Hirdetés

A szellemi leépülés kezeléséről

A hanyatló szellemi teljesítménnyel, emlékezetzavarral, feledékenységgel, zavartsággal, megváltozott személyiségvonásokkal jellemezhető pszichés állapotok hátterében közös okként emelhető ki az idegsejtek működésének, funkcionálásának súlyos romlása. Ennek következtében működésük hiányossá válik, feladatukat nem tudják teljesíteni.

szellemi leépülés, demencia, memória zavar |

Gyógy-ír   Kisalföld | Czingráberné Radics, J.

Előrehaladott esetekben az idegsejtek kisebb-nagyobb hányada el is pusztul. Ezen idegsejtek funkciója teljes egészében kiesik. A fenti tényekre alapul a szellemi leépülés (a demencia) gyógykezelése: egyrészről a megmaradt idegsejtek funkciójának javítása, másrészről pedig a megmaradt idegsejtek további pusztulásának megakadályozása, illetőleg késleltetése a cél. Ennek érdekében első lépésként a leépüléshez vezető betegség pontos tisztázása történik meg.

Fontos, hogy tisztázódjék a leépülés hátterében esetlegesen meghúzódó magas vérnyomás, cukorbetegség, vese- és szívproblémák, vagyis azon testi betegségek, melyek az erek állapotának befolyásolásával ronthatják az agy vérkeringését. A rossz vérkeringés következtében ugyanis az agy maga is oxigén- és tápanyaghiányban szenvedhet, apró érelzáródások, sőt, bevérzések keletkezhetnek benne, melyek mind-mind rontják működését. A komolyabb agyi bevérzéseknek, érelzáródásoknak - melyek elsősorban a neurológia, az ideggyógyászat körébe tartoznak - kézzelfogható jelei a bénulások, mozgászavarok.

Azonban a mozgás- és érzékelészavarral közvetlenül nem járó picinyke agyi elváltozások is rontják a gondolkodást! Tehát ezért is szükséges a felismert testi betegség rendszeres egyensúlyban tartása, szoros ellenőrzése és az előírt gyógyszerelés betartása. A fenti megbetegedések fennállása esetén kedvező hatásúak azon készítmények, melyek az agyi keringést javítva az idegsejtek jobb tápanyag-felhasználását biztosítják.

Amennyiben nincs a szellemi leépülés hátterében kimutatható általános betegség, hanem a kórkép magának az agynak a betegsége, a fenti készítmények ez esetben is alkalmazhatók. Ezen túlmenően olyan gyógyszerek is alkalmazásra kerülnek, melyek a meglévő idegsejtek működését fokozzák, további pusztulásukat akadályozzák meg. Ez utóbbi készítmények szedése révén különösen jó eredmények érhetők el a szellemi leépülés kezdeti szakaszában. Minden betegségre érvényes az a megállapítás, hogy minél előrehaladottabb stádiumban van, annál nehezebben és kevésbé gyógyítható. Így van ez a demenciával is.

Célszerű, hogy az első tünetek - ez elsősorban a rövid távú memória romlása, a közeli események gyors elfelejtésében szokott megnyilvánulni - jelentkezésekor mihamarabb forduljunk szakemberhez. Ekkor válik tisztázhatóvá, ténylegesen leépülésről van-e szó, avagy netán más kórképről. Ha pedig a demencia csakugyan fennáll, a mihamarabbi kezelésbe vételtől várható a legjobb eredmény.

szellemi leépülés, demencia, memória zavar

2007-11-24 14:04:07

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop