Hirdetés

Az ember és öregedése

A ma embere méltán teszi fel a kérdést: lehetséges-e öregség nélkül megöregedni, majd csendben, békén elszunnyadni?

öregedés folyamata |

Ne féljünk az öregedéstől!   SubRosa Kiadó | Iván, L.

A kérdés megválaszolása még várat magára. Vágyak, feltételezések lengik körül, miközben a gerontológusok több más tudományág tudósaival együttműködve, vizsgálják az élő világot térben, időben és összefüggéseiben, molekuláitól egyedeinek, fajainak sajátos rendszeréig. Nap mint nap szenzációs hírekben közlik a médiumok a csodás matuzsálemek titkait, a hosszúéletűség módszereit.

A nyugdíjasság olyan élethelyzet, mely társadalmi megegyezéssel, mesterségesen kialakított élethelyzet, és kevésbé az ún. idősödés valódi mutatója, ezért sajátos élethelyzetként, kihívásokat, sajátos feladatokat jelent mind az egyén, mind a közösség számára. Tény, hogy az életút második felét vezeti be és többnyire egybeesik a biológiai, pszichológiai és szociológiai öregedés áthajlási szakaszaival.

Az emberi különbözőségek többszintű oka miatt az idősek sokkal inkább különböznek egymástól, mint a fiatalabbak, különösen élettörténetük eltérősége miatt.

Ugyanakkor számos hasonló jellegzetesség alapján, bizonyos öregtípusok ismerhetők fel mindennapi életünkben. Megtaláljuk a jóságos és bölcs öreget, és a gonoszkodó, zsémbes, rút vénséget. Ismerünk koravéneket és fiatalos öregeket, sikeresen és sikertelenül öregedőket, boldog és boldogtalan időseket. Van daliás, roskatag, örökmozgó, passzívan szemlélődő, van sokbeszédű és szűkszavúan hallgatag, van szelíd és agresszív, egyszóval megjelenítik az ifjúság sokszínűségét és jellemzőit, plusz az öregségüket.

Érthetően a mindennapok embere és a "jó" hosszúéletűség titkát kutató tudós egyaránt az öregedés és öregkor nyomorúságát, tehetetlenségét, kiszolgáltatottságát és függőségét szeretné elkerülni - azaz szuverén és biztonságos öregséget, minél több egészségben eltöltött évet, és fájdalommentes elmúlást szeretne megélni.

Mivel a világ népessége rohamosan gyarapodik és ez óriási földrész-különbözőségekkel történik, a világ nem harmonikusan "öregszik". Változik a 60 éves és idősebb népesség számaránya, születéskor várható lehető élethossza egyaránt. Jellemző, hogy a fejlettebb országok népességnövekedése lelassul, bár öregkorukban várható élettartamuk évszáma nő. Európában a népességnövekedés megállt és nagyot változott a legöregebbek, valamint az inaktívak aránya. A "jó öreg Európa" és a hozzáöregedő ÉszakAmerika népessége társadalmilag, lélektanilag, gazdaságilag erőteljes kihívásnak van kitéve és nem látszik még, hogyan tudnak megküzdeni ezzel a problémával.

Igen, kihívás és megküzdés, esély és kockázat, siker és sikertelenség, egészség, betegség - ezek a meghatározó minőségfogalmak a huszonegyedik század küszöbén, egyben ezek a fogalmak rejtik az ember öregedésének alapkérdéseit is.

Az ember történetében fennmaradását, de fejlődését is az aktivitás és a tanulás határozza meg három alapszükségletére szerveződően. E három alapszükséglete: az önfenntartás, a fajfenntartás és a valakihez-valamihez tartozás szükséglete.

Életútja során a gyarapodás, az egyensúlytartás, a tanulás és a veszteségekhez való alkalmazkodás, velük való megküzdés folyamatai, reagálásai speciális személyiségjegyeket követelnek meg. E kiválasztódás kezdetben a fennmaradáshoz szükséges legalkalmasabb információk megszerzése, elsajátítása révén működött. Amíg ez a folyamat a "szájról szájra" közvetítéssel ment végbe, addig az "öregre" szükség volt. Amikor az informálás már áttételessé vált, írásban, jelrendszerekben rögzült, felidézhetővé, tanulhatóvá vált, az öregek jelentősége csökkent, létfontosságuk helyett a fiatalabb nemzedékek mindinkább hangoztatott terhévé váltak, legfeljebb "tulajdonosi" szerepük folytán az öröklés lehetőségével "megtűrtté" minősültek.

A legújabb korra mindez teljes mértékben megváltozott! A demográfiai robbanásokkal, a születések mesterséges szabályozásával, de a politikai ideológiák manipulációi miatt is, a "népességi korfák" megváltoztak, deformálódtak",lombjuk" aránytalanságát az öregek számának növekedése, még inkább a legöregebbek, azaz 80 éven felüliek arányának növekedése fokozta.

A nemzedékek riválissá váltak, szerepvetélkedésük számos jellegzetes harcával, lelketlenségével, és kialakult az ún. "öregellenes magatartásforma", melyet velejáróan követett az idősek leértékelése, megvetése, lekezelése és diszkriminálása ",negatív címkézése". A hagyományos nagycsalád felbomlása és a családok széthullása sajátos új jelzőket teremtett: a család elavult, avítt, korszerűtlen, nincs rá már igény, fontosabb az együttélés gyors, szabados változtathatósága, így válik az egyén "szabadabbá, szuverénebbé".

Az öregek helye és szerepe mind a családokban, mind a társadalomban olyan bizonytalanná és kilátástalanná vált, hogy a személyes krízisek szaporodtak, öngyilkosságba meneküléseik száma és súlyossága megugrott, magányosságuk soha nem észlelt módon fokozódott, valamennyi kórtünetével együtt.

Ezekkel a változásokkal együtt természetszerűleg romlott meg a közösségek integrálása, szolidáris megtartóereje, lelki egészsége és személyiségnevelő, emberfejlesztő lehetősége. A széthullás zűrzavarában az öregek és öregedés presztízse nagymértékben megromlott, a fiatalabb nemzedékek célrendszere és jövőképe dehumanizálódott, haszonérdekeltség és haszonorientálódás öntötte el az egyéni és közgondolkodást egyaránt.

Az új magatartási és emberi viszonyminták nemcsak tradicionális értékeiket vesztették el, hanem önkényességet, erőszakosságot, önzést, szeretet nélküli mohóságot és videoclip-gyorsaságú és változatosságú komputer-rafinériát fejlesztettek ki, megannyi álmagyarázattal, vagy éppen a "másság" fetisizált dogmáival, melyek merőben ellentétesen nyilvánultak meg a napi életünkben.

Az öregek biztonságának csökkenésével megrokkant a közösségek és társadalmak ereje, vitalitása és kreativitása, így egyenes következményként a személyiségfejlesztés kulturálása deformálódott. A civil szerveződések, önszerveződések és humanitárius szolgálatok csupán enyhíteni képesek a gondokat. A vallási szervezetek minden törekvése a világvallások intézményeiben gyakorta szervezett ellenállásba ütközik, fennmaradásukat csodálatos tartalékerejükkel is nagy nehézségekkel biztosítják, a hiteváltozó emberiség szorongó létbizonytalanságában. Az egyházak és szervezeteik nehezen küzdenek meg a "testre szabott üdvök" befolyásával.

A transzcendenciális gondolkodás és élményteremtés másféle módozatai a ma időseinek visszahúzódását, védekezését, olykor agresszióját okozzák, mind kevésbé tudnak és akarnak azonosulni a komputerizált gondolkodás abszurdságával és programozott különösségével. A harmonikus azonosság élményét őrzik, védik és keresik. A visszahúzódás vagy az agresszió természetesen nem oldja meg, márpedig a vágyott hosszabb életminőséget és biztonságot, örömöt és jóllétet, egészséget és valahová tartozást igényelnék bővítetten újrateremthetően!

Az utóbbi 15 évben a gerontológusok az egészséges és sikeres öregedés lehetőségei felé fordulnak, megkülönböztetve sikeres és sikertelen öregedést. A kutatások általánosságban megfogalmazhatóan a modern közegészségügy, a megelőző orvostudomány és a járványtan eredményeként értékelik az életkilátások és életminőség lehetőségeiben bekövetkezett javulást.

A jelenleg előre jelezhető tendencia: az idősek számának növekedése. Ezzel együtt és éppen ezért a legfontosabb cél, a már említettek mellett: megnövelni a betegségmentes életszakaszt.

Az már megállapítható, hogy az a lendületes optimizmus az öregedés megismerését illetően, melyet Alex Comfort, a Nagy-Britanniai Orvosi Kutató Tanács Gerontológiai Csoportjának igazgatója a hetvenes évek elején képviselt, nem teljesült. Szerinte ugyanis "legfeljebb, mondjuk 20 éven belül, tisztába jövünk az ember öregedési folyamatainak lényegével. Minden feltétel adott egy olyan frontáttörésre, amely kihatással lesz az időskorban lévő ember életerejére vagy az emberi élettartamra, vagy mindkettőre. Ha ma ez még csak spekuláció is, a közösségnek és a hivatalos szerveknek meg kell érteniük, hogy a lehetőség megvan és számos tudós fáradozik a megvalósításán."

E frontáttörést jelentő korszaknak az egyik nagyon fontos tudományos megállapítása, hogy a biológiai öregedés mellett a pszichológiai és szociológiai öregedés meghatározó jelentősége egyedileg és társas-társadalmilag egyaránt érvényes.

Ezt támasztotta alá az USA-ban 1955 és 1980 között végzett követéses településnépességi kutatássorozat Ewald W. Busse és George L. Maddox tudományos elemzésével:

Az agyfunkciók korfüggő változásai nagyon is összefüggnek a szociális tényezőkkel: az emberközi kapcsolatokkal, rokonsági és családviszonyokkal, baráti és munkakapcsolatokkal, neveltetéssel, iskolázottsággal, a munkavégzés jellemzőivel és mindazon tényezők összességével, mely az egyén részéről a "megélt" saját élményt jelenti jóléte és egészsége vonatkozásában egyénenként, társadalmanként és kultúránként.Ebben az összefüggésrendszerben az öregedés-meghatározó szociológiai és magatartás-tudományi teóriák két fontos tényezőt emelnek ki: az "életeseményt" és az "élet-stresszt".Az életesemények között említik a nyugdíjazást, az özvegységet, a családi változásokat, a súlyos betegségeket.

A stresszről kijelentik, hogy az öregedés és öregkor önmagában stresszt okoz, de nem szükségszerűen destruktív stresszt. Valamennyi kockázattal szemben és megoldásában az egyén szerepe a fizikális, a pszichés és társadalmi ártalmakkal kapcsolatos megküzdésben perdöntő és ezzel szorosan összefügg a közösségbe-intézményességbe való bevontsága az egyéneknek, vagyis az egyén és környezete, az egyén és közösség, az egyén és az intézmények együttműködéseinek és viszonyainak harmonikus volta.

Az önismerettel rendelkező egyént "érett egyénnek" is nevezzük. Az önismerettel és az öntevékenységgel a korai problémafelismerés is társul, így a korai konfliktusmegoldás vagy akár a konfliktusmegelőzés is lehetővé válik. Márpedig az öregedés és öregkor legfontosabb minőségvédelme és minőségbiztosítása a kockázatmegelőzés, kockázatmegoldás, kockázatkezelés és az egyénben személyesen működő tapasztalatilag alátámasztott és tanulással fejlesztett védekező-elhárító alkalmazkodás.

Több tanulmány foglalkozott az öregedés és öregkor ún. alkalmazkodási stratégiáival és típusaival. Mint minden típustan, ezek a próbálkozások is sok pontatlansággal jellemezhetők és a számos átfedés miatt nem szabad tiszta öregedési típusokat keresni, csupán jellemzőket és jellegzetes stratégiákat, melyek vonatkoztatásként hasznosíthatók a mindennapi életben és bizonyos tanácsadás és tervezés érdekében.

Az egyik ilyen osztályozást még a hatvanas évek elején három amerikai kutató dolgozta ki. S. Reichard, F. Livson és P. G. Peterson öt személyiségtípust különböztetett meg, az öregkori beletörődés, alkalmazkodás öt stratégiája alapján. Ezek a következők: konstruktivitás, függőség, védelembe vonulás, rosszindulat, öngyűlölet. Igaz, a vizsgált személyek mintegy harmada nem volt besorolható egyik típusba sem, ezek mégis jól alkalmazható stratégiáknak tarthatók.

Mai szemlélettel és öregedés-lélektani megközelítéssel is jól használható stratégiákként típusképzésre is alkalmasak. Valamennyi típus és stratégia az életkockázatokkal is összevethető és világosan következtethető, hogy a konstruktív-kreatív öregedéstípus a legeredményesebben, legsikeresebben és leginkább kockázatcsökkentően biztosítja a harmonikus beilleszkedést és fennmaradást. Elfogadhatóan és kielégítően még a függőség és védelembe vonulás, de már valamivel több kockázattal, és végül a legkedvezőtlenebb a rosszindulat és áthárító gyűlölködés, valamint az öngyilkossági kockázatnövelő öngyűlölő, önhibáztató öregedési stratégia, illetve típus.

Különösen a tartós gondozást és ápolást biztosító és hosszú idejű otthonként működő intézetekben, idősek panzióiban, nyugdíjasházaikban, szeretetkórházakban és hosszú ápolást-gondozást biztosító idősek betegotthonaiban vált nagyon kritikussá a bentlakó idősek helyzete, ha nem megfelelő személyek kerültek egymás mellé szobatársként.

Az az igény, hogy amennyire csak lehet, olyan személyek kerüljenek egymás mellé, akik beilleszkedésükben, személyiségvonásaik alapján kielégítően tudnak együtt élni, felveti az idősek személyiségvizsgálatának szükségességét is. Megkülönböztettek közösségi, önmagának való és diktatórikus időseket. Mások vizsgálatai alapján elkülöníthetők voltak az integrált, dezintegrált, konfúzus, egyedül élő idős ember személyiségtípusok. Az aktivitás alapján pedig jól elkülönül a go-go (örökmozgó), a no-go (passzívak) és a slow-go (nyugis) típusú idős ember, megállapíthatóan legsikeresebb öregedőként a slow-go csoporttal. Az ún. "túlélőnek" a kissé agresszív, önös és érzéketlen személyiségtípusú idős embert tartják. Ugyanakkor a szeretetmódszerekkel élők fokozottabb pszichés frusztrációknak vannak kitéve, ezért sérülékenyebbek, nehezen alkalmazkodnak, védekező-elhárító magatartásúak.

A nemzedékek kapcsolattípusa nagymértékben függ a közösség integráltságától vagy dezintegráltságától, azonban meghatározható az egy évjáratúak (kohorszok) egymáshoz való viszonya, kommunikálása és együttműködése, valamint fogalmi és metakommunikatív rendszere. Az ún. dezengagement, vagyis elkülönülésre való törekvés, visszahúzódásos magatartás tudományos kutatása az időskori magányvizsgálatokkal került előtérbe. Újabban hangoztatják, hogy nem az idősek húzódnak vissza a napi kapcsolatokból és közösségi életből, hanem kirekesztik őket az előítéletekkel, diszkriminációkkal, gerontofóbiával (mely utóbbi hátterében öregellenesség, ún. ageizmus húzódik meg).

A kiegészítő fantázia ilyen esetekben igyekszik pótolni a hiányokat, de ezzel csak összekuszálódnak a szálak és időrendi, témaközi zavarok bontakozhatnak ki, időskori zavartságokkal. A hangulati nyomottság és a bizonytalansági szorongások elől nem egyszer alkoholfogyasztásba, gyógyszerfogyasztásba menekül az idős ember, máskor álomvilágba, meseszövésbe, fantáziáló kitalált világba. Ez a jelenség a Münchhausen-szindróma, ami azt jelenti, hogy az idős ember olvasott vagy hallott betegségeket él át, és ezek miatt kórházba viteti magát.

A mozgásbeszűkülés korlátozhatja az idős ember életét, ez pedig lélektani zavarokhoz vezethet, ha nincs megfelelő támogatósegítő környezete, gondoskodója, családja, rokonsága, baráti köre, szomszédsága. A beleérző képesség, a segítő szeretet és a közösségi befogadás adja egy társadalom idős tagjainak problémamegoldásához az alapokat.

Sokféle próbálkozás bontakozott ki az idősek életminőségének javítása érdekében, az egymáshoz tartozás fokozása és realizálása, olykor edzése érdekében. Ilyennek tekinthetők a nyugdíjasok szervezetei, klubjai és mozgalmai, az idősek az idősekért szerveződések, az idősek a gyermekekért, a gyermekek az idősekért mozgalmak és szervezetek. Vallási közösségek és szeretetszolgálatok, célszerű tevékenységet és szabadidőprogramokat biztosító idősek körei, valamint nyugdíjasok kamarája, idősek sportkörei, nyugdíjasok szabadegyetemei, nyugdíjasok közvetítő irodái, idősek klubjai, művelődési csoportjai.

Kellő önismerettel elérhető az arányos és harmonikus élet, az ember időskorára egyensúlyhoz juthat, vágyai, képességei és lehetőségei között. Hiszen nincs fontosabb, mint a testi-lelki béke és biztonság, az önként vállalt és önismeréssel fejlesztett élet, a folyamatosság tudata és a valahová, valakihez tartozás biztonsága.

Beszéljünk az idősödésről és az időskorról

Miként speciális ismeretekre van szükség a csecsemő- és gyermekgyógyításhoz, ugyanúgy Fontos annak hangsúlyozása, hogy az idősödéshez, időskorhoz is speciális ismeretekre van szükség. Nem elég csak jól tudni az általános orvostant, a felnőttek orvoslását, hanem ismerni kell és személyre szabottan alkalmazni kell az öregedő szervezet, lelki működés, társas-társadalmi kapcsolatviszony korban előrehaladó",normál" változásait, és ezek figyelembevételével kell felismerni a kóros folyamatok tüneteit, lehetőleg minél korábban.

A korai tünetfelismerés számos későbbi súlyos megbetegedés megelőzését, tehetetlenné válást okozó krónikus betegségek kialakulását akadályozhatja meg.

Az idősödés folyamata és főbb jellemzői

A körülmények és az öregedésre adott emberi magatartásválaszok, társadalmi beállítódások és érdekek alakítják egy-egy kultúra, szubkultúra, közösség, ország, terület "öregképét". Ebből a szempontból nagyon fontos az úgynevezett öregedés- és öregkép, valamint ezzel kapcsolatos beállítódás és érzelmi, tudati magatartás, egyén és közösség, intézmény és társadalom vonatkozásában egyaránt.

Vannak védekező és elhárító magatartások, és vannak befogadó, elismerő, megbecsülő, szeretetteljes viszonyulások. A modernnek nevezett világ, a maga rendkívül felgyorsult élettempójával, megnövekedett igényeivel, de ismereteivel is, a nemzedékek között fokozódó feszültségeket hoz létre.

A fiatalabbak önmegvalósítása türelmetlenséggel kísért történést eredményez, kiszorítósdi alakul ki, és ha nincs megfelelő gazdasági feltétel, ha nincs megfelelő munkalehetőség, ha nincs harmonikus társadalmi együttmunkálkodás és munkamegosztás, akkor negatív és idősellenes magatartásformák alakulnak ki, okoznak kibékíthetetlen szakadásokat és sérüléseket nemzedékek között. Gyermekek, unokák, szülők és nagyszülők érzelmi kapcsolatai és egymást elfogadó, egymást megbecsülő szerves viszonyulása magatartása helyett, gépies és ellenséges, rideg és agresszív megnyilvánulások válnak meghatározóvá.

Az idősödés tehát nagyban függ a fiatalabb korban kialakuló személyes életstílusunktól, magatartásformánktól, érzelmi és tudati fejlődésünktől, erkölcsi és értelmi érlelődésünktől. Ezek egy része örökletes biológiai adottságokra épül, jelentős működései azonban a társassá és társadalmivá avató emberi nevelésnek, tanulásnak, tanításnak a következménye, családból, óvodából, iskolából, barátságból, szomszédságból, környezeti körülményekből és szokásrendszerekből szövődően. Ez a bonyolult szerveződés folyamatok sokaságából szövi az ember személyességét és alapozza meg, készíti elő a későbbi élete örömét, boldogságát, sikerességét vagy örömtelenségét, sikertelenségét egyaránt.

Számos tudományos vizsgálat és kutatás amellett szól, hogy ez a bizonyos "előzetes személyiségünk" jellegzetessé teszi nemcsak egész felnőtté válásunkat, felnőtti életünket, hanem az öregedésünket és öregkorunkat is. Bizonyos típusokat lehet elkülöníteni ilyen megfigyelések és vizsgálatok alapján.

Van, aki korban előrehaladva legidősebb koráig, csaknem haláláig tevékeny, kezdeményező, pozitív gondolkodású, reális, kellő önbizalommal és kellő kedélyével meghatározó, példamutató tagja családjának, közösségének. Tapasztalatait, meglévő képességét és erejét, önállósága lehető megtartásával, szolidárisan gyakorolja és jellemző módon, még késői időskorban is érdeklődő, kíváncsi és tanulni vágyó. Ez a típus egészségesebb és kifejezetten boldogabb, harmonikusabb öregséget ér meg, úgynevezett sikeresen öregedő ember. A vizsgálatok során, az ún. matuzsálemi korban, ebből a típusból találtuk a legtöbbet.

Tudjuk, hogya hosszúéletűség és az életben maradás esélyeinek tényezői között az örökletességnek, környezetnek és az életstílusunknak meghatározó súlya van. A szeretetteljes közösség, család, baráti kapcsolódás, célszerű életmód, érdekelten végzett személyes munka, mind-mind megannyi segítője ennek a típusú megöregedésnek.

Mi történik a "normál" öregedés során?

Egyénenként eltérő életkorban, de átlagosan 40 éves kar körül elindul az agy sejtjeinek fogyása, de ez a veszteség még nem okoz konkrét panaszokat, még kevésbé orvosilag észlelhető tüneteket. Az idegsejtek fogyására jellemző, hogy a kétféle sejt közül, az ingerlő-aktiváló és a fékező-gátló idegsejttípus közül a gátló sejtek vesztesége fokozottabb, ezért a korban előrehaladva érzékenyebbekké, ingerlékenyebbé válunk, hacsak nem tanultunk meg előző életkorunkban szelídítő, kontroll-magatartásformákat, melyekkel ezeket az idegsejtváltozásokat kísérő jelenségeket mérsékelni tudjuk.

A gerontológiai kutatásokból ismert, hogy minél inkább pallérozott, művelt, tanult az agyunk fiatalon, annál több kapcsolat alakul ki az idegsejtjeink között és annál inkább maradnak jól működő rendszerek az agyunkban késői időskorunkig.

A szakemberek azt mondják, hogy az életkorral az intelligencia, az értelmi és műveltségi színvonal nem törvényszerűen hanyatlik, mi több, azt mondjuk, hogy az agysejtek vesztesége ugyan sejtszaporodással nem pótlódik, mert az idegsejtek nem szaporodnak, de képesek megfelelő "edzéssel", gyakorló tanulási ingerléssel olyan kapcsolatokat kifejleszteni egymás között, hogy a kiesett sejtműködéseket pótolni tudják, gyakorlatilag a legidősebb korig.

Találkoztunk 100 éves és ennél idősebb emberekkel, akik bölcsességben, ismeretben, tapasztalati intelligenciában nagyszerű teljesítményekre voltak képesek. A korral előrehaladva változik a memória, de érdekes módon nem egészen úgy, miként azt a közvélemény és a laikus ember véli. Kétségtelenül jellemző, hogy az idősödő ember a közeli ismereteket, eseményeket, adatokat nem eléggé rögzíti és így valamiféle szórakozottsághoz hasonlóan a friss dolgokban feledékeny. Keresi a kulcsot, ami a kezében van, a szemüveget, holott a zsebébe tette, az imént letett tárgyat, és különösen gyorsan esnek ki fejéből az újabb nevek, számok, dátumok. Különösen igaz ez akkor, ha az érdeklődés csökken, mert a jó memóriához érdeklődés, kellő odafordulás, érdekeltség, ahogy mostanában mondani szoktuk, bizonyos hangulati szint szükséges.

Leginkább azt jegyzi meg az ember, ami érdekli, ami érdekes, ami számára fontos vagy élménydúsabb! Ezért van az, hogy fiatalon, az érzelmekkel telített lelki odafordulással jobban rögzítjük az eseményeket, dolgokat. Nem szólva arról, hogy maga az agy is sokkal befogadóbb, kevésbé telített. Ezért aztán a fiatalkori emlékek, élmények, tanult dolgok jó mélyen rögzülnek és életünk végéig friss elevenséggel idézhetők fel. Éppen az az érdekes, hogy a már említett idegsejtvesztés a normál öregedéssel éppen azt eredményezi, hogy a napi dolgokat nehezebben rögzítjük, ugyanakkor a régebbi benyomások, történések, tanult adatok, képek, emlékek még inkább elevenebben és színesebben "szabadulnak"ki a "memóriatárolókból':

Az idősebb ember a múltjában él, szokták mondani. Valóban, a múlt emlékei az előbb említett okok miatt könnyebben elevenednek föl és a jelen valósága, sokszor kellemetlenségei elől menekülhet az idős ember ezekhez a múltbeli emlékekhez. Többnyire akkor fordul elő ez, ha a környezetéből nem kap elég figyelmességet, szeretetet, megértést, törődést, melegséget, támogatást. Sokszor az ellenséges környezet készteti az idős embert a visszahúzódásra.

Megfigyelhető, hogy akik fiatalabb korban családi, baráti, közösségi kapcsolatokat alakítottak ki, barátsághálót szőttek maguk köré és nemcsak elvártak másoktól, hanem adtak is másoknak, azok késő öregkorukigra kevésbé válnak magányossá.

A magány

Mi is az a magány? Azt hiszik sokan, hogy a magány egyenlő az egyedülléttel. A statisztikusok, szociológusok gyakorta használják az egyedüllétre a magányosság kifejezést. Ez nem egészen így van.A magány olyan lélektani jellegzetesség, mely abból származik, hogy az ember nem tud valakihez, valamihez tartozni.

Vagy azért, mert elszigetelten él, vagy azért, mert nem tud társas kapcsolatra lépni, nem képes a számára fontos és szükséges ingerekhez jutni, vagy azért, mert személyesen elbizonytalanodva húzódik vissza, szakít meg kapcsolatokat emberekkel, világ­ gal, feladatokkal, természetes és mesterséges környezettel egyaránt. Ez a magányossághatás lelkileg lehet lehangolódás, levertség, kedvetlenség, feszültség, nyugtalanság vagy éppen kifejezett passzivitás, jelentkezhet magatartás-változásokkal, érzékelési problémákkal, zavaró közérzettel, nemegyszer fokozódó érzékenységgel, amikor is magára vonatkoztat olyan dolgokat, melyek a valóságban nem reá tartoznak, nem felé irányulnak.

Jól ismert a korral előrehaladva gyakorivá váló halláscsökkenés. Ennek egyik formája, hogy a hallósejtek "kopásával" eleinte csak a magasabb hangok tartományában csökken a hallás, a mélyebb hangok megtartottsága mellett. Emiatt "félrehallanak" az ilyen hallásváltozás során és tévednek, majd félreértelmezve a hallott dolgokat, félre is magyarázzák. Nemritkán alakulnak ki ily módon anyós-meny konfliktusok, romlanak meg a barátságok, vesznek el szomszédsági kapcsolatok. A "félreértett ügyek" elvezethetnek a téveszmerendszer kialakulásához, akár súlyos lelkibetegségekhez. Máskor a fel nem oldott tévedések, vonatkoztatások agressziókhoz vezethetnek és olyan is előfordul, hogy magába fojtva sérelmét, így kialakuló kóros lelki tartalmait, öngyilkosságot követ el az idős ember. Pedig egy korai hallásvizsgálattal ez kideríthető és ily módon a magány súlyos következményei kivédhetők.

Természetesen a halláscsökkenésen kívül egyéb érzékszervünk korral gyakoribbá váló működéscsökkenése is vezethet realitászavarokhoz, olykor érzékcsalódásokhoz, akár hallucinációkhoz, például látáscsökkenés esetén, szürkehályog vagy zöldhályog következményeként.

A magány lappangó formája beavatkozik a lelki-testi szabályozás rendszerébe is és megzavarhatja, akár megbonthatja az automatikus idegi, hormonális, anyagcsere-, immunszabályozásaink egyensúlyát, a legkülönbözőbb panaszokat, zavarokat, akár betegségeket okozva. Ezeket a zavarokat egyébként pszichoszomatikus zavaroknak nevezzük.

Vérnyomás-ingadozás, gyomor- és nyombél-, nyálkahártya-károsodások, vastagbél-működési problémák, epe-, vese- és hólyagkőképződés, érgörcsök, szívkoszorúér-keringési zavarok, pajzsmirigy-túlműködés, cukorbetegség bizonyos formája, de allergiák, ekcémák, izomgörcsök, migrénes fejfájások, elhízás vagy lefogyás, immunrendszeri gyengülés miatt könnyebb fertőződés, és újabban ilyen pszichoszomatikusan kialakuló autoimmun betegségek alakulhatnak ki (amikor a saját védekező-elhárító rendszerünk a saját szervezetünk ellen támad, mert nem ismeri fel a "saját sejtjeit, szöveteit, szerve­ it" és ezen a módon bizonyos daganatkeletkezés feltételeit is elősegítheti).

Érdekes egyébként, hogy mai ismereteink szerint a gyomor-és nyombélfekély bizonyos formáit éppen az immunrendszer helyi védekezési és működési zavara okozza egy baktérium, a Helicobacter pylori révén.

A magány tehát nagyon is jelentős befolyást gyakorol az idősödő ember egészségére, életminőségére egyaránt. Mivel a magány az egyedülléttel kétségtelenül gyakoribb, az egyedülmaradás, elhagyatottság, megözvegyülés vagy éppen a szeretett személy, tárgy, állat elvesztése miatt az idősödő és idős ember veszélyeztetettsége ilyen vonatkozásban is fokozottabb.

Lehet a magánynak ritkán jótékony hatása is, a tudományos megfigyelések szerint vannak kifejezetten kreatív, produktív emberek, akik visszavonulva tudnak nagyot, értékeset, igazit alkotni.

A mai civilizáció azonban kialakította a társas magányt is. Ez azt jelenti, hogy sok-sok ember között élünk, mégis magányosság fog el bennünket, rövidebb vagy hosszabb időre, ez a társas magány ugyancsak sokféle lelki zavarral, károsodással, személyiségtorzulással járhat.

A magány kevésbé alakul ki az önmagukkal elégedettebb, önmagukkal "kibékült" és derűs, belső nyugalommal, szemlélődéssel élő időseknél. A mindenkori hobbi, a tevékeny életmód és főleg a harmonikus emberi szeretetkapcsolatok nagyban megvédik az idős embert a társas és elszigetelő magánytól.

Korunk problémái között nagy szerepet kap az úgynevezett "információs robbanás" jelensége. Az ismeretek felgyorsulása, valamint a rohanás napi életünkben nem teszi lehetővé az elmélyülést, a személyes nyugalom megteremtését, de a fogalmak tisztázását és átgondolását sem.

Nincs elég idő, de nincs elég lehetőség sem a másik ember megismerésére. Így a nemzedékek egymáshoz való viszonya is lazul, megváltozik és nemzedékek tülekedésévé válik az élet. Az erőszakosabbak, a türelmetlenebbek, vagy éppen a frissebb ismeretekkel felvértezettek szorítják ki a többieket, így érthetően a koruk miatt érzékenyebb és sérülékenyebb öregeket.

Változik az érzelmek és hangulatok világa is. A mélyebb érzelmek helyett a sekélyebbek nyernek előjogot, mert gyorsabbak, elérhetőbbek, könnyebben kezelhetőek, kevésbé köteleznek és változtathatóbbak. A korral velejáróan a mimikai és magatartáskifejeződések visszafogottabbakká válnak, az emberközi kapcsolatok megfogyatkoznak, a szóbeli és kifejezésbeli kapcsolatviszony is csökken, beszűkül.

A személyiség korral járó változásai között kiemelhető az önmagával és világával elégedetlenkedő típus, a saját bizonytalanságából fakadóan keserű, problémáit áthárító, bizalmatlan, vádaskodó, kekeckedő, alkalmazkodni nehezen tudó idős ember. Az ilyen személyiség ön- és közgyötrő magatartásával számos problémát és konfliktust gerjeszt élete során. Az egyszerre törődést igénylő, de ugyanakkor kritizáló, megszóló, kibeszélő ember ugyancsak beilleszkedéssel, kapcsolattartással küszködő ember.

Nagyon sok gondot jelent a rámenős, erőszakos természetű ember, amiképpen a széthulló, bizonytalankodó, befolyásolható és másra rászoruló öreg is. Vannak, akik mindenért önmagukat, míg mások mindig a "másikat" hibáztatják. Vannak összefogott és zilált egyének. Beszélünk sikeres és sikertelen öregedésről, és vannak megfigyelések arról, hogy ezek a személyiségtípusok milyen életviteli, életszemléleti és milyen napi gyakorlati magatartással jellemzettek korosodásuk folyamán.

Különösen a kiugró személyiségek, a 100 éves és idősebb matuzsálemek, valamint az ún. híres "túlélők" vizsgálatai látszanak igazolni, hogy a hosszabbéletűség, egészségesebb élet néhány fontos tényezővel összefügg. Ezek: érdekelt tevékenység, könnyű vegyes táplálkozás, önálló életvitel, naprakész feladatok, saját magával és világával elégedettség, jó kedély és hangulat, és nem utolsósorban a lankadatlan kíváncsiság, ismeretigénylés, de legalább is tanuló, gondolkodó beállítódás. Jelentős előny a napi problémákra adott saját életstílusbeli válaszok biztonsága. A személyesen megélt hit jelentősége hangsúlyozható. Lehet ez vallásos hit, eszmei hit vagy éppen emberléptékű, de az életet vezérlő bizakodás hite.

Az öregedés folyamatrendszere tehát esélyek és kockázatok aránya szerint értelmezhető. Egyetlen kis része a nagy szervezeti, testi-lelki, társas-társadalmi személyes életrendszerünknek, meghatározza az egészséget, azaz az egész rendszer egyensúlyi működését. Mert ez a lényeg, hogy normál öregedésünk során mindenkor egyensúlyba kerüljünk, veszteségeink és kopásaink ellenére is! Voltaképpen a testi-lelki működéseink kapacitása szűkül be az évek múlásával, de nem borul fel, nem válik dezorganizálttá az egész rendszer. Bármikor minőségromlást észlelünk valamely élettevékenységünkben, szellemi vagy testi működésünkben, kóros változásra gyanakodhatunk, ezért vizsgáltassuk ki magunkat. Ezért van jelentősége a szűrővizsgálatoknak orvosilag, lélektanilag, emberileg egyaránt.

További megfigyelés, hogy a férfiak idősödésük során korábban halnak meg, de kevésbé betegednek meg, mint a nők. Ugyanakkor az életmóddal ez a különbség mérséklődik, utalok itt a japánok várható élettartamának növekedésére és a nő-férfi élettartam közötti különbség kiegyenlítődésére az elmúlt 20 év alatt, életmód-változtatásuk révén.

Leggyakoribb kóros öregedési folyamat a szív- és érrendszeri betegségek, a csont-ízületi betegségek, a cukoranyagcsere-betegségek, a daganatos betegségek és nem utolsósorban a csontritkulás és a szellemi hanyatlás problémái.

A csontritkulás

Az idősödéssel átalakul a csontozat alapállománya és a szervetlen-, ásványianyag-összetétele is. Az így kialakuló folyamatot nevezzük oszteoporózisnak, azaz csontritkulásnak, ami a leggyakoribb csontanyagcsere-zavar és -betegség, különösen a fejlettebb, civilizáltabb országokban - ahol a népesség 10%-ának van csontritkulása. Rendszerint középéletkorúaknál és idősebbeknél válik nyilvánvalóvá, vagy a jellegzetes panaszok alapján, vagy a bekövetkező szövődményei miatt, a gyakori csonttörések során. Ezek a törések érinthetik a végtagokat, csípőtájat, a gerinc csigolyáit egyaránt.

Nemegyszer más panasz miatti vizsgálat során, vagy esetleg szűrővizsgálattal kerül megállapításra a csontritkulás. Kialakulása lappangó, amikor a tünetei vagy szövődményei megjelennek, vagy amikor a röntgenképen láthatóvá válik, már előrehaladott a folyamat. Megjelenhet a "változó életkorban", vagy az ún."áthajlás korában", nőknél többnyire a menstruáció elmaradása után, vagy kialakulhat az idősebb korban "elsődlegesen" bontva le a csont szerkezeti alapanyagát, miközben az ásványi anyagainak vesztesége fokozatosabb, mint a beépülése.

A csont ilyen veszteségei következtében a csont mennyisége is csökken, tartószilárdsága romlik és sérülékennyé, törékennyé válik, magát a vázát is deformálhatja. A legjellemzőbb tünetei, melyek a diagnózis alapját is képezik, a gyakori és előrehaladó háti fájdalom, és a testmagasság mérhető csökkenése, gyakori csigolyaösszenyomódással vagy ún. összenyomásos csigolyatöréssel a röntgenleletben. Baleset nélkül bekövetkező csípő-, borda-, csigolyatörés különösen gyanússá teszi a csontritkulás lehetőségét.

Nem haszontalan tudni, hogy a csontozatunkat örökletes tényezők jelentősen befolyásolják, nőknél kifejezettebben, mint férfiaknál, de életmódbeli, táplálkozási, aktivitásbeli és még környezeti ártalmak, hatások nagyban befolyásolják kialakulását, épségét vagy károsodását.

A növekedés szakaszában 30 éves korig az ásványi anyagok közül a kalcium felvétele a csontozatban meghatározó és nagyobb mérvű, mint a leadása. Felnőttkorban évente a csontállomány 10%-a kicserélődik. A kor előrehaladtával évente a férfiaknál 0,3-0,4%-os, nőknél 1-4%-os a csökkenés.

Minden huszadik csontritkulásos embert valamilyen csonttörés ér. A 60 év feletti nők 25%-ánál található csontritkulás miatt bekövetkezett összenyomódásos csigolyakárosodás.

A korban előrehaladva 5 évente megkétszereződik a csontritkulásos csípőtáji, combnyaktörések kockázata. A nők életük során a csontozatuk ún. kérgi (kortikális) rétegének 35%-át, míg a szerkezeti (trabekuláris) tartók közel 50%-át vesztik el.A korral jellegzetesen velejáró csontritkulást férfiaknál csak kb. 70 év felett látjuk igazolhatóan.

A kalcium, vagyis közismerten a szervezet csontozatának mésztartalom-csökkenése fontos jellemzője a csontritkulásnak; 50%os csökkenésnél megjelennek a röntgenen látható tünetek, de 30%-os veszteségnél a csigolyákon a tünetek már korábban észlelhetők, ezért egyértelmű, hogy a korai szűrővizsgálatok jelentősége rendkívül fontos mind a törések csökkentése, mind a fájdalmak megelőzése, mérséklése miatt. Annál is inkább, mert a női, ún. posztmenopauzális (áthajláskori) csontritkulások nagyon eredményesen befolyásolhatók, korai diagnózis és korai komplex gyógykezelés révén! A későbbi csontritkulások panaszai és szövődményei ugyancsak befolyásolhatók.

A csontritkulásban több folyamat zajlik. A női nemi hormonok termelésében bekövetkező csökkenés, a kalcium felszívódásának csökkenése, egy, a hetvenes években felfedezett ideghormonszerű anyag, a Calcitonin (neuropeptid) csökkenése megannyi jellemzője a csontritkulásnak. Kockázatai között kimutatott a dohányzás, alkoholfogyasztással összefüggő felszívódási zavarok, mozgásszegény életforma, fokozott túlsúlyosság, cukoranyagcsere-zavarok, a mellékpajzsmirigy működészavara, pajzsmirigy-működészavar, táplálkozási hiányok, főleg kalcium- és D-vitamin-szükséglet vonatkozásában, az életkor előrehaladása önmagában, egyes májbetegségek bizonyos hormonok és hormonszerű anyagok fokozatos csökkenése miatt (női nemi hormon, az ösztrogének, a dehydroepiandroszteron vagy DHEA, a melatonin, mely a tobozmirigy terméke stb.).

Mind több adat szól amellett, hogy elősegítik a csontritkulás kialakulását a rendszeresen szedett corticosteroid-készítmények, mint tartósan szedett gyógyszerek, az epilepszia ellen adott néhány gyógyszertípus, bizonyos folyamatosan szedett vízhajtók, továbbá alumíniumsó-tartalmú gyomorsavlekötő gyógyszerek, és a légzéselégtelenségre adott egyes készítmények.

Mindez azt jelenti természetesen, hogy mindig a kezelőorvossal történő megbeszélés alapján és részletes felvilágosításával szabad szedni is, meg elhagyni is bizonyos gyógyszereket!

A lehetőségek és tennivalók bizonyos mértékig függnek attól, hogy mikor, milyen típusú és milyen stádiumban lévő csontritkulásról van szó. A jelentőségére azonban az egyén és a társadalom szempontjából egyaránt utal példaképpen egy adat: az USA-ban a csontritkulás szövődményeire, következményeire fordított kiadás eléri az évi 10-15 milliárd dollárt!

A megelőzés fő szempontjai:

  • az elégséges kalcium-bevitel a szervezetbe folyamatosan (a napi táplálkozástól függően, de hasznos kiegészítésként naponta plusz 1 grammnyi kalcium-karbonát bevitele);
  • a szükséges fehérjék bevitele és ugyancsak étrendileg a D-vitamin-szükséglet fedezése, naponta legalább (ha ennek feltételei biztosítottak) 1 óra könnyű séta levegőn, szórt napfényen;
  • rendszeres, testtartást javító tornagyakorlatok;
  • a rendszeres, és feltétlenül az egyén állapotától függő aktív vagy passzív testgyakorlások biztosítása;
  • az elesésektől való óvakodás és óvás, figyelemfelkeltő felvilágosításokkal;
  • a dohányzás és alkoholbevitel csökkentése; fokozatos elhagyása, a kávéfogyasztás mérsékletével;
  • a drasztikus fogyást eredményező fogyókúrák mellőzése, ez hátrányos lehet a csontritkulás vonatkozásában, a hormonális arányváltozások miatt.

A gyógyító törekvések és tudományos eredmények újabban mindinkább feljogosítanak arra, hogy a csontritkulást mint népbetegséget befolyásolhatónak tartsuk, számos reménykeltő lehetőséggel, eredménnyel. A megelőzés lehetősége a komplex, szakszerű és folyamatosan ellenőrzött kezelésben van:

1. Megfelelő szűréssel mielőbb megállapítani, van-e és ha igen, milyen típusú és milyen fokú a csontritkulás?

2. Szakmailag erre specializált centrumban gondozásba venni és a háziorvossal-családorvossal szoros együttműködésben, a szükséges minimális ellenőrzések segítségével, a megtervezett, egyénre szabott komplex kezelés kialakítása.

3. Az életmód, táplálkozás, aktivitás, terhelés, szabadidő, sport mennyiségének és minőségének szakszerűen megtervezett és ellenőrzött kialakítása.

4. A kockázatokra vonatkozó felvilágosítás után ezek megelőzésére, kivédésére, kivonására vonatkozó személyes segítségek biztosítása.

5. Kiegyensúlyozott, nyitott, derűs életszemlélet, mely napra kész érdeklődésselés megfelelő napirenddel segít át a gondokon.

6. Végül olyan önismeret kialakítása, melynek segítségével kialakíthatók a napi életpraktikák, konfliktusfeloldások, célok és a személyes valahová, valakihez, valamihez tartozás módozatai.

Az orvosi-szakorvosi csontritkulás-centrumok az országban több helyen, az országos intézetekben, orvosegyetemi klinikákon ugyancsak működnek, s a háziorvosok erről mindenütt tudnak.

Összefoglalva: Az emberi idősödés akkor kezdődik, amikor a szervezet felépítő tevékenysége már nem tart lépést a bontással.

Az emberi fajra jellemző és elfogadott maximálisan 120 év körüli élettartamból átlagosan alig több mint fele időt élünk, mert szervezeti hibáink, kopásaink, környezeti ártalmaink mellett életmódunk, megelőző magatartásunk, így az egészségben töltött és összes életévünk egyaránt elmarad a kívántaktól, de a lehetőségektől is, különösen Magyarországon, számos tőlünk függő ok miatt is.

Minél inkább idősödünk, annál inkább különbözünk egymástól, életutunk ártalmai, életkörülményeink miatt.Nincs két egyformán idősödő ember, csak a társadalmi, környezeti és szokásbeli hatások miatt látszunk idősebben hasonlónak, valamiféle "egyenkinézésűnek", ha hagyjuk!

A személyiségünk révén élünk sikeresen vagy sikertelenebbül, jobban vagy rosszabbul, egészségesebben vagy betegesebben, rövidebben vagy hosszabban, bár természetesen az anyagi-gazdasági körülmények nagyon fontosak, de az egészségügyi ellátás lehetőségei, a környezet minősége, és biztonsági feltételeink jelentősége sem hagyható figyelmen kívül.

A személyes önismeretünk révén a vágyaink, képességeink és lehetőségeink harmonikus aránya jobban megvalósítható, így problémafelismerésünk, problémafeloldásunk és alkalmazkodási készségünk minőségileg javítható, csalódásaink csökkenthetők vagy elkerülhetők, és adott alkalommal az ártalmas mértékű stresszek kivédhetők.

A "normál" idősödés azt jelenti, hogy természetes kopási folyamataink működésbeli beszűküléssel járnak ugyan, de egyensúlyunkat visszaállítják, és így kóros változások nem következnek be, akár a legidősebb matuzsálemi korig sem, ha megérjük.Amikor minőségi romlás következik be akár testileg, akár lelkileg, ott mindig megbetegedést kell keresni és annak korai feltárására törekedve, már korán helyreállítani egészségünket.

Az idegrendszer, a lelkiállapot folyamatos karbantartását a tevékenység, mozgás, aktív és célratörő, de kíváncsisággal is kísért magatartás biztosítja, a gyakorló edzés szervezeti tartalékainkat feltölti, immunrendszerünket erősíti, független életünket biztosítja, és kialakítja a testi egészség mellett az "érzelmi egészséget".

öregedés folyamata

2007-11-20 10:31:25

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop