Kisfiunk most 22 hónapos, már hónapok óta forgolódik éjszakánként, megnyugtatásául valamelyikünk mindig melléfekszik, biztonságot nyújt, amikor felébred. Ez mindig éjjel 2-3 között van, nagyon álmodós természet, pedig direkt nagyon figyelünk arra a férjemmel, hogy a fiunk csak a harmóniát lássa napközben, nem érezhet semmilyen nemű feszültséget kettőnk között, mert nincs, ill. ha van valami vitáznivaló, megbeszélnivaló, akkor is inkább a körön kívül tesszük, tehát a gyermek nem érzékelhet közöttünk vitát, hangos szóváltást sem!
Sokat játszunk, foglalkozunk vele, az olvasás a mindene, TV-t nagyon elvétve néz, maximum kis vakondot, mert nagyon lecenzúráztam az összes olyan mesét, amiben esetleg gonosz, rossz babák lehetnek, ill. ha van benne erőszak.
Sokat tartózkodunk a szabadban, mindig változatos a napunk, programunk. Sokat és bőségesen jóízűen eszik, éppen ezért sem értjük mi lehet ez az állandó éjszakai forgolódása, mozizása úgymond, mert ami napközben történik ennyire nem egy feldolgozhatatlan dolog. Az esti fürdetés és meseolvasással egybekötött altatás mindig hármasban zajlik, ott van anya, apa és a kicsikénk. Napközben megviseli, ha az apukája hazaszalad, és utána már rohan is el, ilyenkor nagyon szépen elmagyarázom neki, hogy apa hazafog jönni munka után, most csak hazaugrott, de integethetünk neki, és akkor majd látjuk az ablakból akár ha hazaér.
Sokszor szépen megérti, felnőttesen kezeli a dolgokat, de annyi kis félelemmorzsát látok most benne, hogy ha valakihez ragaszkodik fél, hogy elveszíti.
Ez a nem alvás már lassan mindannyiunkat megterhel, főleg az ő kicsi szervezetét féltem természetesen! Nekünk sem mindegy az apukájával, hogy mennyire vagyunk vitalitással napközben a ránk váró feladatokra. Én úgy érzem mindent megteszek, de nem tudom, hogy ez életkori sajátosság-e, és elfog-e múlni amint asszisztálnunk ehhez az éjjeli felébredésekhez?
Köszönöm válaszát előre is! (Szolnok)