Hirdetés

Szenegálban és Nigériában sikerült megállítani az Ebola-járvány terjedését, új adatok

Sikerült megállítani a Nyugat-Afrikát sújtó Ebola-járvány terjedését a vírus által érintett öt ország közül kettőben - jelentette be hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Ebola, ebola vírus, fertőzés |

MTI Hírek11

"Szenegálban és Nigériában nagyjából sikerült megfékezni a járvány terjedését" - olvasható a szervezet által kiadott sajtóközleményben.

Az AFP francia hírügynökség ezzel párhuzamosan arról számolt be, hogy a jelentés hírére Nigéria jelentős részén újranyitották a bezárt iskolákat. A szövetségi kormány az Ebolára való tekintettel nemrégiben meghosszabbította az idei nyári szünetet, a korábbi tervek szerint csak október 13-án kellett volna megkezdeni az oktatást az országban. Lagosban és Port Harcourtban továbbra is zárva tartanak az iskolák. Nigériában eddig húsz megbetegedésből nyolc emberrel végzett a járvány.

Az utóbbi napokban nem jelentettek újabb halálesetet Guineában sem, Sierra Leonéban viszont négy, Libériában pedig harminckilenc újabb áldozatról tudni.

A tájékoztatás szerint hivatalosan eddig 2793-an haltak meg a kór okozta betegségben Nyugat-Afrikában. A vírustól 5762 ember lett beteg.

Független egészségügyi tanácsadók azt ajánlották hétfőn a WHO-nak, hogy ne rendeljenek el általános utazási vagy kereskedelmi tilalmat az érintett országok esetében, mivel az jelentősen megnehezítené a térségben dolgozó segélyszervezetek munkáját és elszigetelné a betegség által sújtott államokat.

Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. Néhány megbetegedés történt Nigériában és Szenegálban is, illetve egy másik, a nyugat-afrikaitól független Ebola-járvány ütötte a fel a fejét a kontinens középső részén fekvő Kongói Demokratikus Köztársaság területén is, de ez utóbbi az egészségügyi szervezetek szerint nem súlyos.

Ebola, ebola vírus, fertőzés

2014-09-22 21:38:11

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop