Hirdetés

Hosszabb távú Ebola-ellenes stratégiát fogadott el a WHO

Hosszabb távú, 6-9 hónapos stratégiát fogadott el pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a nyugat-afrikai Ebola-járvány megfékezésére. A szervezet munkatársai nem számítanak rá, hogy még idén sikerül megállítani a vírus terjedését.

Ebola, vírus, fertőzés |

MTI Hírek11

Fadea Chaib, az Egészségügyi Világszervezet szóvivője közölte, hogy az elfogadott dokumentum "részletezi a WHO-nak és az egészségügyi partnereknek a következő 6-9 hónapra vonatkozó stratégiáját".

A tájékoztatás szerint újabb fejlemények esetén felülvizsgálják a tervezetet, amelyet a tervek szerint a következő hét elején fognak nyilvánosságra hozni.

Arra a kérdésre, hogy vajon 2015-ben is folytatódni fog-e az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó kór terjedése, a szóvivő azt válaszolta, hogy "őszintén szólva senki nem tudja, hogy mikor ér véget a járvány".

A WHO-t korábban az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű szervezet és több más csoport is bírálta, amiért állítólag nem szentelt kellő figyelmet az Ebola elleni harcnak.

Hivatalos adatok szerint eddig több mint ezerháromszázan haltak meg az Ebola-járványban Guineában, Libériában és Sierra Leonéban.

Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed.

A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Ebola, vírus, fertőzés

2014-08-22 22:58:15

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop