Hirdetés

Ebola - Obama kilátásba helyezte a légi utasok szigorúbb ellenőrzését

Az amerikai kormány olyan további lépéseken dolgozik, amelyek lehetővé teszik majd az Ebolával fertőzött légi utasok hatékonyabb kiszűrését, s erőfeszítéseket tesz azért, hogy az egészségügyi szakembereket jobban felkészítse a betegséggel szembeni fellépésre - jelentette ki hétfőn Washingtonban Barack Obama elnök.

Ebola, járvány, fertőzés |

MTI Hírek11 | Pogár, D.

Obama az Ebola elleni harcot a nemzetbiztonság vezető prioritásának nevezte, ugyanakkor igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy egy járvány kitörésének esélye az Egyesült Államokban "rendkívül alacsony". Az elnök részletekbe nem bocsátkozott, de annyit elmondott, hogy a légi utasokat szűrni kívánják mind az Amerikába történő felszállásuk előtt, mind pedig az oda történő megérkezésük után.

Barack Obama azt követően nyilatkozott erről, hogy tanácskozott kormányának azon egészségügyi, bel- és nemzetbiztonsági vezetőivel, akiknek illetékességi köréhez tartozik a veszélyes kórral szembeni fellépés.

A Fehér Ház ugyan nem vette fontolóra a Nyugat-Afrikából kiinduló utasforgalom leállítását, de Obama közölte, hogy kormánya újabb lépéseket mérlegel az Ebola elleni küzdelem erősítése érdekében. Az elnök közölte: tervezi, hogy fokozza nyomást egyes - meg nem nevezett - nagyobb országokra, hogy azok is vegyék ki részüket az eddigi legsúlyosabb járvány megfékezése érdekében tett nyugat-afrikai erőfeszítésekből.

Egyesült Államok-szerte nyugtalanságot keltett, hogy a múlt héten Dallasban Ebolával diagnosztizáltak egy libériai férfit, akinek állapota válságosra fordult. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) múlt heti adatai szerint a februárban Nyugat-Afrikában kitört járvány eddig 7492 embert fertőzött meg, akik közül 3431-en életüket vesztették.

Ebola, járvány, fertőzés

2014-10-07 17:49:51

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop