Hirdetés

Ebola - Veszélyes mutáció

Mutálódott az ebolavírus a nyugat-afrikai járvány idején, és így hatékonyabban fertőzött, állapította meg két kutatócsoport egymástól függetlenül.

ebolavírus, mutáció, ebola |

InforMed Hírek14   InforMed | MTI


A nyugat-afrikai járványban több mint 11 ezren haltak meg 2013 és 2016 között.

Az ebolavírusról korábban úgy vélték, hogy állatokban lappang és csak ritkán kerül át emberre. A tudósok úgy gondolták, a vírus kevéssé képes genetikailag alkalmazkodni az emberi szervezethez - olvasható a Cell című amerikai szaklapban közzétett két tanulmányban.

"Az volt az elmélet, hogy az ebolavírus lényegében sosem változik. Azonban ez a kutatás megmutatta, hogy a kórokozó egy természetes mutációja, mely a járvány során ment végbe, megváltoztatta az emberi sejtek fertőzőképességét", írta az egyik szerző.

A vírusnak a járvány idején végbement mutációja után kutatva a két csoport megvizsgálta a nyugat-afrikai áldozatok mintáiból vett kórokozók genetikai térképét.

Volt egy mutáció, melyet mindkét kutatócsoport tanulmányozott és a járvány korai szakaszában jelent meg akkor, amikor az áldozatok száma exponenciálisan kezdett növekedni.

A GP-A82V jelű mutáció azt a fehérjét változtatja meg, amelynek segítségével az ebola bejut a sejtekbe. Állatkísérletekkel bizonyították, hogy a mutáns vírus hatékonyabban jut be az emberi és más főemlősök sejtjeibe, de más emlősök szervezetébe nem.

Az ebolavírus GP-A82V mutációja a legutóbbi járvány összes fertőzésének nagyjából 90 százalékát idézte elő a kutatók becslése alapján.

ebolavírus, mutáció, ebola

2016-11-07 22:10:42

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop