Hirdetés

Ebola: egy gyógynövény hatásos lehet

Ígéretes gyógyszerkísérletek folynak egy kínai gyógynövény összetevőjével az ebola vírus ellen, mely reményekkel kecsegtet az ebola vírus legyőzésére, közölték amerikai és német kutatók.

Ebola, gyógynövény |

InforMed Hírek13   InforMed | MTI


A Science című tudományos folyóiratban pénteken közzétett tanulmányukban a Texasi Orvosbiológiai Kutatóintézet és a Freiburgi Egyetem kutatói a Stephania tetrandra nevű évelő szőlőfaj egyik összetevőjét, a tetrandrint vizsgálva megállapították, hogy az megakadályozta az emberi fehérvérsejtek megfertőződését laboratóriumi körülmények között és meggátolta azt, hogy az ebola vírus betegséget okozzon a kísérleti egerekben.

A szer képes blokkolni két csatornát is, melyeken át a vírus bejutna a sejtekbe- írták a szakemberek tanulmányukban. További kutatásokra van szükség, köztük majmokkal való kísérletekre, mielőtt a hatóanyagot embereken is kipróbálnák.

Munkánk felfedett "egy újabb repedést az ebola vírus fegyverzetén" - hangsúlyozta Robert Davey, a texasi kutatóintézet virológusa, aki úgy becsüli, hogy kettő-öt éven belül ezt a módszert fel lehet használni emberek gyógyítására. "Reménykedem, hogy biztonságos lesz az a dózis, amely a betegség elnyomásához szükséges, csupán végig kell menni az úton, hogy ezt kiderítsük" - tette hozzá.

Az ebola vírus elleni nincs sem hatásos gyógyszer, sem oltóanyag, a Nyugat-Afrikában több mint egy éve terjedő járvány megfékezése érdekében a kutatók versenyt futnak az idővel ezek kifejlesztésére.

Ebola, gyógynövény

2015-03-01 13:45:48

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop