Hirdetés

Az időskorúak gondozása

Az időskorúak gondozásának problémája összefügg a születéskor várható élettartam megnövekedésével, az átlagéletkor és az öregek számának, arányának rohamos növekedésével.

gondozás, ápolás |

Ne féljünk az öregedéstől!   SubRosa Kiadó | Iván, L.

Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy e változások és problémák vonatkozásában óriási különbségek mutatkoznak területenként, társadalmanként, etnikumonként, szociokulturális meghatározottságonként, valamint nemenként. Ezeknek az eltéréseknek és különbségeknek meghatározó befolyásuk lehet és van is az idősödés folyamataira, így az idősödők és időskorúak életminőségére, életesélyeire és kockázataira egyaránt. Az idősödés törvényszerűségeinek kutatásával ma már a gerontológia tudománya foglalkozik. Ez a régi-új tudomány az élet valamennyi aspektusával foglalkozik, kompetenciája az emberi élet szociális, biológiai, pszichológiai rendszereire egyaránt kiterjedt.

A cél és ennek megfelelő feladatsor: az öregedés harmonikus és szabályozott megvalósulásának biztosítása, a kockázatok korai számbavételével, az öregkori betegségek megelőzése és az egészséges öregkor esélyeinek növelése.

Beletartozik a programba a gondozási hagyományok, módszerek összehasonlítása régiónként és társadalmanként, valamint az igények számbavétele és kielégítésük lehetőségének elemzése. Hogyan mérhetők a hatások, hogyan hasonlíthatók össze a teljesítmények? Külön probléma, hogy hol, mit értenek gondozás alatt? Milyen szervezettségben, kik, mikor, mennyit, meddig gondoznak?

Hogyan kapcsolódnak egymáshoz a gondozási egységek, módszerek, személyek? Milyen módon finanszírozzák és ezen belül mennyi terheli a gondozottat vagy hozzátartozóját? Hogyan fedi le a gondozás a szükségleteket és igényeket? Milyen az elérhetősége a gondozásnak? Milyen diszkriminációk léteznek itt és most? Milyen módon érvényesül a személyesség gondozott és gondozó részéről? Hogy valósul meg a személyi méltóság védelme, a személyi autonómia és szuverenitás, ugyanakkor a szolidaritás és számos ún. emberi tényező? Milyen a gondozás-gyógykezelés? Hogyan sikerül az átfedéseket megoldani, a feladatprofilokat tisztázni és tisztítani, különösen az ún. medicinális és szociális feladatok vonatkozásában? Hogyan érvényesül az egészség mint érték a gondozásban, az idősödéssel és időskorban?

Milyen intézményes és civil garanciák működnek a gondozás minőségében, szükségességében és szakszerűségében? Hogyan történik a szakképzés és továbbképzés? Milyen a gondozás ismertsége a társadalomban, közösségekben, rászorultaknál? Milyen mozgalmak, programok, kutatások, szerveződések és intézmények működnek az időskorúak gondozásának érdekében? Hogyan alakul arányában a szolgálat-szolgáltatás-kötelezettség-kötelesség a gondozásban? Az ápolás és hospice szolgáltatás milyen kapcsolatban van a gondozással? A világi és egyházi szervezetek gondozási tevékenysége hogyan találkozik? Végül vannak-e ideológiai meghatározottságok a gondozás koncepcionális rendszerében, társadalompolitikai programjaiban, fejlesztésében?

Ezek a kérdések annál is inkább időszerűek és fontosak, mert az ideológiailag "homogenizált" kelet-európai társadalmak ún. szocialisztikus beállítódása és a központi elosztási elv paternalisztikus gyakorlata sajátos torzulását eredményezte egészségügynek, szociálpolitikának és természetesen ennek megfelelően az idősügynek, idősgondozásnak egyaránt. Különös kihívások érték ezeket az országokat a nagy rendszerváltozási és reformgazdasági hullám során egyénenként és egymáshoz való viszonyukban is, nagyon is eltérő válaszokkal mind a szükségletek és igények számbavétele, kielégítése és differenciálása vonatkozásában.

A gazdaságok helyzete, a GDP (GNP) és ezen belüli felhasználások, a szegénység és gazdagság, valamint a társadalombiztosítási és biztosítói gyakorlat, a privatizációs magatartás, a profitorientáció és a nonprofit vállalkozások viszonya, beépülése a gondozási szolgáltatásokba mind megannyi szempont, kérdés, melyekre szakszerű és igényes válaszokat próbálunk adni, egy új típusú, humánusan és szociálisan érzékeny európai magatartást sajátítunk el.

