Allergia - egy új népbetegség? A környezetünkben található szennyeződésekre (por, pollenek, spórák stb.) vezethető
vissza nagyon sok betegség, melyek kialakulásakor az alapveto okokat a szenvedők,
a betegek kevéssé ismerik. Pedig sok összefüggést feltárt már a tudomány. Ilyen
az allergia is, mely hazánkban minden negyedik embertársunk életét megkeseríti.
Allergiás nátha, szénanátha Mint az allergénekről szóló fejezetből már kiderült, léteznek egész évben ható és szezonálisan jelentkező allergének. Így tehát az allergiás nátha pontosabb elnevezés, mint a szénanátha, mert az utóbbi csak egy bizonyos szezonra utal, ráadásul tudjuk, hogy a panaszokat nem a széna, hanem a pollenszemcsék okozzák. Az allergiás nátha mellett azonban számos egyéb orrüregi kór is létezik, amely hasonlít az allergiához, ám másfajta immunológiai válasz következtében alakult ki.
Pollen naptár - mikor mitől tüsszög? A napokban tetőzik a parlagfű pollenkoncentrációja. Azonban nem ez az egyetlen növény, ami megkeseríti az allergiások életét. Az alábbi táblázatból kiolvasható, mikor melyik növény virágzik.
A nedves lakás fokozza a gyermekek légúti allergiáját A nedves, beázott lakásokban tenyésznek az allergének, és egy kutatási beszámoló szerint az ilyen környezetben élő gyerekeknél gyakrabban lép fel légúti allergia.
Pollen allergia - pollen naptár Abban, hogy a nyár közepén mire érdemes odafigyelni, segít a pollennaptár.
Látható hogy a pázsitfűfélék mellett a gyomnövények virágpora található meg
leginkább a levegőben. Ezek között is a rokon fészkes virágzatú növények emelhetők
ki. A fekete és fehér üröm mellett a legjelentősebb al...
Pollen naptár - mikor mitől tüsszög? A napokban tetőzik a parlagfű pollenkoncentrációja. Azonban nem ez az egyetlen növény, ami megkeseríti az allergiások életét. Az alábbi táblázatból kiolvasható, mikor melyik növény virágzik.
Allergia, immunterápia Legyen szó pollen- vagy ételallergiáról, újfajta kezelési lehetőségek vannak kilátásban. Az úgynevezett immunterápia lényege, hogy az allergénekből beadott kis mennyiségek segítségével az immunrendszer megtanulja súlyos allergiás reakció nélkül tolerálni az adott allergént, egyre nagyobb mennyiségbe...
Mi okozhat allergiát? A legtöbben a gyomnövényeket, a fákat vagy a füveket okolják az őszi allergiáért, azért, ha köhögnek vagy tüsszögnek. De az allergiát kiváltó növények nem az egyedüli bűnösök. Számtalan olyan dolog rejtőzhet a háztartásban, ami szintén allergiát okoz.
A tavaszi szénanátha elkerülhető Allergológus szakemberek szerint a tavaszi szénanátha elkerülhető, ha odafigyelünk néhány dologra, és igyekszünk elkerülni a kiváltó okokat.
Növeli az ózon a növények allegiakeltő hatását Nemcsak a légutakat terheli meg a nyár során a levegő magas ózontartalma: a megnövekedett értékek hatására a növények allergiakeltő hatása is fokozódik.
Megfelelő az új szívet kapott kisfiú állapota Megfelelő az állapota annak az ötéves kisfiúnak, aki hat nappal ezelőtt kapott új szívet - közölte Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója szerdán. Tájékoztatása szerint Zsolt két napja nem szorul lélegeztetőgépre, és keringéstámogató gyógyszereket sem kell szed...
Népszabadság: stabilizálódott az új szívet kapott kisfiú állapota Kielégítő az állapota annak az ötéves kisfiúnak, aki csütörtökön kapott új szívet az Országos Kardiológiai Intézetben, jelenleg a kilökődést gátló gyógyszerek adagjának beállítását végzik az orvosok - olvasható a hétfői Népszabadságban.
Kétmillió brit gyereknél állapítottak meg helytelenül ételallergiát Kétmillió brit gyereknél helytelenül állapítottak meg ételallergiát, ezek a gyerekek szükségtelen és lehetségesen veszélyes diétán vannak - hívta fel a figyelmet az állami egészségügyi szolgálatot felügyelő szerv.
Megvan a parlagfű természetes ellensége? Úgy tűnik, megvan a millióknak allergiát okozó parlagfű természetes ellensége: egy nyíregyházi biológus észlelése szerint a kiirthatatlanul szaporodó növényt az amerikai lepkekabóca károsítja.