Hirdetés

Írási-olvasási nehézségek

Amerikai kutatók azt vizsgálták, hogy a gyermekek zajos környezetben miként képes megérteni a beszédet, a hangoknak a jelentéshez való kapcsolása ugyanis kulcsfontosságú a későbbi írási és olvasási készségek szempontjából. Az Northwestern Egyetem kutatói eredményeiket a PLOS Biology folyóiratban ismertetik.

gyermek, nyelvi fejlődés, hangok, nyelvi készség |

InforMed Hírek13   InforMed | MTI


A beszéd segíti elő a gyermekek nyelvi fejlődését, megtanítja őket, hogy megkülönböztessék, mely hangok fontosak, és melyek nem. A mindennapjainkat betöltő háttérzaj azonban megnehezíti a kommunikációt, megterheli az agyat, amely különösen nehezen birkózik meg a mássalhangzókkal. Ha a gyermek a háttérzajok miatt nem tudja a hangokat a megfelelő tartalomhoz kapcsolni, esetében nem fejlődnek ki a nyelvi készségek - írta a tanulmány vezető szerzője.

A kutatás keretében elektroenkefalográfia (EEG) alkalmazásával 3 éves gyermekeknél vizsgálták az agyhullámok változását a hangokra. Ennek alapján dolgoztak ki egy olyan modellt, amellyel megbízhatóan megjósolható, miként teljesítenek majd a gyermekek a korai készségfelmérési teszteken, valamint lesznek-e írási-olvasási nehézségeik.

A bonyolult és drága eljárás a közeljövőben aligha terjed el a mindennapi gyakorlatban, és további kutatások is szükségesek a módszer tökéletesítéséhez, de a szerzők remélik, hogy a módszer idővel rutineljárássá válik.

gyermek, nyelvi fejlődés, hangok, nyelvi készség

2015-07-16 21:03:39

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop