Hirdetés

Az Ebola fertőzés kitört Ugandában

A WHO orvoscsoportja október közepén érkezett Uganda északi részére, ahol nem sokkal korábban észlelték a ritka Ebola-vírust. A hírek szerint a járványban eddig legalább 50 ember halt meg, köztük három egészségügyi dolgozó.

fertőzés, Ebola, Uganda, vírus |

The New York Times Health News Service   Medincorp | Duval Smith, A.

A rendkívül fertőző Ebola vérzéses láz első alkalommal az észak-ugandai Guluban tört ki.

A vírus ­- melyet már három éve nem észleltek Afrikában ­- a fertőzöttek 90 százalékánál két héten belül orr- és szemvérzést, valamint rettenetes izomfájdalmakkal járó halált okoz.

A fővárostól, Kampalától 320 km-re fekvő Gulu hatósági orvosai elmondták, hogy eddig 62 ember fertőződött meg, bár a távolabbi, elszigetelt vidékekről még nem érkezett jelentés. Az egészségügyi minisztérium nem tudja, hogy a testnedvekkel terjedő vírustörzs honnan érkezett.

Van azonban egy elmélet, amely szerint a Kongóban harcolt hazatérő katonákkal érkezett Ugandába. Az elmúlt három hónapban ugyanis katonák százai haladtak át Gulun, és a helyi média azonnal őket okolta a vírusfertőzésért. A hadsereg szóvivője, Phinehas Katirima azonban cáfolta, hogy lennének fertőzöttek a katonák között.

A betegeket kezelő egyik kórház, a Lacor Hospital orvosa dr. Matthew Lukwiya. "A látogatók arról beszéltek, hogy még sokkal több beteg családtag van, mint hittük. A nyolcvan százalékuk azt mondta, hogy öt-hat családtagját is az Ebola vitte el" - mondta dr. Lukwiya.

Legutóbbi támadásakor az Ebola 245 embert ölt meg a kongói Kikwitben, 1995-ben. Ugandában eddig még nem észlelték a vírust, bár a rokon Marburg-vírus ismerős errefelé. Az Ebola egy kongói folyóról kapta a nevét, amelynek folyása mentén először fedezték fel 1976-ban.

A legutóbbi járványt 1997 februárjában regisztrálták Gabonban, itt 10 ember halálát okozta, korábban pedig Szudánban és az Elefántcsontparton észlelték. Angliában egy laboratóriumi dolgozó egy fertőzött tűtől halt meg 1976-ban.

Megjelent: The Independent, London

fertőzés, Ebola, Uganda, vírus

2002-07-31 17:43:01

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop