Hirdetés

Csökkent a demenciában szenvedők aránya Amerikában

Csökken a demenciában szenvedők aránya Amerikában 2000 óta egy nagyszabású friss elemzés szerint.

demencia, feledékenység |

MTI Hírek13 | MTI

A több mint 21 ezer 65 éves vagy annál idősebb ember adataival készült tanulmány szerzői, Kenneth Langa, a Michigani Egyetem munkatársa és kollégái egy nagy országos reprezentatív egészségügyi felmérés alapján dolgoztak. A demencia előfordulási arányát mérték fel két évben, 2000-ben és 2012-ben.

2000-ben a résztvevők 11,6 százaléka szenvedett demenciában, 2012-ben azonban csak 8,8 százalékra volt ugyanez igaz. Ez 2,8 százalékpontos abszolút és 24 százalékos relatív csökkenést jelent - írták a JAMA Internal Medicine című szaklap aktuális számában megjelent tanulmány szerzői.

"Az idősekkel és gondozóikkal készített mélyinterjúkon alapuló eredményeink újabb bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy valóban mérséklődik a demencia kockázata, és a betegség jelentette terhek jövőbeli növekedése mégsem olyan súlyos, mint azt gondolták" - mutatott rá Langa.

A tanulmány azt is kimutatta, hogy a kutatás 2012-es résztvevői átlagosan egy évvel tovább jártak iskolába, mint a 2000-ben megkérdezettek. Azt régóta sejtik, hogy a tanulással töltött évek száma is szerepet játszik a kór kockázatának csökkenésében.

Azt is megállapították, hogy javult a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezőinek kezelése, ennek szintén szerepe lehetett a demencia előfordulási arányainak javulásában.

Hozzátették, hogy a csökkenésben szerepet játszó összes társadalmi, viselkedési és orvosi tényezőt még nem ismerik.

A Lancet Neurology orvosi szaklapban tavaly közzétett tanulmányok szerint a demencia előfordulási arányai Nagy-Britanniában és a spanyol férfiak körében is csökkentek.

demencia, feledékenység

2016-11-23 11:39:39

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop