Bőr- és nemibetegségek A klasszikus járványtan ide sorolja a bőr ragályos betegségeit, valamint a
nemi betegségeket. A betegség járványtani szempontból két alcsoportba sorolhatók.
Nemi úton terjedő betegségek bármely életkorban Amerikai kutatók a 40 év feletti férfiak adatait vizsgálták meg, és megállapították, hogy azok körében, akik merevedési zavar elleni tablettákat, például Viagrát szedtek, nagyobb volt a nemi úton terjedő betegségek aránya, mint azoknál, akik nem éltek potencianövelőkkel.
A nemi úton terjedő betegségek minden negyedik tinédzserlányt érintenek Egy felmérés szerint a 14-19 éves lányok vizsgálata során a páciensek 24 %-ánál mutatható ki legalább egy az öt leggyakoribb nemi betegség közül. Azonban sokkal több aggodalomra ad okot, hogy ezek a betegségek nem sokkal azután már megjelennek, hogy a fiatalok megkezdik nemi életüket.
HPV oltás fiúknak? Az USA gyógyszerügyi hatósága arról tárgyal, hogy javasolják-e a Gardasil oltást fiatal fiúknak.
E-mail a nemibetegségek megelőzésére Négy évvel az inSPOT.org elindulása után több mint ötvenezer levelet küldtek már ezen az oldalon keresztül. Az inSPOT.org olyan oldal, ahol a szexuális úton terjedő betegséggel megfertőzött egyének e-mailben tudathatják partnereikkel betegségüket.
A nemi úton terjedő betegségek minden negyedik tinédzserlányt érintenek Egy felmérés szerint a 14-19 éves lányok vizsgálata során a páciensek 24 %-ánál mutatható ki legalább egy az öt leggyakoribb nemi betegség közül. Azonban sokkal több aggodalomra ad okot, hogy ezek a betegségek nem sokkal azután már megjelennek, hogy a fiatalok megkezdik nemi életüket.
Granuloma inguinale A granuloma inguinale a nemi szervek idült gyulladásával járó Calymmatobacterium
granulomatis baktérium által okozott nemi úton terjedő betegség. A betegség a mérsékelt éghajlaton, így az USA északi részén is csak ritkán
fordul elő, viszont a szubtrópusi és trópusi égövön gyakori.
Hegyes függöly A hegyes függölyt (genitális szemölcs - condyloma acuminatum) papilloma
vírusok okozzák, és a hüvelyben vagy környezetében, a hímvesszőn vagy a végbélben,
illetve környékükön megjelenő szemölcsökkel jár.
Kankó A gonorrea (kankó, tripper) a Neisseria gonorrhoeae nevű baktérium által
okozott, nemi úton terjedő betegség, amely megfertőzi a húgycső, méhnyak, végbél
és a garat nyálkahártyáját vagy a szem kötőhártyáját (konjunktiva). A gonorrea a vérkeringéssel szétterjedhet a szervezetben, majd főleg a...
Limfogranuloma venereum A limfogranuloma venereum nemi úton terjedő betegség, amelyet a csak sejten
belül élő Chlamydia trachomatis nevű baktérium okoz.
Kiskorúak szifiliszes megbetegedése a keleti országrészben Kiskorúak szifiliszes megbetegedése éves gyakorisággal előfordul a keleti országrészben - mondta Remenyik Éva orvosprofesszor annak kapcsán, hogy sajtóértesülések szerint a betegséget legutóbb Hajdúhadházon diagnosztizálták egy 14 éves lánynál, aki már megfertőzte legalább egy iskolatársát. A H...
A méretes óvszer az igazi Túl hosszú vagy túl rövid, túl szűk vagy túl bő... a nem illeszkedő gumióvszer nemcsak lecsúszhat vagy elszakadhat, de a partnerek szexuális élvezetét is csökkentheti - állapítja meg egy tanulmány, amelyet kedden ismertetett a Sexually Transmitted Infections (Szexuálisan Terjedő Betegségek) cí...
Kampányszerelem következményekkel Létezik-e egyetlen napra korlátozódó szerelem? Már a kérdésfeltevés ellen is tiltakozna Szent Valentin, akinek Bálintra magyarosított neve napját nevezték ki a szerelem ünnepévé. Hogy kinek jutott eszébe a messzi tengerentúlon? Valószínűleg nem a szerelmeseknek, sokkal inkább azoknak az érzelmi kuf...