Jégkunyhóban lakni, állatbőrökbe öltözni, hosszú időn át úgy élni, hogy nem megy
le, illetve nem kel fel a nap, meglehetősen nagy ár azért, hogy az embert elkerülje
több súlyos betegség. Az általános eszkimó életforma nem, de a betegségmegelőző
életmód egy része már itthon is követhető - a gyógyszertárakban ugyanis kapható
az északi népek körében kedvező hatást okozó halolajkészítmény.
Néhány évvel ezelőtt két Grönlandon dolgozó dán orvos figyelt fel arra, hogy
az őslakos eszkimók között ritkán fordul elő szív- és érrendszeri megbetegedés.
Ez meglepetésként érte az orvosokat, hiszen úgy tudták, az eszkimók rendkívül
sok zsírt fogyasztanak, márpedig a zsíros ételek éppen az előbb említett betegségek
legfőbb előidézői. A váratlan jelenség természetesen felkeltette a szakma érdeklődését.
Ma már tudjuk, hogy az eszkimók igen sok telítetlen zsírsavat fogyasztanak.
Ezeket a zsírsavakat a planktonok termelik, a planktonfaló halak pedig beépítik
ezeket a szervezetükbe. Mivel az eszkimók rendkívül sok halat esznek, táplálékukban
nagyon magas a telítetlen zsírsavak aránya. (Kimutatták, hogy az eszkimók szervezetében
13 százalék, míg a dánok körében csupán 0,8 százalék volt a felhasznált telítetlen
zsírsavak aránya.)
A közelmúltban több program is azt a célt vállalta fel, hogy az eszkimó étrendre
épülve visszaszorítsa a szív- és érrendszeri megbetegedéseket. A The Lancet
című neves tudományos folyóirat számolt be arról a két éven keresztül folytatott
kutatás eredményéről, amelynek során 2000, korábban már szívinfarktuson átesett
személyt vizsgáltak meg. Kiderült, hogy a telítetlen zsírsavban dús halzsírt,
vagy természetes halolaj-koncentrátumot fogyasztó betegek között a halálozási
arány 30 százalékkal csökkent. Más vizsgálatok is arra a következtetésre jutottak,
hogy a halolaj-készítmények csökkentik a szívinfarktus okozta halálesetek egyik
leggyakoribb kiváltó okaként ismert szívfibrilláció esélyét.
A kedvező eredmények ismeretében svéd kutatók mélytengeri halak húsából olyan
halolajkészítményt állítottak elő, amely 38 százalékban telítetlen zsírsavakat
tartalmazott. Ugyanakkor mentes a mérgező anyagoktól, ráadásul sem az íze, sem
az illata nem emlékeztet a halakra. Egy skandináv tanulmány megállapította,
hat hónapos kúra után a készítménynek köszönhetően 64 százalékkal csökkent a
szív- és érrendszeri megbetegedések egyik leggyakoribb okozóiként számon tartott
vérzsíroknak a szintje. Szintén kedvező hatás, hogy a vérrög fő alkotóeleme,
a fibrinogén szintje is 23 százalékkal, míg a betegek diasztolés vérnyomása
9 százalékkal csökkent.
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet kétéves vizsgálat után hozzájárult a termék
hazai forgalmazásához, így a patikákban recept nélkül kapható a gyógyhatású
készítmény.