A test hőmérséklete 37 °C körül normális. A hőmérsékletnek egyéni és napi ingadozása (kb. 0,6 °C) van (reggel alacsony, délután magasabb). Ez a napi ingadozás lázas állapotban is megmarad.

Pyrogének (lázkeltők) azok az anyagok, amelyek lázat okoznak. Ezek származhatnak a szervezeten kívülről (mikrobatermékek, például toxinok vagy maguk a mikrobák), és magából a szervezetből (a gazdaszervezet sejtjei, például fehérvérsejtek). Az emberi test hőmérsékletét az agyban található hipotalamuszban elhelyezkedő "nőközpont" szabályozza.

A test hőmérséklete nem egyforma: az agyban, a májban magasabb, a bőr felszínén alacsonyabb a hő. A hőmérséklet - a szokásos hőmérsékletmérő helyen, a hónaljban - normális körülmények között 36 °C körül van. Szájban, végbélben (ahol a kisgyermekeknél szokták mérni) ennél magasabb, 37 °C körüli hőt mérünk.

Ha tartósan hidegben tartózkodunk, a test hőmérséklete egy bizonyos ideig nem csökken, mert a nőszabályozó központ utasítja izmainkat összehúzódással (didergés, vacogás) való hőtermelésre. Ha túlfűtött helyiségben tartózkodunk, vagy túl vagyunk öltözve, a test hőmérsékletének megemelkedése ellen párolgással (mely hőt von el) védekezünk, ezért izzadunk ilyen esetekben.

Kóros körülmények között a szervezetnek ez a szabályozó berendezése nem jól működik. Ilyen fordul elő például fokozott pajzsmirigy-működés esetén (anyagcserezavar), nyugtalanság vagy bizonyos gyógyszerek hatására.

Láz esetén az agyban lévő nőszabályozó központ az addigi normálishoz képest 2-3 °C-kal magasabb szintre állítja be a szervezet hőmérsékletét. A láz hidegrázással kezdődik, vagy borzongás előzi meg. A lázmenet lehet teljesen szabálytalan vagy mutathat szabályosságokat, típusokat. Lehet:

• egyenletesen magas láz (tüdőgyulladásban, hastífuszban ilyen van);
• ingadozó láz (napi ingadozása 1-2 °C), de a legalacsonyabb pontja sem éri el a normális hőt (ilyen fordul elő gyermekágyi lázban, súlyos szívbelhártya-gyulladásban);
• váltóláz (a napi ingadozás a 2 °C-nál is nagyobb), amelynek legalacsonyabb pontja már a normális testhőmérséklet zónájába esik (maláriában, súlyos gennyesedések szeptikus szövődményeiben fordul elő);
• hullámzó lázban a napi hullámzás kisebb, a maximumoknak van szabályos ismétlődésük néhány naponként (brucellózis, Hodgkin-kór esetében). A 41,5 °C fölötti lázat hiperpirexiának nevezzük.

A láz megszüntetése a kiváltó ok megszüntetése nélkül nem előnyös, mert félrevezető, a betegség valódi okáról tereli el a figyelmet. A tartósan magas láz azonban veszélyes, és tünetileg csillapítani kell, ha 40 °C fölé emelkedik, vagy ha a betegnek olyan egyéb betegsége van, amelynek alacsonyabb láz is árt (például rossz a szíve).

Ilyenkor a szokásos lázcsillapítók (Aspirin, Rubophen stb.) mellett - tekintettel a veszélyesen magas hőmérsékletre - hűtőfürdőt is alkalmaznak (a kádba először langyos vízbe ültetik a beteget, majd fokozatosan hűtik le a fürdővizet úgy, hogy hideg vizet eresztenek hozzá).

Gyermekeknél kb. 39 °C-ig nem feltétlenül kell lázcsillapító szereket adni. A hideg vizes borogatás (végtagokra, mellkasra) ugyancsak csökkenti a magas lázat. Magas láz esetén ajánlatos sok folyadék fogyasztása. Csecsemőknél a fogzás (tejfogak áttörése) is okozhat enyhe lázas állapotot.

Sokszor a láz hátterében vírus okozta vagy gombás eredetű megbetegedés áll. Legtöbb esetben a láz okozójára fény derül, vagy a beteg "magától" meggyógyul.

A lázas megbetegedésnek azonban sok oka lehet. A tartós láz okát mindenképpen tisztázni kell, ezért ilyen esetekben föltétlenül forduljunk orvoshoz.

Az orvos a láz típusa, a beteg kikérdezése és vizsgálata, a laboratóriumi leletek és számos más szakmai ismeret birtokában derít fényt a láz lehetséges okára, és ezek alapján előírja a tennivalókat.

Mint említettük, a lázat - többek között - bakteriális fertőzés is okozhatja. Bármely bakteriális fertőzés szóba jöhet ilyenkor. Elsősorban a helyi tüneteket kell keresni, amelyek jelzik a fertőzés kiindulását (tályog, genynyes góc a foggyökéren, valamelyik szerv - epe, húgyutak - gyulladása stb.).

A láz önálló tünetként ritkán fordul elő, gyakoribb, hogy emelkedett fehérvérsejtszám, valamint más klinikai tünetek kísérik.

Ha baktérium kerül a véráramba, olyankor bakteriémiáról beszélünk. Ha a véráramba jutott baktériumok az egész szervezetet elárasztják, kialakul a szepszis (vérmérgezés). Ez súlyos kórkép, kórházban kezelik.

Bármely szerv megbetegedése során kórokozók kerülhetnek a véráramba. A lázat előidéző kórokozókat ezért az egyes szervek megbetegedése kapcsán, az adott fejezetekben tárgyaljuk részletesen.

Láz és bőrelváltozás gyakran járhat együtt. Mire figyeljünk oda ezekben az esetekben?

A beteg általános állapota utal arra, hogyvannak-e a fent említetteken kívül más tünetei is. A bőrelváltozás (kiütések) külleme is sokat segít a betegség megítélésében. Ha kiütés jelentkezik, arra is gondolni kell, hogy esetleg fertőző betegséggel állunk szemben, és kerülni kell a másokkal (gyermekek esetében más gyermekekkel) való közvetlen érintkezést.

Máskor, ha a bőrelváltozás agyi tünetekkel (fájdalom a nyakban és hátban a fej előrehajtásakor, tarkómerevség, aluszékonyság, izgatottság) jár együtt, sürgősen orvoshoz kell fordulni, mert lehet, hogy a betegség szakszerű gyógykezelésében való késlekedés súlyos következményekkel járhat.

A bőr kiütéses elváltozása lehet helyi fertőzési folyamat eredménye, amelyet elvileg bármely mikroorganizmus kiválthat, amely képes áthatolni a bőr védelmi rendszerén. Lehet allergiás reakció (esetleg a lázcsillapító gyógyszerre), de lehet az egész szervezet betegségének része, amelyet a mikroorganizmus lokálisan a bőrre való hatásával ér el. Létrejöhet a bőrelváltozás a mikroorganizmus bőrben való elszaporodásától (ezt teszi például a herpesvírus).

De a baktérium által termelt méreganyag is tönkreteheti a bőr szerkezetét. A bőrelváltozás úgy is létrejöhet, hogy a kórokozó károsítja a bőrt tápláló ereket (elzárja vagy kitágítja azokat), és bőrpír, bőrduzzanat jön létre.

A bőrelváltozás helyéből (nyakon, mellkason, hason, lábszáron), formájából, nagyságából, színéből, a bőrből való kiemelkedés mértékéből, a bőr szöveteinek elhalásából és nem utolsósorban az elváltozáshoz vezető történések ismeretéből (a beteg általános állapota, ismert fertőző beteggel való kapcsolat, égés, vágás, elesés stb.) következtetni lehet a bőrelváltozás lehetséges okaira.

Bőrpír jelentkezhet a széklet vagy fertőzött élelmiszer, víz útján terjedő Salmonella typhi baktérium okozta hastífusz lázas állapotában.

A kullancscsípéssel terjedő Borrelia burgdorferi baktérium is okozhat bőrelváltozásokat. Fekete, elhalt, ún. gangrénás elváltozások formájában jelenik meg a Pseudomonas aeruginosa szeptikus bőrjelensége. A Streptococcus pyogenes okozta skarlátban jellegzetes bőrelváltozás van.

Újszülötteknél, csecsemőknél bizonyos toxintermelő Staphylococcus aureus hólyagos bőrelváltozást hoz létre (hónaljban, köldök körül, egyéb helyeken), néha le is válik a bőr felső rétege. Esetenként a hólyagokban savós folyadék gyűlik össze (ilyen inkább vírusfertőzések esetén fordul elő - bárányhimlő, herpes), máskor a kiemelkedő hólyagban gennyes fehér vagy sárga váladék található (Staphylococcus okozta szőrtüsző-, faggyúmirigy-gyulladáskor).

Néha a bőrből nem kiemelkedő, 2-3 mm átmérőjű "pontszerű vérzések" jelennek meg. A Neisseria meningitidis okozta gennyes agyvelőgyulladás bőrtünetei (melyek mindkét lábszáron jelentkeznek) lehetnek ilyenek. Toxikus shock syndroma egy hirtelen kezdetű, súlyos, az életet is veszélyeztető lázas betegség, melyet általános bőrkiütések is kísérnek, és amely elváltozásokért a Streptococcus és/vagy a Staphylococcus toxinja tehető felelőssé.

Nem feledkezhetünk el azonban arról, hogy a bőrtünetek egyéb mikroorganizmusok okozta fertőzésektől, a bőr vérellátási zavaraitól (érszűkület) és számos egyéb ok miatt is kialakulhatnak.

A lázas állapot okának felderítését - többek között - a kórokozónak e bőrjelenségekből való kimutatása is elősegítheti.

Ilyenkor a bőrelváltozásból vett mintát a bakteriológiai laboratóriumban mikroszkóposan vizsgálják, és belőle baktériumot igyekeznek kimutatni. Ezt úgy teszik, hogy a vizsgálati anyagot (genny, sebváladék) a baktérium számára kedvező feltételek között (táptalajokon) tenyésztik, és a táptalajokon kinövő baktériumokat azonosítják.

Gyakoribb módszer, amelynek során a kórokozót egyenesen a beteg véréből igyekeznek kimutatni. Ilyenkor elsősorban a fent említett tenyésztés jön szóba.

Ez az eljárás azért fontos, mert a kórokozó kitenyésztésével, antibiotikumok (baktérium szaporodását gátló, esetleg a baktériumokat elpusztító anyagok) iránti érzékenységük meghatározásával a beteg gyógykezelése szakszerűen történhet.