Az ismeretközvetítés jelentősége az idősödés minőségének befolyásolásában

Számos tapasztalat támasztja alá azt a megállapítást, hogy a mindennapok embere keveset tud arról, hogy mi az öregedés, hogyan zajlik általában és egyénileg. Még kevésbé tudja, hogy van-e lehetőség befolyásolni, és ha igen, miképpen? Orvosok, egészségügyi dogozók, pedagógusok és szociális munkások gyakorta gondolják, hogy kellő szaktudományos ismeret halmozódott fel természettudományosan, lélektani és társadalomtudományos kutatásokból, melyeket mindenki a maga szakterületén alkalmazhat az öregedés megértése és az öreg emberek ellátása érdekében, és ez így elég is.

Nemegyszer hallani a belgyógyászt, gégészt, szemészt, ideggyógyászt, hogy a saját szakismereteivel fiatalt-öreget egyaránt kielégítően tud diagnosztizálni és gyógyítani, nem kell hozzá más, csak a saját területének alapos ismerete. Az idős embert kérdezve általában azt kapjuk válaszként, hogy az öregség nyomorúságos dolog, csak baj és kilátástalanság, örömtelenség és keserűség, és öregkorára az ember csak torz mása önmagának.

Jellemző, hogy saját öregedéséről az ember nem tud megközelítően reálisan beszélni, még kevésbé tud szembenézni a változásokkal, és többnyire nehezen alkalmazkodik saját öregedéséhez, öregségéhez. Kezdetben, mintha ő soha nem öregedne meg, később pedig perben áll önmagával, hogyez bekövetkezhetett.

A gerontológia, vagyis az öregedés és öregkor tudománya önálló és nélkülözhetetlen tudománnyá vált. Az időben zajló életfolyamatokat tanulmányozza, melyeket az embernél személyiségének rendszerében értelmez, összefüggésben környezetével, társadalmával és személyes pszichikumával. Mondhatjuk, hogy ez a megközelítés támaszt adhat az öregedés minőségének értelmezéséhez is. Alapvető cél az egészségben és jólétben eltölthető élet, ha lehet, minél hosszabban és minél biztonságosabban.

Megérthető, ha valaki több veleszületett, hátrányos adottsággal vág neki az életének, sokkal több kiegészítő, védő, támogató segítségre szorul, aminek hiányában életesélyei rosszabbak, kockázatai veszélyeztetőbbek.

Ezzel eljutottunk annak megfogalmazásához, hogy életkilátásunk és életminőségünk sajátos esély-kockázat kombinációnktól függően valósul meg, illetve valósítható meg. Ebben a szemléleti megközelítésben az élet minden pillanatában lehetséges befolyásolásnak vannak lehetőségei, és ezekkel szakszerűen, tudatosan lehet és kell is élni. Ennek megvalósítása követéses egészségellenőrzéssel, egészségvédelemmel és karbantartással lehetséges. Feladatai megoszlanak az egyén, a közösség és a társadalom intézményei között, de mindig az egyén felé irányulnak megelőzésben, gyógyításban és helyreállításban egyaránt.

Az elmondottakból következik az a megállapítás, hogy az öregedést és öregkort tanítani és tanulni kel minden életszakaszban sajátos szempontok szerint. Az életszakaszok ismertek: gyermekkor, ifjúkor, ifjú felnőttkor, felnőttkor, átmenet kora, idősödés kora, időskor és aggkor, melynek a 100 éves és idősebb korúak részére fenntartott szakasza a matuzsálemi kor.

A tanítás és tanulás célja általános ismereteket szerezni, melyeket személyre szabottan lehet felhasználni. Didaktikailag ugyan különválasztjuk a testi, lelki és társadalmi vonatkozásokat, azonban hangsúlyozni kell, hogy ezek szoros egyéni rendszerbe szerveződött és a korban előrehaladva változó arányokat mutató változások.

Beszélhetünk normál egyensúlyban, és kóros változásokkal zajló, egyensúlyt nem biztosító öregedésről. Mindkétféle öregedés természetesen keveredhet, kombinálódhat, a minősítés a személyiség egyedi szintjén kell hogy megtörténjék, mert köznyelven szólva, kinek-kinek a maga élete a fontos! Ahogy megéli, ahogy elfogadja, ahogy alkalmazkodik hozzá, ahogy ellensúlyozza, ahogy szenvedi, ahogy befolyásolja és támogatja, kezeli önmagát, segítséggel vagy anélkül. Tény, hogy közös az igény: az aktivitás, az önállóság, az egészség, vagy legalábbis az egyensúlyban tartott és kielégítően működő életrendszer szubjektíve is megfelelő biztonsággal, anyagi és gazdasági, valamint társas-társadalmi feltételekkel.

Fontosak ezek annak érdekében, hogy a testi, lelki és társadalmi működések kapacitásának korban előrehaladó szűkülése mind kevésbé járjon együtt a személyiség érték- és minőségvesztésével, illetve egyensúlyvesztésével, mind kevésbé váljék rokkanttá, kiszolgáltatottá, magatehetetlenné, önmagát feladó magányossá.

Meghatározó jelentősége van az öregedés és öregkor minőségének befolyásolásában az ismeretközvetítésnek.

Az ismeretek forrásai a tapasztalás és a tudományos szaktudás. Rendszertana az öregedés és öregkor vonatkozásában a gerontológia. Már említettük, hogy minden életszakaszban indokolt az ismeretközvetítés, azonban a jelen tanulmány is bemutatja, hogy az idősödés áthajlási korszakától olyan események és változások jelentkeznek, melyek speciális jellemzői az emberi életnek: klimax> nyugdíjazás, családi helyzet megváltozása, munka-, élet- és társas-társadalmi szerepek megváltozása, jövőre irányultság átalakulása, és az egészséget, biztonságot érő változások.

Érdemes felsorolni, kiket érint az ismeretközvetítés, az előbbi szempontokat illetően. Vonatkozik alapvetően az idősödő emberekre, akik saját neveltetésük, tanultságuk és élettapasztalataik szerint napról napra küzdenek problémáikkal, élik örömteli, vagy kevésbé kellemes életüket családban, család nélkül, egyedül, magára hagyottan, közösségben, megbecsülten, elhanyagoltan, nyomorúságban, jólétben, aktívan vagy tehetetlen inaktivitásban stb.

Miként azonban a mindennapok embere kevéssé ismeri önmagát, saját személyiségét és tulajdon testi működéseit - hasonlóan, az egészségügyben tevékenykedők, vagy az emberekkel hivatásból és önkéntességből kapcsolatba kerülők sem tudják szakmai és általános ismereteiket vagy tapasztalataikat jól felhasználni egyénre-személyre szabottan alkalmazni. Gyakran találkozhatunk olyan jelenségekkel, melyek megfogalmazása okoz gondot. Gondos észlelések kerülnek máskor nem megfelelő kifejezésekkel és fogalmi megjelölésekkel leírásra, rögzítésre, sok félreérthetőséggel, a későbbiekben még inkább számos félremagyarázással, minthogy nem egyezményes értelmezhetőséggel állnak rendelkezésre az olvasónak.

Éppen az előbb említett "hármas": a vágyak-képességek-lehetőségek magunkra vonatkozó megállapítása, egymáshoz viszonyítása és annak a viszonynak a minősítése képezi önismereti zavarunkat, vagy adott esetben, adott időben és adott viszonylatban alkalmazásának hibáit, vagyis problémafelismerésünk hibáit, majd alkalmazkodásunk zavarait és természetszerűen magatartásunk irányításának bizonytalanságait.

Az emberek általában hiányos ismeretekkel, és gyakorta hibás, téves ismeretekkel rendelkeznek egészségről, betegségről, fájdalmakról és testi-lelki érzetekről. A sokféle iskolai ismeret, otthon hallott megállapítás, gyakorlati tapasztalás kusza bizonytalansággal gomolyog az emberek tudatában és alkalmazhatóságuk vajmi csekély. Egyébként kiváló szakemberek ismereteiket nem tudják kellő hatékonysággal kifejezni, vagy átvinni úgy, hogy azok valóban át is kerüljenek és befogadottan hatóképesek lehessenek a befogadóban. Egyszóval befolyásolják az egyént oly módon, hogy módosításokat vezessen be, annak megértésével, hogy szüksége van rá és azonosuljon vele, hogy szemléletét megváltoztassa, magatartása annak megfelelően változzon.

Az ismeretközvetítés a tudományt köti össze az egyénnel, annak életvitelével, magatartásával, élmény- és tudásvilágával, valamint az általa képviselt ember- és világképpel.

Az ismeretközvetítés feltételei az elmondottak alapján: 1. az ismeret, 2. ismerettovábbító illetékes személy vagy intézmény, 3. az ismeretigénylő, ismeretvevő és felhasználó, és végül 4. az ismeretrögzítés és alkalmazásának rendszerszerű szerveződése.

Az ismeretközvetítésnek szintjei vannak. Ezek aszerint különülnek el, hogy meghatározójuk 1. tárgyi-elemi, 2. tárgyi-összetett, 3. elvont általános, 4. elvont speciális, 5. tárgyi szimbolikus, 6. elvont szimbolikus és 7. eszmei.

Valamennyi szint fogalmi ismereteit egyezmények tartják össze, integráltak és homogének. Ezeket az ismeretközvetítés során magyarázatok egészítik ki, mintegy lefordítják az ismeretbefogadók és felhasználók felé.

Kiemelt fogalmai ennek a rendszernek: egyensúly, kapacitás, hatékonyság, kreativitás, integritás, én-tevékenység, én-kontroll, veszteség, alkalmazkodás, célképzés, minőség, egészség, betegség, jóllét, érdeklődés, működtetés, folyamatosság, egyénreszabottság. A megfelelő szakember és civil személy kiválasztása, ismeretközvetítésre való felkészítése egyaránt szükséges, majd a követéses értékelés a célorientálásban képezi a geragogia (idős-irányítás), geroedukáció (idős-képzés) és gerohigiéné (idősegészségtan) lényegét.

gondozás, ápolás

2007-11-20 10:41:31

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop