Lehet, hogy sokkal biztonságosabb sertésszerveknek az emberbe való átültetése, mint korábban gondolták. Világszerte hiány van átültethető szervekből, és számos tudós szerint a sertés alkalmasnak mutatkozik a donor szerepére.
Korábbi tanulmányok utalnak arra, hogy a sertés sejtjeiben található, és a sertés számára ártalmatlan endogén retrovírus (PERV) megfertőzheti az emberi sejteket. Egy újabb tanulmány szerint azonban ez nem akkora probléma, mint korábban vélték.
A Harvard egyetemen Yong-Guang Yang és munkatársai egerekbe ültettek humán és sertéssejteket, és azt tapasztalták, hogy képesek egymás mellett létezni.
Először a humánsejteket megfertőzni képes vírustörzset nem tartalmazó sertés csontvelősejteket ültettek be az egerekbe, és azt figyelték meg, hogy ezek a tanulmány 25 hete alatt biztonságosan együtt éltek a humánsejtekkel.
A tudósok bátorítónak tartják az eredményeket, mert közelebb kerülhetnek a sertésszerveknek emberekbe való átültetéséhez.
Dr. Jonathon Stoyle, a National Institute for Medical Research igazgatója azonban óvatosságra int. – Ebből a tanulmányból az derül ki, hogy a gondosan kiválasztott donorállat nem adja át a retrovírust. Nem szabad általánosítani, az azonban igaz, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk a probléma megoldásához. Fontos, hogy nem akármilyen sertés alkalmas donornak.
Nagy-Britanniában a kormánynak kell jóváhagynia az állati szervekkel végzett transzplantációt, ezért a miniszterek tanácsadó testületet hoztak létre a kérdés vizsgálatára.