Hirdetés

Madárinfluenza és matematika

A Földön 6 milliárd ember él. Az elmúlt 10 évben 191 fő halt meg madárinfluenzában. Ez évente 19 elhalálozás a 6 milliárdból. Ez nagyjából azt jelenti, hogy évente minden 1 milliárd emberből 1 egész 1/6-od fő hal meg a madárinfluenza miatt.

madárinfluenza |

InforMed Hírek6   InforMed

Magyarországon 10 millió ember él. A 10 millióból évente 4000 fő hal meg kórházi fertőzés miatt, tehát nem abban a betegségben, amiért kórházba került, hanem azért, mert a kórházakban a nem megfelelő higiénés állapotok miatt fertőzést kapott, s ez okozta a halálát. Egyébként 200 ezren betegszenek meg évente a magyar kórházakban kórházi fertőzés miatt, s ebbe halnak bele négyezren egy évben. Ezeket az adatokat a Reader’s Digest 2003-as januári számából vettem át. Tehát 2001-ben (az évi adatokat használta fel a cikkíró) naponta 11 fő halt meg csak azért Magyarországon, mert kórházba került. Jó lenne tudni, hogy 2005-ben hogyan alakult ez a fajta elhalálozás.

A dohányzás miatt ma naponta 77 fő hal meg Magyarországon. A rák miatt napi 100 főnél nagyobb ez a szám. Szívinfarktus és egyéb szív- és érrendszeri betegségek miatt szintén 100-nál több fő hal meg naponta csak Magyarországon. Közlekedési balesetben is átlag 3-4 fő hal meg naponta hazánkban. A világon naponta 2000 gyermek hal éhen!! Ez ellen mit tesz a Világszervezet? Hogy a Földön hányan halnak meg naponta valamilyen betegségben, vagy egy bizonyos fajta betegségben, azt csak becsülni lehet, de vélhetően 4-5 számjegyű az eredmény. Vajon hányan halnak éhen a gyermekeken kívül naponta a Földön? Valószínű többen, mint madárinfluenzában a 6 milliárd emberből az utóbbi tíz évben! Sokan halnak meg naponta állatoktól kapott betegségekben is. Van aki maláriában, van akit egy pók csípett meg, vagy egy kígyó mart meg, de van akit kutya, vagy más vadállat tépett szét. Lehet kapni veszettséget, Lyme-kórt, kullancs okozta agyhártya-gyulladást, stb., folytathatnám még e felsorolást.

Miért a madárinfluenza élvez ilyen prioritást, s nem mondjuk a kórházi fertőzés, vagy a rák, vagy az éhínség, illetve a Lyme-kór? Természetesen az üzlet miatt, ugyanis a globalizálódó világunkban csak a pénz számít és az emberek félrevezetése, birkásítása. A sok birkásított emberből egyre több az agymosott főemlős. Ők nézik a betelefonálós-, mobilszavazós- és egyéb gagyi műsorokat. Őket, de az átlagemberek többségét is félelemben tartják a háttérhatalom urai, akik uralják a legtöbb ország legális hatalmának urait is, független attól, hogy azok az urak éppen milyen pártlobogó alatt kormányoznak. A félelemben tartott emberek kiszolgáltatottnak érzik magukat, s a háttérhatalom urainak éppen ez a kiszolgáltatottság érzés fenntartása a cél. Közülük még senkit sem ítélt el egy törvényhozó hatalom sem rémhírterjesztés miatt.

Folytassuk a matematikát! Madárinfluenza miatt a Földön több mint 300 millió háziszárnyast öltek meg, holott a tollat fertőtleníteni lehet, a beteg állat húsában pedig 70 Celsius fok feletti hevítés (sütés-főzés) hatására elpusztulnak a madárinfluenza kórokozói, tehát nem kellett volna kivonni a táplálékláncból több-száz millió baromfit. Hatmilliárd embert nem lehet beoltani, de sokszáz-milliót igen, tehát hatalmas üzlet az oltóanyag, s talán ebből a magyar gyógyszergyártásnak is csurran-cseppen, mert állítólag a magyar vakcina jó. Más kérdés, hogy a gyógyszergyárak bevételéből mit élvez a kisember Magyarországon? Az oltóanyagnál is nagyobb üzlet, hogy a leölt sokszáz-millió baromfi megüresedett helyére el lehet adni az ivadék kisállatokat, ha úgy dönt a termelő, hogy a kockázat ellenére ismét foglalkozik baromfitenyésztéssel. Vajon ki és hol keltette ki a tojásból az ivadékállatokat, s honnan tudta, hogy milyen mennyiségben kell keltetni? Lehet, hogy az illető(k)nek közük van a világméretű rémhírterjesztés előidézésében? Milyen bíróság előtt fog(nak) felelni ezért. A leölt sokszáz-millió baromfi így nem került be a táplálékláncba, nem került oda az üzletek polcaira. A polcok mégsem maradtak üresen. Ki és honnan szállított ezen polcokra madárinfluenza-mentes baromfihúsféleségeket? Ez egy újabb nagy üzlet, egy újabb bevételi forrás, amelyre előre felkészültek azok, akik terjesztették a madárinfluenzás tömeghisztériát, amelyhez jól asszisztáltak a különböző rendű és rangú médiák is. Nekik sem rossz üzlet, ugyanis kis adagokban adagolva jól el lehet adni a lapokat, nagy a nézettsége (hallgatottsága) az erről szóló műsoroknak és ide be lehet szúrni a jól megfizetett reklámblokkokat, tehát jól működik a birkásítási gépezet. Szegény szerkesztők pedig azt teszik, amit a sajtócézárok számukra meghatároztak.

Azért a hírszerkesztők sem figyelnek mindenre oda és be-bekerül egy-egy homokszem a gépezetbe. Ilyen volt az, amikor felröppent az a hír, hogy a magyar-román határról visszafordították Romániába azokat a kamionokat, amelyek Hollandiába szállították volna a csirkehúst. Másnap a médiákban megjelent, hogy a román hatóságok tiltakoztak az illetékes magyar hatóságoknál, hogy jogtalanul fordították vissza a hússzállítmányokat, ugyanis az abban lévő baromfik lába nem is érte a román talajt. Azért nem érte, mert ezeket a csirkéket Brazíliából szállították Hollandiába, s onnan kamionokkal Romániába hőkezelés céljából, ahonnan a hőkezelés után vissza akarták szállítani Hollandiába. Azóta ez ügyben csend van, mert valahol a manipulátorok rájöttek, hogy így kiderülhetett volna a turpisság. Nem tudjuk tehát, hogy átmentek-e a kamionok vissza Hollandiába hazánkon keresztül, vagy esetleg repülővel vitték Romániából Hollandiába. A hőkezelt csirkéknek úgyis mindegy, mert már hozzászoktak a repüléshez Brazília és Hollandia között. Ezek a csirkék döglötten is többet repültek, mint a gólyák és a fecskék, azaz a költöző madarak! Szintén kérdés, hogy Hollandiából hova, mely országok, milyen áruházláncok polcaira kerültek a hőkezelt csirkék, amelyek már biztosan madárinfluenza mentesek, mert vélhetően ezért kellett őket hőkezelni. Hogy milyen friss egy ilyen húsáru, ami beutazta fél világot, azt már meg sem merem saccolni. Szerencsére én régóta vegetáriánus vagyok és nem pánikolok be sem a madárinfluenza, sem pedig az miatt, hogy az emberi fogyasztásra alkalmatlan német húsnyesedék magyarországi feldolgozása után tényleg ez a húsféleség csak Ukrajnába került és nem jutott belőle magyar kereskedelmi egységekbe. Mostanság meg naponta hallani, hogy 3o-40 tonna (!!) lejárt szavatosságú, valamint bizonytalan eredetű húsféleségeket koboznak el és semmisítenek meg a hatóságok. Miért csak a madárinfluenza-hisztéria kapcsán ilyen szigorú az ellenőrzés? Már korábban is lehettek volna ilyen razziák! Azt, miért nem vizsgálják, hogy az élelmiszerek többsége ivóvíznek mondott szennyvízzel készül?

A végén még igaza lesz Dr. Drábik Jánosnak, aki könyveiben leírta, hogy a háztáji termelést adminisztrációs eszközökkel meg fogják tiltani, hogy csak az iparszerű, nagyüzemi állattenyésztésből származó állatok húsát szabad fogyasztani. Környezetemben sokan foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy beszüntetik a kisállattartást, mert a háztájiban nem tudják biztosítani az előírt feltételeket. Hova jutott az ember a baromfiudvarban békésen kapirgáló tyúkoktól a globalizálódó világ százezres nagyságrendű baromfitenyészeteiben kannibalizmusban szenvedő, tápos, mindenféle betegségre hajlamos csirkékig? Ön szerint Kedves Olvasó melyik baromfihússal lehet egészségesebben táplálkozni, ha már egyszer nem a vegetáriánusság mellett döntött? Vigyázat, mert volt-, van-, lesz száj- és körömfájás, sertéspestis, tüdővész, takonykór, kergemarha-kór, kergebirka-kór, papagáj-kór és természetesen madárinfluenza és még ki tudja milyen egyéb állatbetegség! Nem lenne egyszerűbb vegetáriánusnak lenni? Tudom, mondják, hogy a növények is sok mérget tartalmaznak. Én a saját termésemet fogyasztom és nem használok vegyszereket, van belőlük bőven a levegőben is, de azt még leküzdi a szervezetem. Remélem a háztáji növénytermesztés nem kerül a háztáji állattartás sorsára, mert akkor kénytelen leszek pincében gombát termelni, ha túl akarom élni a globalizációt és a civilizációt.

Nem elég, hogy egyes médiák túlzásba viszik a madárinfluenza-ügyet, de még az országos főállatorvos is azzal riogat, hogy májusig, amíg a költöző madarak vissza nem jönnek, fokozott a veszély. A madárinfluenza riadalom kapcsán elkezdték vizsgálni az elhullott madártetemeket és szinte mindegyikben kimutatták a madárinfluenza vírusokat. Ha egy évvel ezelőtt, vagy még az azt megelőző években is megvizsgáltak volna minden elhullott vízi- és nem vízi madarat, akkor azt hiszem, azokban is megtalálták volna ezeket a vírusokat. Most meg a beijedt emberek leverik a fecskefészkeket, a gólyafészkeket. Szegény költöző madaraink hogyan találnak vissza, vagy hol építhetnek új fészket, ahol nem kell félniük a barbároktól? Az is sajnos szerepelt a híradásokban, hogy a vízpartokon lévő madarakat kövekkel dobálva, vagy hangágyúkkal zavarták el természetes életterüktől. Hol találnak ezek a madarak védelmet az emberektől? Ez is állatkínzás! A Btk. ezt is bünteti nemcsak a házi- és kedvtelésből tartott állatok kínzását! Némely médiát felbujtóként kellene és lehetne felelősségre vonni!! Hol vannak ilyenkor a környezetvédők? A madárvédők? A Zöldek? Az erre hivatott szervek?

Madárinfluenza mindig is volt és mindig is lesz. Minden madár elpusztul egyszer, mint ahogy az emberek sem élnek örökké. Ha valamelyik madár végelgyengülésben, vagy táplálékhiány miatti immungyengeség miatt (a téli időszak nem bővelkedik táplálékban) pusztul el, akkor nyilvánvaló, hogy találnak benne betegséget okozó vírusokat. A beteg embereknél is így van ez.. Eleve az egyre növekvő környezetszennyezés (levegő, víz, táplálék) miatt egyre több ember, egyre több állat, s így egyre több madár is megbetegszik, mert egyre gyengébb ez miatt az immunrendszerük. Arányaiban nem nagyobb a madarak természetes elhullása, mint a korábbi években. Most is több madár a mérgezett vizek, mérgezett táplálék okozta bélfertőzésben pusztult el, amit a vizsgálatok ki is mutattak.

Ha megelőzésképpen most minden gyanús madarat elpusztítana az ember, akkor teljesen felborulna az ökológiai egyensúly, ami beláthatatlan környezeti katasztrófákhoz vezetne. Szegény madarak, már nincs egy tiszta felszíni vízfolyás, vagy tó, ahonnan tiszta, egészséges ivóvízhez juthatnának az állatok. A koszos, vegyi anyagokkal teli fertőző vizektől persze, hogy megbetegszenek az állatok, s persze, hogy nagyobb arányú az elhullásuk is. Inkább tisztább környezetet kéne mindenütt megvalósítani és akkor mindenki jobban járna, ember, s állat egyaránt.

Két dolog motoszkál bennem. Az egyik az, hogy a „ háttérhatalom „ milyen manővert akar végrehajtani, hogy a madárinfluenza vésszel eltereli a figyelmet. Remélhetőleg nem a génmanipulált húsokat és egyéb élelmiszereket akarja felhozni példának, hogy azok veszélytelenek. A világ gazdagabb felén már egyre növekszik a megtermelt és eladatlan génpiszkált élelmiszerek tömege, melyet a megfélemlített, birkásított emberek előbb elfogadnak, ha megfelelő körítéssel tálalnak elibéjük. Már sokan megmondták, hogy az élelmiszeripar és a gyógyszeripar egymással összefogva és karöltve manipulálják a közvéleményt. Amit ma az élelmiszeripar elkezd használni élelmiszer-adalékként, arról a gyógyszeripar már tudja, hogy hány év múlva mit fog kiváltani az embereknél és addigra ott lesz az ellenszer, gyógyszer formájában. Micsoda gondoskodás, vélhetnénk. Valójában bioterrorizmus, amely veszélyesebb, mint amikor a terroristák felrobbantanak egy autóbuszt. Ez ellen kellene jobban összefogni a világnak!

A másik gondolat pedig az, hogy a különböző vizekbe, amelyekből az ivóvizet nyerik, észrevétlenül és számolatlanul pusztulnak bele a madárinfluenza-vírust hordozó állatok, de a madarak is bele-bele pottyantják a fertőzést hordozó anyagcsere végterméküket. Az ember is abból a vízből nyeri ivóvizét, amelybe tisztítatlanul beleengedi a szennyvizét. Azt is tudja minden iskolás, hogy a víz klórozásakor csak a baktériumok pusztulnak el, és a vírusok nem. Akkor talán nem is a természetes és fertőzés miatt (nem csak a madárinfluenza fertőzéstől hullanak el a madarak!) elhullott állatok tetemétől kellene félni, hanem a fertőzést hordozó ivóvíztől is. Tudom a választ, A forralással elpusztulnak a madárinfluenza vírusok. Ez igaz! De akkor miért kell a fertőzött csirkehússal és a tojásokkal riogatni az embereket, ha ezeket megfőzik nem kell félniük, míg a vizeket forralatlanul isszák!. A fertőzött víz sokkal nagyobb veszély és ez ellen nem tesznek semmit. A reverz ozmózisos vízszűrés és a vízlepárlás lenne az igazi megoldás. Chikagoban az egész város ilyen szűrt vizet iszik. Van ahol ezüst szűrőkön vezetik át a vizet és az ezüst is elpusztít minden vírust is. Ezt kellene itthon is és akkor nem kellene minden vírustól beijedni.

Az ENSZ azzal is riogat, hogy a madárinfluenza veszélyezteti az egész élővilágot, de különösen a madarak 80 %-át. Biodiverzitástól tartanak. Már a macskafélék is veszélyben vannak szerintük, a nagymacskafélék (leopárd, tigris stb). Bizonyítja és ennek ellentmond az az eset is, hogy nem kell félni, amikor egy házimacska megkapta a madárinfluenza vírust, megfigyelték és várták, hogy elpusztul. A macska nem pusztult el és egy újabb vizsgálat kimutatta, hogy a korábban fellelt madárinfluenza vírus már nem volt a macska szervezetében, azaz a macska immunrendszere leküzdötte, elpusztította a vírust. Ha egy állatnak erős az immunrendszere ( ez igaz az emberre is!), akkor az legyőzi a szervezetébe jutott vírusokat, baktériumokat. Az emberek és az állatok immunrendszerének erősítésével kellene foglalkozni, nem pedig a hisztériakeltéssel és a riogatásokkal. A tiszta víz, a tiszta levegő, a tiszta- és vitamindús élelmiszerek, biztosítása társadalmi szinten. A mozgás, a sport elérhetővé tétele mindenki számára. A környezeti ártalmak kockázati szint alá csökkentése, stb. Így erős maradna mindenki immunrendszere, de akkor csődbe jutnának a gyógyszer-multik. A gátlástalanul profitérdekelt globalizáció ide juttatott bennünket.

A legújabb információ az ügyben az, hogy az ENSZ főtitkár azt szorgalmazza, hogy génmanipulált csirkéket tenyésszenek, mert annak a szervezete ellenállóbb a nem génmanipulált csirkéénél. Mutáns étel-mutáns szervezet! A génmanipulálás nagyobb veszély az emberiségre nézve, mint a madárinfluenza!!

Várhegyi László
természetgyógyász
madárinfluenza

2008-01-27 16:57:52

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop