Az elbutulás nőknél gyorsabb

Az enyhe kognitív zavarral élő idősebb nők állapota nagyjából kétszer olyan gyorsan romlik, mint a férfiaké - állapították meg amerikai kutatók, akik arra keresték a választ, hogy az Alzheimer-kór miért gyakoribb a nőknél, mint a férfiaknál.


Egy látszólag egészséges 65 éves nőnek egy a hathoz, míg egy azonos korú férfinak egy a tizenegyhez az esélye arra, hogy Alzheimer-kóros legyen élete hátralévő részében. A kutatók korábban úgy vélték, hogy a különbség a nők hosszabb várható élettartamával magyarázható, de ma már egyre nagyobb az egyetértés abban, hogy ennek valami más oka van.

Az Alzheimer Szövetség Washingtonban zajló nemzetközi konferenciáján ismertetett vizsgálatokban olyan jelekről számoltak be, amelyek már az Alzheimer-kór tüneteinek megjelenése előtt utalnak erre a hajlamra.

A Duke Egyetem szakemberei enyhe kognitív zavarral élő 400 férfit és nőt vontak be a tanulmányukba. Ez az Alzheimer-kór kialakulásának fokozottabb kockázatát jelenti. A kutatók átlagosan négy, bizonyos esetekben nyolc éven át vizsgálták a résztvevők kognitív képességeit. A memória- és gondolkodási képességeket mérő teszteken a férfiak eredménye évente egy, a nőké két ponttal romlott.

A szerzők szerint a különbség nem magyarázható az életkorral, a képzettségi szinttel és az Alzheimer-kór nagyobb kockázatával járó ApoE-4 jelű génváltozat jelenlétével sem. A vizsgálat azonban nem volt elég nagy léptékű és hosszú időtartamú annak megállapítására, hogy a nőknél magasabb volt-e a teljes demencia kialakulásának kockázata, illetve hogy az állapotuk miért romlott gyorsabban.

Egy másik előadás az Alzheimer-kór ezer résztvevőjének PET-vizsgálati eredményeit vetették össze, hogy megnézzék, mennyi béta-amiloid fehérje termelődött az egészséges, a kockázati csoportba tartozó és az Alzheimer-kóros férfiak és nők agyában.

A béta-amiloid fehérje lerakódása az agyban az Alzheimer-kór előjele lehet, szoros összefüggést mutatnak a memória romlásával és a mentális hanyatlás egyéb tüneteivel, de néha jelen vannak egészséges ember agyában is. A lerakódások számának növekedése még a betegség tüneteinek megjelenése előtt jelezheti, hogy ki tartozik a kockázati csoportba. A San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem szakemberei szerint a nők szervezetében több az amiloid, de ennek oka ismeretlen.

Az Oregoni Egészségügyi és Tudományegyetem munkatársaként dolgozó Katie Schenning több mint 500 résztvevő bevonásával követte nyomon a kognitív képességek változásait két hosszú távú tanulmányban. A vizsgálat hét éve alatt az altatásban végzett műtéten átesett embereknél gyorsabb volt a kognitív- és funkcionális képességek romlása, továbbá az agyzsugorodás üteme is, mint azoknál, akik nem estek át műtéten. A nőknél sokkal gyorsabb volt a hanyatlás, mint a férfiaknál.

Az anesztézia önmagában azonban nem felelős a romlásért. A konferencián ismertetett, állatokon végzett vizsgálatok szerint műtét hatására az agyba jutó gyulladást okozó molekulák gyengítik az idegsejtek kommunikációját.

| elbutulás, szellemi hanyatlás, Alzheimer-kór, demencia
2015-07-22 23:17:31


Mi okozza az Alzheimer-kórt?

Egy aminosav, az arginin hiánya játszhat közre az Alzheimer-kór kialakulásában - erre a következtetésre jutottak egérkísérletek alapján amerikai neurobiológusok, akikn...


Alzheimer-beteg a családban

Szeretteinknek a korral romlik a memóriájuk, ez teljesen normális dolog. De hogyan tudunk különbséget tenni a feledékenység és az Alzheimer-kór között?


Csökkent a demenciában szenvedők aránya Amerikában

Csökken a demenciában szenvedők aránya Amerikában 2000 óta egy nagyszabású friss elemzés szerint.


Megnyílt az első, demens betegek lakta falu Dániában

Megnyílt hétfőn Dániában az első olyan falu, amely kifejezetten a demenciában szenvedő betegek igényeit szolgálja ki.


Demencia kutatás: a tájékozódás tesztelése

Egy mobiljáték nyitott új távlatokat a demencia kutatásában: a Sea Hero Quest elnevezésű online játék az emberi tájékozódást teszteli, a kapott adatok elemzésével p...


+ További hírek
+ További egészségpolitika
hirdetés
^