekedési hormonokat és ismeretlen fehérjéket is tartalmaz, ami meglehetősen korlátozta felhasználhatóságát.

Az új eljárással létrehozott tartószerkezetek további előnye, hogy a sejtek hosszabb ideig élnek, és jobban differenciálódnak. Jelenleg egy sor különféle sejttel folynak a kísérletek, ilyenek a fog, a csont, a szív, a máj, a porc, a bőr, a hasnyálmirigy, a vér, valamint az erek sejtjei.

PLOS
genetika, őssejt, 3D

2007-01-02 21:05:04

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop