Hirdetés

Orsóférges fertőzés (ascariasis)

Az emberi megbetegedéseket okozó orsógiliszta (Ascaris lumbricoides) pontos leírása Carl Linné (1758) nevéhez fűződik. A fonalférgek közé tartozó, nagy termetű, 15-30 centiméteresre növő fehér színű féreg a földigilisztához hasonlít. Hím és nőstény alakja van, megtelepedésének helye a vékonybél.

orsóféreg, ascaris |

Az élősködõk és az ember   SubRosa Kiadó | Jankó, M.

Az egész világon előfordul, de a nedves, meleg éghajlaton gyakoribb, mert az ottani környezet kedvezőbb számára. Terjedésében szerepe van a személyi higiénének és a szociális körülményeknek. Közvetlenül emberről emberre nem terjed, mert petéi csak akkor tudnak kifejlődni, ha érési folyamaton esnek át, s ehhez a talajba kell jutniuk.Az ilyen módon fejlődő férgeket a parazitológiában geohelmintnek",földi féregnek" nevezik.Terjedését a talajjal való érintkezés segíti, ebből következően vidéki környezetben, s ott is elsősorban a gyerekekben gyakoribb.

Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint a Földön körülbelül 1,4 milliárd orsógilisztával fertőzött ember él.A fertőzöttek zöme dél-ázsiai, a távol-keleti és az afrikai országok lakója. Egyes országokban a fertőzöttek aránya az 50 százalékot is eléri. Egy részük krónikus orsóférgességben szenved. Az Egészségügyi Világszervezet a helyi egészségügyi hatóságokkal együttműködve néhány afrikai országban négyhónaponként ismételt gyógyszeres kezeléssel igyekszik megakadályozni az orsógiliszta és más bélférgek - az ostorgiliszta (Trichuris trichiura) és a bányaféreg (Ancylostoma duodenale) - terjedését. Az iskolások körében végzett gyógyszeres kezeléssel próbálják elejét venni annak, hogy a betegség krónikus szakaszba jusson, illetőleg csökkenteni a környezetbe jutó peték mennyiségét. Gazdasági számítások igazolják, hogy a megelőzés költségei alatta maradnak a gyógyítással járó kiadásoknak.

Európában az orsógilisztás fertőzés kevésbé gyakori, mint a trópusi vidékeken, átlagosan a lakosság 2-3 százalékát érinti, persze országonként eltérő arányban.Hazánkban a népesség átlagos fertőzöttsége 0,5 százalék körül van. Az orsógilisztás fertőzés a hegyes-dombos vidékek hátrányos helyzetű lakosai körében a leggyakoribb, ott egyes gócokban eléri a l 0 százalékot is.

A vékonybélben élősködő orsógiliszta nősténye 20-35 centiméter hosszú, a hím valamivel rövidebb. A fertőzött ember ürülékével távozó ovális peték 45-75um (a méter milliomodrésze) átmérőjűek. A talajra kerülő petékből burkának védelmében kedvező körülmények között - 25-30 °C-on elegendő nedvesség hatására - két-három hét alatt fejlődik ki a fertőzőképes lárva. Nyirkos, árnyékos helyen a peték ebben az állapotban három-öt évig megőrzik fertőzőképességüket.

Az emberbe úgy juthatnak be ezek a kitartó peték, ha lenyeli őket. A vékonybélben a burok fölreped, s a lárva kibújik. Átfúrja magát a bél falán, bejut az erekbe, s a vérkeringéssel a tüdőbe, majd a légcsőbe, végül a garatba.A lárvák vándorlása körülbelül tíz napig tart, s közben 0,2 milliméteresről 1,5 milliméteresre nőnek. Gazdájuk a garatba jutott férgeket újra lenyeli, s azok ismét az emésztőrendszerben találják magukat. A vékonybélben megtelepszenek, s ott ivarérett orsógilisztává fejlődnek.A kifejlett orsógiliszta nősténye párosodás után tömegesen érleli a petéket, s a fertőzött ember peteürítővé válik. A fertőzés és a petéknek a székletben való megjelenése között hatvan-nyolcvan nap telik el.

Az orsógilisztás fertőzés klinikai tünetei a fertőzés mértékétől és az ember fogékonyságától, valamint a féreg fejlődési szakaszától függően igen változatosak.

A tüdőben vándorló lárvák tömege esetenként meghűlésre jellemző panaszokat okoz, köhögéssel, hidegrázással és lázzal.Az ilyenkor készített röntgenfelvételeken a hörgők mentén bronchopneumoniára utaló beszűrődések figyelhetők meg.A bélbe visszajutó és ott növekvő férgek számuktól függően enyhébb vagy súlyosabb hasi panaszokat okoznak. Jellemző tünet a köldök körüli; gyakran hasmenéssel társuló fájdalom.

A legsúlyosabb panaszok akkor jelentkeznek, ha a férgek elhagyják megszokott élőhelyüket, és bejutnak a máj vagy a hasnyálmirigy vezetékébe, és elzárják azokat. Megesik, hogy az orsógiliszták átfúrják a bél falát, és hashártyagyulladást okoznak. A nagy számban élő férgek bélelzáródást is okozhatnak. Mind a tüdőben, mind a bélben fejlődő férgek kelthetnek allergiás tüneteket, köhögési rohamokkal, bőrkiütésekkel.

A hosszan tartó, ismételt orsógilisztás fertőzés, főleg, ha gyerekkorban éri az embert, kedvezőtlenül hat a testi fejlődésre, és rontja a betegségekkel szembeni ellenállóképességet.

Az orsóférgesség gyógykezelésére a mebendazol- és az albendazol-készítményeket használják.

A parazitológiai diagnózis alapja a szabad szemmel is látható férgek azonosítása, illetőleg a székletben található peték mikroszkópos kimutatása.

Az élősködő terjesztője a fertőzött ember, aki a székletével ürített féregpetékkel szennyezi a talajt. A petéket tartalmazó talajpéldául a tisztítatlan zöldség elfogyasztásakor a szájba juthat.Ebből következik, hogy egy-egy terület fertőzöttsége közvetlen összefüggésben van a helyi környezet- és település-egészségügyi állapotokkal, és magyarázatot ad arra is, miért nagyobb az orsóférgesség gyakorisága bizonyos gócokban. Ahol egyszer a talaj fertőződésével kialakult egy góc, ott évtizedekig nagyobb az újrafertőződés kockázata.

A fertőzés megelőzésében sokat segíthet az egészségügyi felvilágosító munka, mert figyelmeztet a székletszóródással járó veszélyre valamint a személyi higiéné fontosságára.A gócok felszámolása érdekében fel kell kutatni a fertőzést közvetítő személyeket, és gondoskodni kell gyógykezelésükről. Az elmúlt évtizedekben Magyarországon nagy eredményeket értünk el az ostorgiliszta (Trichuris trichiura) és az orsógiliszta (Ascaris lumbricoides) fertőzési gócainak felszámolásában.

orsóféreg, ascaris

2007-11-27 11:16:15

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop