Hirdetés

Táplálkozás időskorban

Az élő szervezetek tápanyagfelvétele és felhasználása szükségszerű, célszerű és fajra jellemzően genetikailag programozott.

táplálkozás, idős kor |

Ne féljünk az öregedéstől!   SubRosa Kiadó | Iván, L.

Az embernél kialakult és differenciálódott a táplálkozás szocializálódott igénye, egyéni ízlése és társadalmi kultúrája. Az élet fenntartása mellett befolyásolja az élethosszat, az egészséget, az életminőséget és a kóros öregedés kockázatát, valamint az életkorral kapcsolódó betegségek keletkezését, lefolyását és kimenetelét.

Sajátos oda-vissza kapcsolatai vannak az idősödés folyamatrendszerével biológiailag, pszichológiailag és pszichoszociálisan. Az idősödés és időskor rendszerszemléletű (holisztikus) értelmezésében és kutatásában jelentősége mindinkább előtérbe kerül és elméleti fontosságán túl meghatározóan fontossá válik a preventív, kuratív és rehabilitáló medicinában (a megelőző, gyógyító és helyreállító orvoslásban) az idősödés mentén.

Az időskor orvoslása arra törekszik, hogy a korral gyakoribbá váló, vagy éppen a korosodással járó betegségek gyakoriságát csökkentse, visszaszorítsa, esetleg megszüntesse.

Mind több tudományos közlemény számol be a táplálkozás jelentőségéről az idősödéssel összefüggésben: megállapítva, hogy fontos tényező olyan, a korral gyakoribb betegségek kialakulásában, mint a daganatos betegségek, malignitás-folyamatok, szívérrendszeri károsodások, csontritkulás, szürkehályog (katarakta), makula-degeneráció.

Időseknél nagy annak a veszélye, hogy táplálkozásuk elégtelen, nem megfelelő, mennyiségben és összetevőkben, vagy éppen nem igazodik az idősödéssel járó aktivitás-beszűküléshez, az önállóság és öntevékenység csökkenéséhez, a többféle gyógyszerekkel végzett kezeléshez és az étvágycsökkenéshez, melynek gyakorta következménye a kalória- és szükséges tápanyag-beviteli elégtelenség.

A táplálkozás idősödéssel összefüggő vizsgálata, értékelése és értelmezése lehetőséget nyújt az időskori alultápláltság megértéséhez és feltárásához, valamint a káros táplálkozás felismeréséhez, mintegy a "táplálkozászavarok" epidemiológiájához.

Az egészséges időseknél az a cél, hogy a megfelelő táplálkozási ajánlás csökkentse az elégtelen táplálkozás kockázatát.

Az elesett, leromlott és meggyengült idősek esetében a táplálkozásuk elemzése, feltáró vizsgálata, mintegy átfogó geriátriai vizsgálat részeként (Comprehensive Geriatric Assessment [MNA]), az ártalmas táplálkozás már a legkorábbi szakaszában képes jelezni a folyamatot és így csökkentheti a komplikációkat. Beteg idős személynél, mint például az Alzheimer-kórban szenvedő beteg embernél, a táplálkozási intervenció csökkentheti a morbiditást és fokozhatja az általános életminőséget.

Az idősödéskutatások olyan eredményeket hoztak, hogy napjainkra prioritást nyert a preventív gerontológia, melynek fontos része az ún. "geroalimentológia", azaz az idősödés táplálkozástudománya. Ennek az igénye, de szükséglete is mindinkább fokozódik népességileg és szakmailag egyaránt. A kutatások azt is igazolják, hogy az öregkor számos betegsége összefügg a nem megfelelő táplálkozással, így a "sikeres öregedés" egyik módszere a táplálkozás-moduláció lehet.

Az is megfogalmazódott, hogy a teljes kalóriabevitel megszorításának hatása máig nem teljesen tisztázott, öregedésre való hatásában. Egyik feltételezés szerint az ún. "túlevés" fokozza a szabadgyök-termelődést, ez pedig gyorsíthatja az öregedést. Más vélemények szerint a táplálékok modulálhatják a génexpressziót, és éppen azoknál a géneknél, melyek közreműködnek az öregedés kialakításában.

A humán vizsgálatok tapasztalatai alapján megállapítható, hogy mind a túlsúlyos, mind az ún. súlyhiányos emberek halálozási rizikója fokozottabb. Volt olyan feltételezés, hogy a súlyhiányos emberek halálozási kockázatáért a dohányzás felelős, azonban több utánvizsgálat igazolja, hogy éppen a nem dohányosoknál észlelhető fokozott halálozási rizikó, súlyhiány mellett. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a nagyon alacsony testzsírtartalékkal rendelkezők ("ginoid típus") kevésbé veszélyeztetettek a mortalitás, koronária-betegség, cerebrovascularis történések esetén, mint a közepes testzsírlerakódással jellemezhetők.

Az eddigi kutatások és vizsgálatok néhány lényeges összefüggést látszanak igazolni bizonyos táplálkozássajátosság és megbetegedés között, az időskorban. Ezek a következők:

  • Fehérjekalória-káros táplálkozás: immunelégtelenség, anaemia, kimerültség, fokozott fertőzéshajlam, demencia, felfekvéses gyulladások.
  • Folyadékivási elégtelenség (hypodipsia): dehidráció, orthostatikus hypotonia, hypernatrémia.
  • Fokozott kalóriabevitel: elhízás, hipertónia, II. típusú diabétesz.
  • Kalcium- és D-vitamin-elégtelenség, csökkent napsugárzás mellett: osteopenia, csípőtáji törések.
  • Rostszegény táplálkozás: diverticulitis, székrekedés. Fokozott rostbevitel: bélcsavarodás.
  • Cink-elégtelenség: immunelégtelenség, anorexia, csökkent sebgyógyulás.
  • Folsav- és B12,-vitamin-elégtelenség: anémia, dementia.
  • Vashiány: anémia.
  • Szelénium-elégtelenség: karcinóma és myopathia-hajlam. A-vitamin-többlet: hypercalcemia.
  • Fokozott nátrium-bevitel: hypertonia, cerebrovascularis események.

Egyes vizsgálatok alapján megállapítható, hogy az idősek általánosságban kevés fehérjét fogyasztanak. Érdekes módon azoknál az időseknél, akik hiányos kalóriabevitel miatt fogytak, a szérumalbumin-szint normális volt. Feltehetően a csökkent kalóriabevitel mellett átmenetileg a saját izomfehérjékből pótlóan, marad az albumin-szint. Több hasonló megfigyelés alapján alakult ki az a feltételezés, hogy a leginkább alkalmas tápláltsági indikátorok: a magasság, a testsúly és a jól dokumentált testsúlycsökkenés.

Világviszonylatban jól beváltak egyes életbiztosítók alkalmazta testsúlytáblázatok, melyek 5 éves korosodási szakasz-normatívákat adnak meg az idősödés testsúlynormáiként, figyelembe véve a testmagasság-csökkenést a korban előrehaladva, 40 éves kortól! Ez megközelítően másfél cm minden 20 éves periódusban.

Újabban leginkább a Framingham-tanulmány normatíváit használják, mivel adatai nagyon jól korrelálnak a mortalitással.

Azoknál az időseknél, akik ágyhoz vagy tolókocsihoz kötöttek, a testmagasság helyett bizonyos korrekciókkal a karhosszúság mérete használható. A szérumfehérje 3,5 g/dl alá csökkenésekor zsigeri fehérje-depléció észlelhető. 3,0 g/dl alatti értékek igen rossz prognosztikát jelentenek időseknél, ami miatt gyors és intenzív intervencióra van szükség. Fekvőbetegeknél maga a tartós fekvés kb. 0,5 g/dl szérumalbumin-szint csökkenést eredményez a folyadékátrendeződés miatt. Valójában egészséges ambuláns idősek szérumalbumin-szintje soha nem csökken, 4,0 g/dl érték alá! Népességvizsgálatok azt is megerősítik, hogy egészséges idősek szérumalbumin-szintje a korral előrehaladóan érdemi csökkenést nem mutat.

Másik indikátorként a karközép-izomzati körfogat jól jelzi az izomvesztést. Ellenőrzött vizsgálatok szerint felhasználható az idősek halálozási előrejelzéseként. A tricepsz izomzat körfogata és a subscapularis bőrredő vékonyodás mérése alkalmas a zsírszövet tömegének vizsgálatához. Férfiaknál inkább s a subscapularis méret, nőknél pedig a tricepsz körfogatértéke megbízhatóbb. Ezeket az így mért értékeket azonban életkori standardokhoz kell viszonyítani.

Vannak tanulmányok, melyek szerint a rövid életű fehérjék, mint a transferrin, retinol-kötésű fehérje és a prealbumin kevésbé alkalmasak (és kevésbé játszanak szerepet) a fehérjekalóriás rosszultápláltság megállapításában. Hasonlóan kevésbé megbízható indikátor a bőrteszt, anergiás öregeknél, még ha fehérjekalóriás rosszultápláltság nincs is jelen, ugyanakkor általában megbízható előrejelzés a fehérjekalóriás rosszultápláltságra vonatkozóan az alacsony szérumkoleszterin-szint, mely szorosan korrelál hosszú ápolási idősintézetekben a mortalitással.

Az 1500/cm3-nél kevesebb össz-lymphocyta-értéket többen is a rosszultápláltság jelének tekintik. A korban előrehaladva a szomatomedin-C szintje csökken. Ez a csökkenés kifejezettebb rosszul táplált időseknél. Mindezek alapján a nagyon költséges vizsgálatok helyett a gyakorlatban ajánlható bevezető tápláltsági vizsgálatként a testsúlycsökkentés elemzése, testmagasságmérés, testsúlymérés és a szérumalbumin-meghatározás.

A legtöbb táplálkozási problémával a magára hagyott időseknél, az elszegényedett, visszahúzódó öregeknél, a magatehetetleneknél, a pszichésen betegeknél és szakszerűtlenül működő idősellátó intézményekben, otthonokban, kórházakban, krónikus osztályokon és tapasztalatlan gondozórendszerekben találkozunk.

Indokolt kiemelni a rosszultápláltság okai közül az ún. "gyógyítható rosszultápláltságokat": ilyen okokként figyelmet érdemelnek a depresszió, bizonyos gyógyszerek (Digoxin), a bél vérkeringési zavara, özophageális candidiázis, egyes fizikális tényezők, cink-elégtelenség, anyagcserezavarok (hyperthyreozis, hyperparathyreozis stb.), krónikus obstruktív tüdőbetegségek és az ún. malabszorpciós szindróma.

Hangsúlyozható, hogy a depressziókat időseknél az őket ellátó személyzet, gondozó, ápoló, orvos, szociális munkás tévesen ismeri fel, vagy nem veszi észre.

Az ápoló kórházakban ellátott idősek több mint 40%-a valamilyen fokú depresszióban szenved. Az idősek depresszióval társult anorexiáját gyakorta gyászreakció indítja el. Ezeknél az időseknél a testsúlyvesztés lényegesen meghaladja a fiatalabb korúakét.

A depresszióval társult anorexia folyamatáért nagy valószínűséggel a hypothalamus CRF (corticotropin-releasing faktor) fokozott aktiválódása felelős, mely kimutatottan potenciális anorexigén anyag állatkísérletekben. Ez az anorexia és testsúlyvesztés időseknél jól reagál kisdózisú antidepresszáns kezelésre.

Végső esetben, vitálisan veszélyeztető testsúlycsökkenéssel járó mély depresszióknál elektrosokk-kezelés is szóba jön, az egyéb terápiák hatástalansága esetében. Gyakoriak időseknél a gyógyszermellékhatások miatt kialakuló anorexiák. A 70 éven felüli digoxinkezeltek egynegyedénél alakul ki anorexia.

Nyelőcső-candidiázis többnyire állandósuló probléma időseknél és praktikusan élethosszig tartó kezelést igényel. Sok intézeti idős beteg ún. félig-testtartásban, vagy teljesen fekve kapja ételét, mely miatt gyakori az aspiráció, regurgitáció és emiatt kondicionálódhat az ételtől való félelem, ételelutasítás, elhárítás. Ez feloldható, illetve megelőzhető ilyen esetben az állva étkezéssel, vagy felegyenesedett ülő testtartásban.

Az intestinális ischaemia megjelenhet úgy, mintha a beteg teltséget, puffadásos jóllakottságot érezne. Aránylag jól reagál nitrátkészítményre, vagy kalcium-csatornablokkolóra. A cinkelégtelenség időseknél többnyire másodlagosan okoz anorexiát, leginkább azoknál, akik más ok miatt csökkentett kalóriabevitellel táplálkoznak. Másfelől mind a diuretikumok, mind a diabetes mellitus hyperzincuriát okozhatnak, mely miatt ún. határeset-cink-állapot alakulhat ki.

A testsúlyvesztés klasszikus metabolikus oka a hyperthyreozis. Emlékeztetek, hogy gyakran jelentkezik atípusosan, maszkírozottan és maszkírozóan. Egyik jellegzetes megjelenése az ún. apátiás hyperthyreozis. Ez a megjelenés elég gyakori időseknél. Ráadásul a rosszultápláltság időseknél trijódthyronin- (T3-) szintcsökkenéshez vezethet. Ily módon a súlyosan rosszultáplált idős beteg "hibás-tipikusan" mutat alacsony T3-as euthyroid "Sic syndroma" jellegzetességet, emelkedett 1'3-as szint helyett, mely jelezné a hyperthyreozist (a pajzsmirigy működés csökkenését). Mint említettem, anorexiában megtalálható időseknél hyperparathyreozis és egyéb hypercalcaemia is.

Komoly probléma a súlyos testsúlyvesztés krónikus obstruktív tüdőbetegségekben. Ezek a betegek étkezéskor súlyosan rövidült légzés miatt szenvednek, mely zavarja a táplálkozást is, és anorexiához vezet. Könnyítheti a többszöri, kevés étkezés.

Az öregedés és anorexia kapcsolatát elemezve megállapítható, hogy az ún. öregedés-anorexia okai a következők lehetnek:

  • csökkenő szükséglet: alacsony alapanyagcsere miatt csökkent aktivitás miatt;
  • csökkenő örömélmény (anhedonia): az ínérzés romlása, a szaglás csökkenése és látásromlás miatt;
  • csökkenő étvágykésztetés: neurotranszmitter-szinten csökkenő endogén opioidok és táplálkozási tényezők miatt (cinkhiány);
  • fokozott jóllakottsági hatások: cholecystokinin-hatás.

Kiemelhető, hogy az endogén opioid peptid, a dynorphin, fontos szerepet játszik az étvágykeltésben. Újabban igazolható, hogy öreg rágcsáló állatoknál az opioid étvágykésztetés (evéskésztetés) meghatározóan csökken. Ismert, hogy az étkezés végére, amint a tápanyag a tápcsatornán, emésztőrendszeren passzálódik, számos gasztrointesztinális hormon szabadul fel. Az öreg állatoknál a cholecystokinin peptiddel szembeni érzékenységfokozódás, mint jóllakottság (teltség) tapasztalható. Ennek analógjaként éreznek jóllakottságot azok az idősebb emberek is, akiknél testsúlyvesztés alakult ki.

Az idősek kóros testsúlyvesztése gyakorta észlelhető dementálódás mellett. A demencia (elbutulás; a szellemi képességek végleges hanyatlása) ugyanis az ételek különbségélményét fokozatosan megszünteti, az étkezést a demens idős ember elfelejti, magának az étkezésfolyamatnak a "programja" elromlik, a falatot nem rágja, nem nyeli, a falat áll a szájüregében, esetleg ott forgatja csupán. Egy tanulmány szerint dementált betegek átlag 99 percet töltöttek étkezéssel otthonukban, míg intézetben, ápoló kórházban segítséggel étkezés mellett ez az idő 18 percre csökkent. Nem tisztázott, hogy Alzheimer-kórban szenvedő idős betegek rosszultápláltsága a táplálékbevitel csökkenésével, vagy a paradox módon megnövekedett anyagcserével függ össze.

Azoknál, akiknél infekció vagy rákos betegség indul, a makrofágokból kahectin (tumor necrozis faktor) szabadul fel. A kahectin gátolja a lipogén enzimeket és így anorexiát okoz. Számos idős, magatehetetlen és dekubitálódó, infekciókkal küszködő ember veszít testsúlyt, táplálékbevitelének csökkenésétől eltérő nagyobb mértékben, feltehetően ilyen esetekben a kahectinnek szerepe lehet az extrém súlyvesztés kialakulásában.

A daganatos idős betegek ectopiás hormontermlésének következménye a daganatos betegeknél jellemző és gyakori ún. "ráktünetek és jelek" kialakulása. A tumorok által keletkező számos peptid, mint a bombesin, calcitonin potenciális anorexigén anyagok. Így a peptidek ectopiás termelése további vizsgálatokat igényel az öregedés rosszultápláltságának és testsúlyvesztésének differenciál-diagnosztikájában.

Összehasonlítva a fehérjekalóriás alultápláltság hatásait és az öregedést, számos hasonlóság állapítható meg. Néhány vonatkozásban az öregedésnek tartott változásokat a szegényes tápanyagbevitel okozza: ilyen az albumin-csökkenés, de többségükben a változásokat, melyek az öregedéssel járnak, nem a rosszultápláltság okozza, jóllehet a rosszultápláltság kiválthatja a normál öregedéssel járó változásokat.

A rosszultápláltsági változások reverzíbilisek és megoldhatók a megfelelő tápanyagbevitellel, ugyanakkor a rosszultápláltság súlyosan befolyásolhatja az időskori morbiditást és mortalitást.

Az öregedéssel együtt jár a "száraz testtömeg" csökkenése és a fehérjefelvétel mérséklődése. Svéd vizsgálatok szerint 70 éves idősek 5 évente száraz testtömegük 1 kg-ját veszítik. Az ajánlott napi fehérjebevitel 0,8 g testsúly-kilogrammonként. Régebben kevesebb bevitelt tartottak elégségesnek az idősek nitrogén-egyensúlyának fenntartása érdekében. Legfrissebb adatok szerint (Gersovitz M. és társai) kimutatták, hogy enyhe krónikus betegségek mellett az ajánlott fehérjemennyiségnél többre lehet szükség.

Amerikai és angol tanulmányok újabban egészséges időseknek naponta testsúlykilónként 1 g fehérjét ajánlanak. A nagyobb fehérjebevitel ajánlása azonban ellentmondásos a krónikus vesebetegségek kockázatával összevetve. A korral járóan csökken a fehérjeszintézis és fehérjelebontás egyaránt. Az időseknél a fehérjeszintézis fokozottabban csökken, mint a fiatalabbaknál, de az idősek rosszabbul alkalmazkodnak ehhez a változáshoz.

Egészséges idősek albumin-szintje többnyire megtartott, de már kisebb betegség hatására is könnyen csökkenhet ez a szint. Az esszenciális aminosavak, mint a valin, metionin, izoleucin, leucin, fenilalanin, lizin szintje alacsonyabb az időseknél, a fiatalokéhoz viszonyítottan. Az, hogy a korban előrehaladva viszont emelkedhet az esszenciális aminosav szükséglete, jelenleg ellentmondásos. A legtöbb felnőtt esszenciális aminosav szükséglete az összfehérje-bevitelük 20%-a, ennek alapján számítva az idősek esszenciális aminosav-elégtelenséggel élnek.

A szérumkoleszterin- és triglicerid-szint az életkorral emelkedik, a teljes testzsírszövet arányának megfelelően. A 80 év felettieknél a koleszterin- és LDL-szintek nagymértékben csökkennek a 60-79 éves korcsoportos idősek értékeihez viszonyítottan. Ez a jelenség abból származhat, hogy az előrehaladottabb korra már "elvesznek", akik koronáriabetegségük miatt a nagyobb kockázatú lipidkárosodottak közé tartoztak.

A legtöbb hosszú életű egyén a családilag örökletesen hajlamosított hypobeta, vagy hyperalfalipoproteinémiás emberek közül kerül ki. Ráadásul a HDL-koleszterin-szint az idősebbeknél magasabb, mint a középéletkorúaknál, keresztmetszeti vizsgálatok szerint is. Azt is figyelembe kell venni, hogy a 70 éven felüli időseknél a szérumkoleszterin-szintek kardiovaszkuláris betegséget előrejelző értéke nagymértékben gyengül.

Az obezitás változatlanul komoly probléma és vitakérdés az időseknél, lévén minden második-negyedik ember 20 vagy több százalékkal túlsúlyos, ez kockázatot jelent a mortalitás vonatkozásában, különösen a legidősebb korban. Még az ápolókórházakban is fokozott mortalitás tapasztalható a túlsúlyosoknál.

A szénhidrát- és rostszükséglet

A szénhidrátszükséglet nem specifikus időskorban, csupán a teljes energiabevitel egyik komponenseként tartjuk számon. A nem emészthető rost-szénhidrát-bevitel sajátos kérdés időseknél. Mivel az emberi emésztőszervek nem tartalmaznak rostbontó enzimeket, a rostok mint a perisztaltikát segítő, gyorsító anyagok, csökkentik a székrekedést.

Ugyanakkor ágyhoz kötött betegnél időskorban éppen ellentétesen hat a rost, székrekedést, megakolont és szigma-volvulust okozhat. Ezért intézeti fekvő beteg időseknek a rostdús étkezés vagy rostbevitel mérséklendő és nagyon megfontolandó, ambuláns, mobilis idősekhez viszonyítottan az említett okok miatt. A szolubilis étkezési rost azonban enyhítheti a táplálkozási, ún. étkezési glycaemiás reakciót, megelőzve a posztprandiális nagyfokú glukóz-ingadozást.

Fontos tudni azt is, hogy az étkezési rost megkötheti a nyomelemeket és csökkenti felszívódásukat. Míg a többségnél nem jelentenek problémát a jól kialakított időskori diéta rostban gazdag változatai, vannak, akiknél nyomelem-elégtelenséget okozhat.

Az 5 g napi rostbevitel-többletet aránylag jól tűrik az idősek, de a fiatalabbak 20 g napi bevitelével szemben már nagyon is hátrányban vannak.

Minden táplálékrost-növeléshez, ne feledjük, szükséges a folyadékbevitel növelése, és ezt a tejbevitel nem biztosítja, mi több, az még csak fokozza a folyadékigényt!

A folyadékfogyasztás jelentősége

Vízfelvételi igény vonatkozásában az idősek különösen érzékenyek. A legtöbb idős ember nem azért kerül sürgősséggel intenzív kórházi felvételre, mert nem kap megfelelő gyógyszert, vagy nem megfelelően gondozzák otthonában, hanem annak ismerethiányaként, hogy "a jó egészség titka a mindenkori megfelelő vízbevitel biztosítása!"

A víz a testsúly kétharmadát adja (41%). A kor haladtával lassú krónikus dehidráció alakul ki. Csökken a vese glomerolusok által filtrált víz reciklicitása a tubulusok révén. A másik nagy vízvisszaszívó rendszer a vastagbél. Mivel a csökkent rostbevitel miatt csökken a vastagbéltartalom vízmennyisége is, kevesebb kerül visszaszívódásra.

Az idősek legáltalánosabb közös problémája a dehidrálódás miatt kialakuló folyadék-elektrolitháztartás zavara. Ezt még csak súlyosbítja a diuretikus kezelés. Említeni kell a hypodipsia jelenséget. Ez gyakran cerebrovaszkuláris betegséghez kapcsolódik. Máskor az ágy melletti vizet a korlátozott mozgású beteg idős ember nem éri el. Philips, P. A. és társai kimutatták, hogy egy éjszakai víz-depriváció után idősebb férfiak kevésbé szomjasak, mint a fiatalabbak, emiatt nem pótolják a kialakult vízhiányt megfelelően. Nem egészen tisztázott ennek a mechanizmusa.

Feltehetően a korral megfogyatkozott baroreceptorok miatt csökken a hypovolémiát jelző rendszer pontossága és elégtelen a késztetés a szükségleti deficit pótlásához. Mások szerint az idősek szájszárazságjelzése csökken, ezért nem isznak időben többet. Kétségtelen, hogy a száj-garat rendszer számos vonatkozásban meghatározó jelentőségű az időskori rosszultápláltság és dehidrálódás kialakulásában.

A folyadékvesztés számos olyan tünetet okoz, mely az idősekre jellemző: súlycsökkenés, szemek beesése, merevebb ízületek a synoviális folyadék megfogyatkozása miatt, székrekedés, száraz száj, száraz szem, száraz, ráncolódó bőr, apátia, depresszió, gondolkodászavarok, olykor zavartságok.

Nem utolsósorban a folyadékvesztés miatt csökken a vizeletmennyiség és leromlik a szervezet tartaléka is, hogy zsírból és szénhidrátból endogén vizet készítsen. A vízanyagcsere aktív karbantartása nagyon fontos időskorban. Dehidráció kialakulását leginkább a gondozó, ápoló és gyógyító szolgálat hibája eredményezi! A kórházba vagy intézetbe kerülő idősek gyakran "víztelen sivatagba" kerülnek, ezért a szükséges vizet ugyanúgy elő kell írni, mennyiségileg, adagolásban, mint a gyógyszereket, tápanyagot stb. Hangsúlyozom, a folyadékbevitel előírása és biztosítása a gyógyítás fontos része!

Nem nélkülözhető természetesen az elektrolit-vízháztartás folyamatos ellenőrzése, kontrollálása sem!

Ritkább esetben a folyadékbevitelt csökkenteni kell, elgyengült időseknél, nem megfelelő "antidiuretikus hormon-szekréció szindróma" esetében. A gerontológus véleménye szerint, hacsak speciális ellenjavallata nincs, idősek részére a napi minimum folyadékbevitel legalább 1 liter legyen.

A vitaminok szerepe

A vitaminokkal kapcsolatosan jelentős adatmennyiség gyűlt össze az öregedés összefüggésében. Az egészséges idősek negyede a szükségesnél 50%-al kevesebbet visz be a táplálékkal B6 , D- és E-vitaminból, valamint fólsavból. A BIZ-vitamin-felvétel pedig a szükségesnek 75%-a.

A HANES-tanulmány szerint idősek 10%-a az ajánlott vitaminmennyiségek kétharmadánál kevesebbet vesz magához. Különösen az A-vitamin és a vízben oldódó vitaminok bevitele volt szegényes. Ugyanakkor az egészséges idős férfiak 57%-a és a nők 61 %-a szedett egy vagy két vitamint és ásványi anyagot.

A C-vitamin-bevitel feltehetően csökken az öregedéssel, mivel a plazma-leukociták és vérlemezkék C-vitamin-szintje fokozatosan csökken. Az aszkorbátszint-vizsgálatok az idősek 1,9%-nál találtak 0,2 mg/dl-nél alacsonyabb értéket (ennél a szintnél nagy valószínűséggel alakul ki a skorbut).

Linus Pauling hosszúéletűségre vonatkozó nyilatkozata óta (és Szentgyörgyi Albert javaslata alapján is) sokan szednek C-vitamin-megadózist, hogy védekezzenek a felsőlégúti infekciókkal és a daganatkeletkezéssel szemben. Egy délkaliforniai nyugdíjasközösségben végzett felmérés szerint a lakók 67%-a szedett kiegészítő C-vitamint és 6%-uk napi 2 g-ot, vagy többet. A szakirodalom szerint a C-vitamin-megadózis-szedés sem nem erősíti a hatást, sem nem fokozza a kockázatot.

Az elfogadott, hogy a megadózisok megvonása hirtelen nem ajánlott, mert ún. visszahatásos skorbutot okozhat. Legalább három napot kell várni C-vitamin-kihagyást követően, hogy értékelni lehessen a székletvizsgálat során a vérreakciót, mivel a megadózis C-vitamin fals reakciót eredményez, hasonlóan diabéteszes beteg vércukor-meghatározásánál is figyelembe kell venni ezt.

Mivel nálunk is sokan szednek megadózis (1000-2000 mg) C-vitamint naponta, ajánlom figyelmükbe a megadózis C-vitamin mellékhatásainak lehetőségeit:visszahatásos skorbut; fals-negatív széklet okkultvérzés próba; szérum-glukóz- és vizeletglukóz-mérés befolyásolása; oxál-vesekőképződés lehetősége; csökkent B12-vitamin-felszívódás; fokozott táplálék-vas-felszívódás; haemolitikus anémia.

Az A-vitamin-elégtelenség alapjában véve ritka, néhány intézeti idősnél, alkoholistáknál, malabszorpciós szindrómánál, és olyan gyógyszerszedőknél fordulhat elő, akiknél a gyógyszer kötődik az A-vitaminhoz (bizonyos olajok, neomycin, cholestyramin stb). 600-700 mikrogramm napi A-vitamin-felvétel elég a hiánytünetek megelőzésére időseknél.

Bizonyos vizsgálatok szerint az A-vitamin és prekurzora, a béta-karotin kiegészítő szedése preventív védelmet jelenthet tüdőkarcinóma ellen. Az idősödés befolyásolására nincsenek adatok. Mivel a C-vitamin után az A-vitamin a második leggyakrabban használt kiegészítő szer, érdemes hangsúlyozni, hogy hosszan szedett napi 50 ezer vagy nagyobb egység A-vitamin toxikus következményekkel járhat (fejfájásokkal, májműködés-zavarokkal, leukopeniával, hyperkalcémiával), geriátriai ajánlásban ezért nem szerepel.

Az E-vitamin szükséges a glutathion-peroxidáz hatásához, mely révén megelőzi a hydroxyl-gyök keletkezését. Intermittens klaudikáció kezelésében is használják. Alacsonyabb E-vitamin-szintet találtak időseknél Sic-szindrómánál, ugyanakkor diabetes mellitusban az E-vitamin-szint megemelkedik. Oka ismeretlen. A vérlemez alfa- és gamma-tokoferol-szintje öregedéssel csökken.

Mivel idősek 70%-ánál a koagulációs tromboteszt abnormalitását találták és ez K-vitaminnal per os szedés mellett befolyásolható, a K-vitaminra terelődött a figyelem az öregedéssel kapcsolatosan is. Annyi megállapíthatóvá vált, hogy az idősek Warfarinnal szembeni érzékenységét fokozza.

Az idősek fele a B-vitamin ajánlott dózisának kétharmadánál kevesebbet vesz magához. Mintegy 10%-uk határeset Thiaminszintet mutat. Kifejezett alkoholfogyasztónál rosszultápláltság mellett alakul ki a klasszikus Thiamin-elégtelenség. Glukoz-infúzió a hiányt még csak növeli.

Alapvetően fontos a Krebs-cyclus működéséért, glukozfelhasználás során. A B2- és B6-felvétel vonatkozásában az időseknél gyakori a határeset, alultápláltság mellett a Thiamin-adás fokozhatja a glukoz-metabolizmust és hypoglikémiát válthat ki. Folsav-ellátottságot illetően a vizsgálatok szerint folsav-elégtelenség (3 mikrogramm/ml vérszint alatt) az otthonukban élő idősek mintegy 3-7%-ánál fordul elő. A pantoténsav a korral csökken. Biotin-vizsgálatok szerint szintje a korral változatlan, vagy legfeljebb kissé csökken.

Mivel a korral gyakran elvész az intrinzik faktor, a B12-elégtelenség miatti tünetek ismertebbek időseknél (vészes vérszegénység). Bevitele sok idősnél csökkent. A 150 pikogramm/ml szint alattiak száma növekszik. Általában a B-vitaminok szintje időseknél ugyancsak határeset, kiegészítő szedésüknek van alapja, ajánlott.

A gyógyszerek és egyéb szerek, valamint táplálékok interakciója idős korban fontos szempont. Határesetként értékelhető tápláltsági státus mellett időseknél a mellé adott gyógyszer miatt a "tápláltság" felborulhat. Több gyógyszer, köztük a Digoxin, Theofillin, Hydrochlortiazid, non-steroid gyulladásgátlók, anorexiát okozhatnak, míg az Allopurinol, Clindamycin, és antihisztaminok, hypogeuziához vezethetnek, Izoniazid, B6- és niacin-elégtelensé­ get okozhatnak. Ásványi olajok nehezítik az A-, D-, és K-vitaminok felszívódását.

A Tetracyclin csökkenti a kalcium és a vas felszívódását. Folsav-elégtelenséget okoznak anti-konvulzánsok, és Thymethoprin. Az antikovulzánsok gyengíthetik a D-vitamin felszívódását, és növelik a K-vitamin-szükségletet. Szalicilátok csökkentik a C-vitamin-felvételt a vérlemezkékbe, leukocytákba, továbbá vashiányos anémiát okozhatnak és szekunder hypoprothrombinaemiát eredményezhetnek a K-vitamin-metabolizmussal interferálva.

A diuretikumok cinkhiányt válthatnak ki. Másfelől a tápanyagok ugyancsak interferálhatnak a gyógyszerekkel. K-vitamin-tartalmú tápanyagok, mint például a káposzta és a brokkoli interferálhat a véralvadásgátló Warfarin-nátriummal. Gyógyszerek abszorbcióját csökkenthetik a fehérjetartalmú tápanyagok, mint például a tej és a tejtermékek, emellett befolyásolhatják a Cefalosporin, penicillin, szulfadiazin felszívódását. Más gyógyszereknél csökkenthetik az ún. "első menet" májmetabolizmust, fokozva a gyógyszerhatást például propranolol és spironolakton esetében.

Összefoglalva hangsúlyozható, hogyaz idősödés és időskor egészsége, életminősége, esélye és kockázata fajspecifikus genetikai meghatározottság mellett individuális különbségekkel szorosan összefügg a táplálkozással és "oda-vissza" hatásviszonyaiban számos ismert törvényszerűség érvényesül. Ezek ismerete segíthet az időskor preventív, kuratív és rehabilitatív orvoslásában, valamint az egészségesebb hosszúéletűség esélyeinek fokozásában és a kockázatok csökkentésében.

Az időskorúak táplálkozásának tárgyalása során érintettük a vitaminok, fontosabb tápanyagok jelentőségét, hiánytüneteit és szükséges beviteli szempontjait, valamint helyenként kockázatait, s meg kell említeni a nyomelemek fontos szerepét is.

Az idősödés és időskori táplálkozás összefüggéseinek ismerete lehetőséget adott egy általunk kifejlesztett "holisztikus gerontológia" szemléletének bemutatásához, nem utolsósorban gyakorlati alkalmazásához, jelezve, hogy az idősorvoslás nem egyenlő a gyermek- és felnőttorvoslással és az idősödés humán folyamatai nem egyszerűen a részismeretek összessége, hanem minőségi rendszerműködése ma már új specialitást igényel, megértésben, kutatásban és alkalmazásban egyaránt.

táplálkozás, idős kor

2007-11-20 10:54:10

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop