Hirdetés

Több mint 20 évig lappanghat a tüdőrák egy tanulmány szerint

Több mint 20 évig lappanghat a tüdőrák, ezután ölthet hirtelen agresszív formát - derült ki egy új tanulmányból.

tüdőrák, tüdődaganat, lappangás, genetika |

InforMed Hírek12   InforMed | MTI


A Brit Rákkutató Intézet hét páciens rákos tüdejét vizsgálta meg. Voltak köztük dohányosok, leszokottak és olyanok, akik sosem dohányoztak. A szakemberek azt találták, hogy az első, rákhoz vezető genetikai hibák sok éven át rejtve maradnak, amíg új mutációk elő nem idézik a daganat gyors növekedését.

Jelenleg a páciensek kétharmadának tüdődaganatát már előrehaladott állapotban fedezik fel, ekkor a kezelések sikerének esélye már kisebb.

"A tüdőrák túlélési arányai továbbra is tragikusan alacsonyak annak ellenére, hogy sok újfajta gyógymód létezik. Azért nyitottuk ki a kór kialakulásának "szabálykönyvét", mert azt reméljük, talán megjósolhatjuk a daganat következő lépését" - írta közleményében Charles Swanton, az intézet kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

A tanulmány rávilágított arra is, milyen szerepet játszik a dohányzás a tüdőrák kialakulásában: a korai genetikai hibák jó része írható a számlájára.

A genetikai hibák rákos tüdőn belül talált nagy számú változata ad magyarázatot arra, miért járnak olyan kevés sikerrel a célzott kezelések is - olvasható a tanulmányban. Amikor a szövetmintavétellel azonosított genetikai hibát támadják a kezeléssel, akkor ez csak az adott hibát tartalmazó daganatrészen hatásos, a többi terület növekedhet tovább.

A tüdőrák a leghalálosabb daganatfajta, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint naponta világszerte mintegy 4300 ember halálát okozza.

tüdőrák, tüdődaganat, lappangás, genetika

2014-10-14 22:57:41

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop